Élő örökség – Piarista múltidézés Budapesten

2019. ápr. 25. (csütörtök) 17:00
Budapest

„A piarista múlt jelene” címmel tartottak könyvbemutatóval, könyvtár- és múzeummegáldással, valamint kiállításmegnyitóval összekötött rendezvényt a budapesti Piarista Központban április 25-én a Piarista Rend Magyar Tartományának központi gyűjteményei.

Négy esemény, négy helyszín, egy cél – a budapesti Piarista Központban tartott rendezvény A piarista múlt jelene címmel hívott rácsodálkozni azokra a vonatkozási pontokra, amelyek összekötik a múltat a jelennel.

Hogyan őrzik és éltetik múltjuk gazdag örökségét a piaristák; hogyan határozza meg ez ma szolgálatukat – ezekre a kérdésekbe keresett választ a többfelvonásos rendezvény a Piarista Központban.

Az első programra a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola negyedik emeletén található tartományfőnökségre hívták az érdeklődőket. A Sík Sándor-teremben mutatták be a magyar piarista jelenlét elmúlt 300 évét dokumentáló, a Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődéscímmel 2017/18-ban rendezett kiállításról készült katalógus második, zárókötetét. 

A résztvevőket Szilvásy László tartományfőnök köszöntötte. Visszatekintve a jubileumi év kiállítására elmondta, „ökonómus lelke” akkor nyugodott meg, amikor a számára két fontos szempontot megvalósulni látta: a tárlat bevonta a diákokat a rend múltismertető törekvésébe, és be tudta mutatni a nagyközönség számára a rend „elszántságát, hogy mindig a legjobbat nyújtsa oktató-nevelő munkájában”.

A kiállítási anyagot összegző második, most megjelent zárókötetet Farbaky Péter főmuzeológus (Budapesti Történeti Múzeum) és Koltai András levéltárvezető (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára) mutatta be.

„Az első, több mint 500 oldalas kötet már a kiállítás megnyitójára, 2017 novemberére készen állt; a második, 732 oldalas zárókötet 2019 márciusára nyerte el végső formáját” – mondta el Koltai András levéltárvezető, a jubileumi kiállítás kurátora, a katalógus főszerkesztője.

Farbaky Péter így méltatta a kiállítást: „Betöltötte hivatását, sokrétűen, gazdag tartalommal, értelmes tagolással és változatos vizuális látvánnyal tárta a látogatók tízezrei elé a rendnek a magyar művelődésben, történelemben és hitéletben betöltött szerepét.” Miközben a főmuzeológus ismertette a kötetet, 3D-ben futottak a falon a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett kiállítás képei.

A most megjelent katalógus szorosan követi a kiállítás tematikáját. A tizenhét tematikus fejezet mindegyikét tanulmány vezeti be, amely a piaristák tevékenységét, annak csúcspontjait mutatja be a művészet és a tudomány egy-egy területén. Ezt követik az egyes tárgyak – összesen 424 tárgy – leírásai és fényképei. A kötet megismerteti a festészet, műgyűjtés, a piarista költészet, irodalom, színjátszás területét; foglalkozik a piaristák közéleti szerepvállalásával, a rendházak belső életével, Csónakház címmel az oktató-nevelő munkában hangsúlyos cserkész- és vízi élettel. Társalgó címmel a piarista humor területére is eljut, és kiemelten foglalkozik a piarista intézmények építészeti vonatkozásaival, bemutatja a pesti piarista házakat.

A bemutató után a résztvevők átsétáltak a gimnázium első emeletére, mely helyet ad a könyvtárnak és a levéltárnak. A könyvtárban nemcsak a technikai fejlesztést – a muzeális gyűjtemény igényeinek megfelelő klimatikus körülményeket teremtettek – mutatták be, de kiállítással is készültek. Szilvásy László tartományfőnök megáldotta az intézményt és annak dolgozóit.

A könyvtár központi helyisége, „díszterme” egyszerre kiállítótér, a diákok múzeumpedagógiai foglalkozásainak helyet adó hangulatos társalgó, valamint olvasói és kutatói tér.

Baranya Péter könyvtárvezető mutatta be a rend központi könyvtárát, mely közel 150 ezer kötetével a legjelentősebb magyarországi katolikus könyvtárak közé tartozik. Anyagában körülbelül harmincezer kötetnyi a muzeális, 1851 előtt nyomtatott mű, melyen belül csaknem ezer darab a különösen védett, 1601 előtt nyomtatott dokumentum.

A vitrinekben a legértékesebb darabokat mutatják meg. Látható két kódex is, a 13. századból való Biblia Parisiensis és az 1413-ból származó Concordantiae Caritatis.

A könyvtárból a résztvevők a gimnázium ötödik emeletére, a Piarista Múzeum új helyszínére mentek, ahol a folyosón kialakított, Egész világ miénk, a mi játszóterünk című kiállításon mutatják be a piarista cserkészélet kezdeteit.

Az első piarista cserkészcsapat, a 2. sz. Budapesti Kegyesrendi Gimnázium (BKG) az ország egyik legelső cserkészcsapata volt. A tárlat a BKG hőskorát, életének első húsz évét (1913–1933) tárja fel. Borbás Péter múzeumvezető – ismertetve a kiállítást – hangsúlyozta: nem kell „bezzeg akkor” nosztalgiával tekintetünk a hős kezdetekre, mert a piarista jelent ma is meghatározza ugyanaz, az egész embert nevelni akaró szellemiség. Ma is él a cserkészet, a piarista iskolákban virágzanak a bicikli-, gyalog- és vízitúrák, illetve a sítáborok, nyaranta pedig egyre több diák vesz részt a balatoni vitorlástáborokban. De ugyanígy fénykorukat élik a dzsemborik szellemiségét idéző piarista ifjúsági találkozók, a szociális érzékenységet pedig a Tevékeny Szeretet Iskolájában tanulhatják a diákok.

A kiállítás vonzó képet ad a hőskorról. A piaristák Magyarország egyik legjelentősebb cserkészgyűjteményével rendelkeznek: képek, írásos emlékek, relikviák mesélnek a Sík Sándor piarista tanár, költő vezetésével működő 2. sz. BKG csapat életéről, s a modern technikának köszönhetőn interaktív cserkészöltöztető játék is helyet kapott a tárlaton.

Az örökség továbbéléséről tettek tanúbizonyságot a megnyitón közreműködő 2. sz. Sík Sándor cserkészcsapat tagjai.

A kiállítás célja, hogy a múltidézés mellett a közösség fontosságára, a túrázás szeretetére és vidámságra inspiráljunk – összegezte Borbás Péter, a Piarista Múzeum vezetője, a kiállítás kurátora.

A kiállítás 2019. június 30-ig tekinthető meg a Piarista Központban. A látogatás előzetes bejelentkezéshez kötött, amelyet a borbas.peter@piarista.hu e-mail-címen tehetnek meg az érdeklődők.

Fotó: Szatmáry Melinda

Forrás: Trauttwein Éva/ www.magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41