Ugrás a tartalomra
normál Hazai
2019. április 29. 8:30
Miskolc

Beszélgetés Pawel Cebulával Esterházy Jánosról

2018. december 12-én Marek Jedraszewski, a Krakkói Főegyházmegye érseke Paweł Cebula lengyel, hosszú évek óta hazánkban élő minorita szerzetes papot nevezte ki az 1957-ben a szlovákiai Mirov börtönében elhunyt Esterházy János boldoggáavatási eljárásának posztulátorává.

– Mikor ismerkedett meg Esterházy János életével, és mi ragadta meg Önt legjobban a felvidéki magyarok két világháború közötti szellemi és politikai vezetőjének személyiségében?

– Esterházy János személyét a szintén Felvidékről származó Molnár Imre történészen keresztül ismertem meg, akinek a felesége lengyel. Molnár Imre egyetemi tanulmányainak befejezése óta foglalkozik Esterházy János életének kutatásával. Sokat beszélgettünk arról, hogyan lehetne javítani a magyar–szlovák viszonyt, mert ez nem egyszerű ügy, emiatt János boldoggá avatásának ügye sem könnyű feladat. A közelmúltban Krakkóban volt a perindító ülés, és Esterházy János egyik unokája, Alice lányának a fia ugyanazt kérdezte, mint ön, mi volt az, ami megragadott engem Jánosban. Ő igaz Krisztus-követő volt, mivel mindvégig imádkozott az ellenségeiért és azért, hogy azok a népek, amelyek Isten rendeléséből egy földön élnek, fogjanak össze. Ez gyönyörű magyar kifejezés, összefogni. Ha ellenségesen vagy közömbösen élünk egymás mellett, nem biztos, hogy teljesítjük Isten akaratát, és ennek következtében nem biztos, hogy megmaradunk. Nagy szükségünk van valódi összefogásra, és nemcsak politikailag – gondolok a visegrádi négyekre –, hanem lelki értelemben is. János példát mutatott ebben, még a hóhéraiért is imádkozott, azokért, akik elítélték, bántalmazták. Fizikailag, mint a szovjet börtönben, Ljubljankán, lelkileg pedig még jobban kínozták.

– Hogyan fejlődött ki benne ez a lelkiség? Családi háttér, isteni kegyelem, vagy együtt a kettő?

– Isten kegyelme a természetre épül, nagyon lényeges, hogy működjünk együtt Vele. Biztos, hogy János egész életében vallásos volt. Ugyanakkor az egyik, börtönből a nővérének írt leveléből kiderül, hogy 1945-ben, a háború végén azért imádkozott, hogy az Úr Jézus alakítsa át lelkileg, hogy feltétel nélkül, szorosan követhesse őt. Ettől kezdve már nemcsak egy vallásos, hanem mélyen hívő emberről beszélhetünk, akinek leghőbb vágya, hogy valóban egyesüljön Jézus Krisztussal, és ezáltal hozzá hasonlóvá váljon. Olyan volt ez, mint az Énekek Énekének könyvében: a vőlegény azt mondja, hogy amíg a menyasszony nem ébred fel magától, addig nem ébreszti fel. Isten tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Ő ugyan a kezdeményező, de semmit nem tud kezdeni az emberrel, ha az nem veti alá magát neki. Ekkor kezdődik János keresztútja is, igazi kálvária, a Gulágon át csehszlovákiai börtönökben – nagyon szigorú börtönök voltak ezek. Az utolsó, mirovi börtön a fegyháznál is sokkal keményebb volt. A legfontosabb együttműködni Isten kegyelmével, és János 1945-öt követően, az ő mártíromságának kezdetétől mindvégig erre törekedett.

– Az életrajzát vizsgálva azért megállapíthatjuk, hogy Esterházy Jánost már 1945 előtt is jellemezte a szociális érzékenység, ő volt az Országos Keresztényszocialsta Párt, 1942-ben pedig a szlovák parlamentben egyedüliként szavazott a zsidók deportálása ellen, vagyis szolidaritást vállalt az üldözöttekkel szemben.

– Egyértelmű, hogy politikusként is igyekezett átültetni a gyakorlatba a katolikus keresztény tanítást. Mindig kiállt az igazságtalanul szenvedők mellett, függetlenül nemzetiségi tartozásuktól, beszédeiben és írásaiban is gyakran hivatkozik az evangéliumra, Jézus szavaira. Ő az irgalomra hív bennünket, és mi nem mehetünk más irányba, még ha vannak is csábítások: balról a kommunizmus, a bolsevizmus, a másik oldalról a nácizmus, fasizmus. Mindkettőt ördöginek tartotta, feltette a kérdést: Belzebubot vagy Lucifert kövessük? Egyiket se, van nekünk saját utunk, a keresztény hit. Ennek követésében bátor volt, rendíthetetlen. Amikor a háborúban fizikai atrocitások érték a magyarokat, arra kérte őket, hogy ne válaszoljanak az erőszakra erőszakkal, mert akkor nem leszünk hűségesek az evangéliumokra épülő civilizációnkhoz.

– Esterházy János a második világháborút követően elmenekülhetett volna Csehszlovákiából, hiszen akkor már a húga, Mária kivételével családja nagy része családja külföldön élt. Mégsem tette ezt. Vajon miért?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Különösen, hogy tudjuk: amikor korábban a Gestapo kereste, elmenekült, több hónapon keresztül rejtőzködött. Azzal is tisztában volt, hogy mit jelent a szovjet bolsevizmus, hogyan működik az NKVD (Belügyi Népbiztosság, az államigazgatás legfőbb belügyi szerve a Szovjetunióban, 1934 és 1946 között működött – B.D.). Többen kérték, hogy meneküljön el, de nemet mondott, hangoztatva, hogy nincs miért, nem tett semmi rosszat. Pozsonyban az utcán letartóztatták a szovjet katonák, tizenkét napig őrizetben tartották. Ekkor még nem tudták, hogy kicsoda. János kihallgatást kért Gustáv Husáktól, a Szlovák Kommunista Párt belügyi felelősétől (később a csehszlovák kommunisták főtitkára, 1975 és 1989 között Csehszlovákia államfője – B.D.), hogy panaszt tegyen, bár tudhatta, hogy ez milyen kockázatokkal járhat. Husak rögtön letartóztatta, és átadta a szovjet NKVD-nak. Hamarosan kivitték Moszkvába, a Ljubljanka börtönben raboskodott, majd a Gulágon. Lehet, hogy János világosan látta: mint politikus, mint ember itt már nem tud mit tenni, ezért eldöntötte, hogy megteszi a legnagyobb dolgot, és feláldozza magát. Leveleiben többször megfogalmazta: egyetlen dolog volt fontos számára, hogy hűséges legyen Istenhez és népéhez. Engedte, hogy Isten vezesse. Amikor 1949-ben a Gulágról visszavitték Csehszlovákiába, volt olyan időszak, hogy a hatóságok megengedték, hogy orvosi ellátásban részesüljön, miután Szibériában skorbutot és tuberkulózist kapott. Ekkor nem volt börtönben. Barátai, rokonai megszervezték számára a szökést. Nagy-Britannia nagykövete hajlandó lett volna kivinni őt Nyugatra. János azonban ezt is elutasította.

– A Kegyelem életfogytig című dokumentumkötetben olvashatjuk János börtönbeli feljegyzéseit és nagyobb részt húgának, Máriának a hozzá írt leveleit. Mária mindvégig a bátyja mellett állt, lelkileg erősítette, ez gyönyörű történet...

– Mária áldozatot hozott, és nemcsak ő, hanem a családja is. A férje lengyel volt, öt gyerekük született. Legálisan távozhattak volna Lengyelországba, de maradtak, mert Mária nem akarta magára hagyni a bátyját. Ekkor már János édesanyja és nővére, Lujza külföldön, Franciaországban éltek. Mária úgy gondolta, János mellett van a helye. Ezért még az anyagi szegénységet is vállalta. Rengeteg kérvényt írt a hivatalos szerveknek, melyben kegyelmet kért bátyjának. Még a köztársasági elnökhöz is levelet intézett. Az államelnök pedig kegyelemből életfogytiglanra változtatta a szlovák bíróság halálos ítéletét. Később ezt huszonöt évre mérsékelték, de János a Gulágon szerzett súlyos betegségei miatt ez is egyenlő volt a halállal, 1957. március 8-án adta vissza lelkét a Teremtőnek, a mirovi börtönben.

– Mária hite időnként megrendül, amikor a hivatalos szervek sorozatos ígéretei ellenére sem történik előrelépés János kiszabadításának ügyében. Úgy érzi, Isten akarata, hogy a bátyja börtönben maradjon. Képtelen arra is, hogy ellenségeikért imádkozzon, szemben Jánossal, akit szentnek nevez.

– Igen, de van itt egy nagyon érdekes mozzanat. Mária lányától megtudtam, hogy az anyai nagyanyja, tehát János édesanyja földi élete végéig mindennap imádkozott Sztálinért, még annak 1953-ban bekövetkezett halála után is. Ez is szorosan hozzátartozik a képhez, hogy János édesanyja ennyire irgalmas szívű volt. Csak nemrég tudtam meg azt is, hogy anyagilag támogatta a kőbányai lengyel templom építését.

– Számomra az is elgondolkoztató, hogy János négyéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ettől kezdve az édesanyja egyedül nevelte a három gyermekét. A keresztút mintha kezdettől fogva végigkísérné a család életét…

– Nagyon érdekes tények vannak János életében. Húszéves korában talán még nem is tudta, hogy politikus lesz, a felvidéki magyarság vezetője, és olyan döntést hozott, ami meghatározta az ő és a családja későbbi életét is. Trianon után ahhoz, hogy megmentse a család Nyitra melletti birtokát, el kellett adnia az összes magyarországi birtokukat. Már akkor érezte, hogy neki a Felvidéken kell maradnia. Később is többször csábították, hogy költözzön át az anyaországba, de mindig nemet mondott.

– Posztulátorként hogyan ítéli meg Esterházy János boldoggá avatásának jelenlegi szakaszát?

– A Szentek Ügyeinek Kongregációja megerősítette: a célunk az, hogy bebizonyítsuk, János vértanúhalált halt. Ez nem egyszerű dolog, mert sem a moszkvai, sem a pozsonyi vádiratban nincs leírva, hogy Jánost a Krisztus iránti gyűlöletből ítélték halálra. Ugyanakkor Erdő Péter bíboros atya nagyon jól megfogalmazta: lehet, hogy nem közvetlenül Jézusba vetett hitéért ölték meg, de biztos, hogy azok miatt a tetteiért, melyek krisztusi és evangéliumi lélekből származtak, vagyis János mindvégig hűséges maradt Krisztushoz és az evangéliumhoz. Az eljárás nagyon összetett dolog. Marek Jedraszewski krakkói érsek azért vállalta el az eljárást, mert 2017 szeptemberében részt vett János újratemetésén a Nyitra melletti Alsóbodokon. Elolvasta az ön által említett, Kegyelem életfogytig című könyvet, és nagyon megérintette a lelkét. Már akkor úgy nyilatkozott, hogy Esterházy János megérdemli a boldoggáavatási pert. A per elindítására Jan Graubner olomüci érsek volt illetékes, az ő egyházmegyéjéhez tartozik Mirov, amelynek börtönében János elhunyt. Ő azonban átadta ezt a jogot a krakkói érseknek, aki a vatikáni kongregáció hozzájárulását kérte. Engedélyező válaszában a prefektus, Beccius bíboros azt írta: „Isten Szolgája, János Esterházy.” Nem sokkal azt követően, hogy a krakkói érsek kinevezett posztulátornak, létrehozott egy történészi bizottságot, lengyel, magyar, cseh és szlovák tagokkal. Ennek a testületnek az a feladata, hogy összegyűjtse az összes, Jánosra vonatkozó adatot, beszédeket, írásokat. Közben pedig nagyon fontos, hogy ismerjük meg az igazi Esterházy Jánost mint Isten Szolgáját, mint vértanút. A legfontosabb az ima. Amikor készültem Krakkóba a per indítására, kaptam a hírt, hogy édesapám haldoklik. Több mint ötven évig nem járult szentségekhez. Tudtam, hogy amikor János a Gulágon volt, nagyon erősen imádkozott Lisieux-i Kis Szent Teréz és Kaszap István közbenjárásáért, hogy Isten adja meg neki azt a kegyelmet, hogy ne haljon meg szentségek nélkül. Ha pedig ez lehetetlen lenne, akkor legyen képes lelkileg a tökéletes bűnbánatra. Ezért kértem János közbenjárását, hogy apám még a földi életében béküljön ki Istennel, és ez bekövetkezett. Amikor a perindító ülés lezajlott a krakkói kápolnában, elmondtam ezt a tanúságtételt, ami nagy hatással volt az érsek atyára is. Ráadásul tudtam, hogy tőlem függetlenül másvalaki is kérte János közbenjárását apám ügyében. Nagyon fontos, hogy használjuk ki ezt a lehetőséget, hiszen most már imádkozhatunk a közbenjárásáért. Ugyanilyen lényeges, hogy Alsódobokon, ahol János sírja van, a Kereszt Felmagasztalása-kápolnájában, minden hónap első szerdáján szentmisét mutatnak be a boldoggá avatásáért és a népek megbékéléséért. A boldoggá avatásáért elmondott imába beleírtam, hogy az ő lelki örökségének megvalósításáért, illetve ennek szándékára. A krakkói érsek atya jóváhagyta ezt. Amikor tehát imádkozunk Esterházy János Isten Szolgája boldoggá avatásáért, akkor imádkozunk azért is, amiért ő imádkozott és élt, hogy a népek, melyek között élt, béküljenek ki. Ehhez szükség van a múlt sebeinek gyógyítására, ami nem lehetséges a megbocsátás, Jézus nélkül.

– Vannak-e külső támadások Esterházy János boldoggáavatási perének folyamatában?

– Ki kell mondani, hogy szlovák részről vannak, akik nem örülnek annak, hogy ez a boldoggáavatási per elindult, mert számukra Esterházy János elsősorban politikus. Biztos, hogy a szentek is követtek el hibákat, akár még bűnöket is, azért van a szentgyónás, hogy őszinte bűnbánat révén feloldozást kapjanak ezalól a Jézust képviselő, felszentelt paptól. János rendszeresen járult szentségekhez. Mint politikus követhetett el hibákat, de nem mint politikust akarjuk boldoggá avatni, hanem mint vértanút, és hála Istennek vannak olyan szlovákok is, akik támogatják ezt. A lényeg, hogy elsősorban keresztény akarjak lenni, csak utána lehetek lengyel, magyar, szlovák, cseh. Ha a haza- vagy nemzetszeretetem felülmúlja a keresztényszeretetemet, akkor ebből mindig valami nagy baj lesz. Ezért fontos, hogy minél több szlovákkal megismertessük az igazi Jánost mint Krisztus követőjét, aki mindvégig, élete árán is hűséges maradt Krisztushoz. Csak egy jellemző példa: a csehszlovák börtönökben azok, akik nem ismerték Jánost, tehát a valódi bűnözők, azt mondták, hogy ez az ember pap, mert olyan sokat imádkozott. Ugyanakkor a szlovák papok voltak azok, akik titokban szentmisét mutattak be a börtönben, és az Úr Jézust az Eucharisztiában, a kenyér színe alatt Jánosnál őriztették. János élő tabernakulum volt, aki a zsebében rejtegette az Úr Jézust, sőt, volt, amikor másokat is áldoztatott. Az egyik rabtársa magyarok Krisztusának nevezte vallomásában. Egyesült a szenvedésben Jézussal. Olyan ez, amikor Assisi Szent Ferencet alter Christusnak, második Krisztusnak nevezzük. Jánost nézve az emberek látták Krisztust. Azt is tudjuk, hogy a Gulágon nem csak magyarokért imádkozott. Megtörtént eset, hogy amikor kórházban feküdt, bevittek egy tizenkilenc éves lett fiút, aki haldoklott, a rabokat nagy szeretettel ápoló orvosnő is lemondott róla. János ekkor imádkozni kezdte a kilencedet Kis Szent Terézzel és Kaszap Istvánnal, a fiú meggyógyulásának szándékára. A kilencedik napon a fiú felült, evett, majd kiment dohányozni. Majdnem teljesen meggyógyult. A keresztúton János összefogott a szentekkel. Érdekes, hogy akárcsak ő, Kis Szent Teréz is tuberkulózisban halt meg. Naplója szerint szörnyű szenvedéseken ment keresztül. János ugyancsak sokat szenvedett. A mirovi börtönben tizenketten voltak egy cellában. Egyikük szobrász volt. Elkérte tőlük a kenyéradagjukat, és kifaragott egy kis keresztet. Ez megmaradt. János egyik volt rabtársa megőrizte, és az olomüci érsekség múzeumának ajándékozta. János számára az Eucharisztia nagyon fontos volt. Egyik levelében leírja, hogy arra kérte a fiatalokat: az utcalányok szolgálatait soha ne kenyérrel vásárolják meg, mert a kenyérből lesz Krisztus teste, az Eucharisztia. Hallgattak rá, ez is azt bizonyítja, hogy nagy tekintélye volt. A hitele és a prófétai ereje abból fakadt, hogy egyesült a Mesterével, és akárcsak Jézus, nem engedett a kísértéseknek, legyőzte azokat. János együttműködött Isten kegyelmével, Istenre bízta magát teljesen. Ezért lett vértanú, s rajta keresztül Isten szól hozzánk.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41