Először jár Magyarországon a világhírű CAPPELLA PRATENSIS énekegyüttes

2022. júl. 8. (péntek) 19:00
Győr
Régizenei kulturális különlegességgel várják a kedves közönséget Győr szívében, a Szent Ignác Bencés Templomban. A Cappella Pratensis énekegyüttes Magyarországra most először látogat el, győri koncertjük témája Gyümölcsoltó Boldogasszony (Annuntiatio Beatæ Mariæ Virginis), azaz Jézus fogantatásának, illetve születése hírüladásának ünnepe.

A program középpontjában a reneszánsz irodalom egyik legikonikusabb műve, Josquin Desprez 'Ave maris stella' kezdetű Mária-himnusz témájára komponált miseordináriuma áll. Szűz Mária tisztelete a késő középkorban különböző vallási gyakorlatok és az ezekhez kapcsolódó művészi alkotások szinte kimeríthetetlen forrása volt.

Ezen gyakorlatok közül is az egyik legrégibb s legjelentősebb Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, mely kezdetben az Úr ünnepe volt és neve: ’Annuntiatio Domini’, ami Krisztus születésének hírüladását jelenti. A karácsonyi készületben, december legsötétebb napjaiban gyakran – egyfajta liturgikus játékként – felidézte az egyház Gábriel angyal és Mária találkozását. Az együttes ehhez a programhoz a Sixtus-kápolnából származó zenei forrásokhoz nyúlt, amelynek kórusában maga Josquin Desprez is énekelt a XV. század végén.

A program középpontjában a Desprez által komponált ’Missa Ave maris stella’ áll, amely a reneszánsz zeneirodalom jegyeit kiválóan bemutató, ikonikus műalkotás. A Cappella Pratensis az ünnephez illő gregorián tételekkel és motettákkal egészíti ki a műsort.

Az énekegyüttesről

A hollandiai székhelyű Cappella Pratensis régizenei énekegyüttes Josquin Desprez (frankoflamand zeneszerző) műveire és a XV-XVI. század többszólamú zenéire specializálódott. Az énekegyüttes történeti és művészeti kutatásokon alapuló műveit a reneszánsz kor szokásához hasonlóan adja elő, azaz az eredeti menzurál kották hasonmásait körbeállják, idézve meg így a kor eredeti miliőjét, hangzásvilágát. Az énekegyüttes alapításuk éve, 1987 óta rendszeresen fellépnek Hollandiában és Belgiumban, neves nemzetközi fesztiválokon Európa-szerte, Észak-Amerikában és Japánban.

 

Időpont: 2022. július 8. 19:00

Helyszín: Szent Ignác Bencés Templom

Támogatói jegyár: 6000 Ft.

A jegyek június 20-ától vásárolhatók a Bencés Boltban (Győr, Széchenyi tér 9.)

 

Forrás és fotó: Szent Mór Perjelség

Fotók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41