Európai Jezsuita szerzetes testvérek találkozója

Dobogókő
Tíz év után újra találkoztak az európai jezsuita provinciák szerzetes testvérei július 16–21. között a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házban. A szervező magyarokkal együtt húszfős társasághoz a találkozó második felére Dalibor Renić, az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának (JCEP) elnöke is csatlakozott. A mostani összejövetel terve két éve, a jezsuita testvérek római világtalálkozóján fogalmazódott meg. Bár a különböző területeken szolgáló európai jezsuiták és olykor munkatársak is rendszeresen szerveznek találkozókat, Európában a testvérek között ennek hagyománya még nem alakult ki.

 

A találkozó egyik célja volt ismertebbé tenni a jezsuita testvérek hivatását. A rendi képzés elsősorban a sajátos Szent Ignác-i karizma szerinti szerzetesi formáció, mely az ünnepélyes fogadalomtétellel zárul. Az újoncidő utáni egyszerű fogadalom és az ünnepélyes fogadalom között a jezsuiták különböző képzési utat járnak be. Vannak, akik a papi szolgálatra készülnek, másokat nem szentelnek, hanem a szolgálatok sokféleségét jelenítik meg a Jézus Társaságában. Ők testvérként – teológiai és filozófiai alapismeretek beszerzése mellett – a szakmájuk vagy szolgálatuk végzéséhez szükséges további tanulmányokat végeznek. Jelenleg Európában 250 jezsuita testvér él, köztük négy magyar. Füszfás Pál SJ Rómában folytatja tanulmányait, Kiss Ferenc SJ Arlón, Nagy Ernő SJ Szegeden szolgál, Novák Vince SJ pedig a Délvidéken nyugdíjas éveiben imádkozik a Jézus Társaságáért és az egyházért.

Az összejövetel másik fő célja volt, hogy az európai rendtartományokban szolgáló testvérek megismerjék egymást, közös hivatásukban mind egyéni, mind közösségi szinten is megerősödjenek. A találkozó első napján az ismerkedésé volt a főszerep. Az együttlét során a legutóbbi rendgyűlések által javasolt lelki beszélgetés eljárásmódját követték. Először meghallgatták a témafelvetést vagy lelki impulzust, majd mindenki egyénileg imádkozott, amiről kiscsoportban végeztek mélyebb megosztást. Végül mindenki összegyűlt egy plenáris ülésre, melyen a kiscsoportok beszámolójának meghallgatása indította el a szabad eszmecserét.

Hivatásukban megerősítette őket a Jézus Társaságának generálisa is, aki erre az alkalomra videóüzenetet küldött. Arturo Sosa hangsúlyozta: a testvérek emlékeztetnek rá, hogy a jezsuiták Istennek szenteltsége elsősorban a szerzetesi fogadalmak keretében megélt életet, ami minden jezsuita számára ugyanaz, amikor a jezsuita szolgálatok sokfélék. A közös küldetés lényegi vonása az emberi kapcsolatok és a valahová tartozás érzésének ápolása, ami a rohamosan változó világban rugalmasságot kíván.

A találkozó másik súlypontja a gyakorlati tervezés napja volt. A testvérek közösen állapodtak meg arról Dalibor atyával, a JCEP elnökével, hogy a konferencia égisze alatt jön létre az Európai Jezsuita Testvérek Hálózata (European Jesuit Brothers' Network). A hálózat keretében online találkozókat, valamint egy-kétévente létrejövő, a mostanihoz hasonló összejöveteleket szeretnének szervezni. Ez erősíti majd a testvérek közötti kapcsolatot, valamint a testvéri hivatás népszerűsítését és a képzés fejlesztését is. 

A szervezők a találkozó előtt pár nap kötetlen vakációzásra invitálták a testvéreket a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumba. A találkozó során a résztvevők ellátogattak Budapestre, ahol a jezsuita vonatkozásokkal is rendelkezik Mátyás-templomot nézték meg, majd felkeresték a magyar jezsuiták Horánszky utcai központját, a Mária utcai jezsuita templomban pedig Dalibor atya celebrálásával szentmisén vettek részt. Végezetül szombaton az európai konferencia elnöke beszámolt szervezete tevékenységeiről, amelyek sorába az alakuló hálózat illeszkedni fog.

A lezárás után öt testvér Dobogókőn maradt éves nyolcnapos lelkigyakorlatára. Ez már önmagában is különleges, hiszen ezt a jezsuiták általában egyénileg szokták végezni, ám most a testvérek együtt tehették meg.

 

Forrás és fotó: jezsuita.hu

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41