A könyvbemutatót a Fehér Anna nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány szervezte. Elmer István író-újságíró köszöntötte a vendégeket, akik nagyrészt szereplői is a könyvnek, mint Anna nővér tanítványai és kollégái. Az író a könyvet meleg szavakkal mutatta be, érezni lehetett, hogy mennyire szívügye volt a megírása. Az este folyamán Kemenes Gábor atya, aki nagyon sokszor misézett a nővér által vezetett otthonban és iskolában, néhány lelki gondolatot osztott meg a megjelentekkel, felidézve, hogy mennyire fontos volt a nővérnek Istennel való kapcsolata. Morvay Levente szerkesztő röviden köszönetet mondott a megjelenést segítők és közreműködők felé, hiszen a kiadvány anyagának összegyűjtésében és megjelenésében sokan segédkeztek. Józsa Judit a galéria tulajdonosa, mint háziasszony köszöntötte a meghívottakat és a vendégeket.
A megjelent rokonokat és ismerősöket, valamint tanítványokat, kollégákat és érintetteket az alapítvány egy kis agapén látta vendégül. Dr. Békeffy Magdolna az alapítvány elnöke személyesen szól mindenkihez egy-egy kedves szót. A családias hangulathoz hozzájárult, hogy sokan megjelentek azok közül, akik az anyag összegyűjtésében részt vettek és azok közül is, akik a könyv képein szerepelnek. Fehér Anna nővér emléke legyen áldott!
Formanek Tamás/MSZKI
A szerzetes gyógypedagógus - Elmer István, a könyv szerzőjének írása
Fehér rózsacsokor címmel jelent meg a Fehér Anna nővérre emlékező kötet, Morvay Levente szerkesztésében, az Assisi Szent Ferenc Cserkész Alapítvány kiadásában. Fehér Anna nővér munkássága kiemelkedő a magyar gyógypedagógia történetében, élete példaadó szerzetesi elköteleződésről tanúskodik. Anna nővér – maga is gyengénlátó – már fiatalon eljegyezte magát a vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekek nevelése és oktatása, valamint a szerzetesi élet mellett. A katolikus egyházban 1982 szeptemberétől nyílt lehetőség vak gyermekek nevelésére, Fehér Annát akkor még világiként kérte fel Lékai László bíboros Budapesten, a Batthyány téren megnyílt kislétszámú otthon vezetésére, amely 1990-ben költözhetett mostani, Mátyás király úti helyére.
Anna nővérnek – mint a különleges karizmával rendelkező személyeknek – nem volt könnyű útja sem a gyógypedagógiai hivatás gyakorlása, sem a szerzetesi élet során. Megnemértés és támadások kísérték állami és egyházi részről egyaránt 2021-ben bekövetkezett haláláig. Jellemzésére az egyik emlékezőt idézhetjük: „Megtanulhatjuk tőle, hogyan kell átadnunk magunkat Istennek; hogyan kell kitartani, bármi történjék is.” Másvalaki szerint: „Nem kímélte az életét azért, amit vállalt. Ebből adódtak azok a feszültségek, amelyek a hétköznapokban jelentkeztek. De ahogyan mondani szokták: szenttel nehéz együtt élni.”
A számos fényképpel illusztrált kötetben családtagok, egykori munkatársak, ismerősök és növendékek vallanak róla.
Elmer István
A könyv itt megrendelhető: szitkonyvek.hu
Fotó: Merényi Zita