Ferenc pápa beszéde az emberkereskedelem ellen küzdő Európai Szerzetes Hálózat gyűléséhez

Az európai szerzetes-közösségek emberkereskedelem elleni RENATA nevű hálózata november 6-tól 12-ig tartja Rómában második összejövetelét az „Emberkereskedelem vége velünk kezdődik” címmel. A római összejövetel mintegy 130 tagját hétfőn délelőtt fél tizenkettőkor fogadta Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen termében.

Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya arra buzdította a szerzetesnővéreket és szerzeteseket, hogy az emberkereskedelem és az emberi személy kizsákmányolása elleni találkozójuk „legyen az imádság, a megfontolás és a témával való szembesülés gyümölcsöző időszaka”. „Szerencsés módon az összejövetel Rómában az Irgalmasság rendkívüli jubileuma során zajlik. A kegyelem ezen időszakában mindnyájunk arra kapunk meghívatást, hogy mind mélyebben lépjünk be Isten irgalmának a misztériumába és miként az irgalmas szamaritánus, mi is hordozzuk az irgalom balzsamát a világunk megannyi sebe számára. Ezen sérülések között az egyik legfájdalmasabb az emberkereskedelem, a rabszolgaság egyik modern formája, mely megsérti a méltóságot, mint Isten adományát megannyi fivérünkben és nővérünkben és az emberiség elleni valóságos bűntényt jelent. Miközben már sokat tettek eddig a jelenség súlyának és kiterjedtségének a megismertetése terén, sok betöltendő feladat maradt, hogy mindezt jobban tudatosítsuk a közvéleményben, továbbá hogy jobb együttműködés szülessen a kormányok, az igazságszolgáltatás és a törvényhozás intézményei, valamint a szociális munkások között.   

Miként azt jó tudjátok – folytatta a pápa – az érdeklődés felkeltése, a nevelés és szervezés munkája kihívásainak egyike egy bizonyos közömbösség, egészen a bűnrészességig menően, vagyis sokaknak a hajlama, hogy megvonják a vállukat, miközben hatalmas gazdasági érdekek és bűnszövetkezetek vannak működésben. Ezen oknál fogva fejezem ki a megbecsülésemet az elkötelezettségetek iránt, hogy gyarapítsátok tovább e csapás mértékének társadalmi tudatát, mely elsősorban a nőket és a gyermekeket sújtja. Egészen különleges módon mondok nektek köszönetet az irgalmasság evangéliuma mellett tett tanúságtételetekért, amelyet az áldozatok kimentése és újbóli visszailleszkedésük terén végeztetek.         

Tevékenységetek ezen a területen felidézi azt a hatalmas és gyakran csendes erőfeszítést, melyet az évek során végeztek a szerzetesintézmények, de főként a női rendek, amikor gondjaikba vették azokat, akik megsérültek méltóságukban és tapasztalatuk következményeit viselik. Különösképpen is azoknak a nőknek a sajátos hozzájárulására gondolok, akik más nőket és gyermekeket kísértek a gyógyulás és a visszailleszkedés mély és személyes útján”.    

Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya arra buzdította a szerzetesnővéreket és szerzeteseket, hogy az emberkereskedelem és az emberi személy kizsákmányolása elleni találkozójuk „legyen az imádság, a megfontolás és a témával való szembesülés gyümölcsöző időszaka”. „Szerencsés módon az összejövetel Rómában az Irgalmasság rendkívüli jubileuma során zajlik. A kegyelem ezen időszakában mindnyájunk arra kapunk meghívatást, hogy mind mélyebben lépjünk be Isten irgalmának a misztériumába és miként az irgalmas szamaritánus, mi is hordozzuk az irgalom balzsamát a világunk megannyi sebe számára.

Kedves barátaim – zárta beszédét Ferenc pápa – bízom benne, hogy a tapasztalat, az ismeret és az illetékesség megosztása, mellyel rendelkeztek, hozzájárul ezekben a napokban ahhoz, hogy mind mélyebb tanúságot tegyetek az evangéliumról „a kortárs világ nagy perifériáin”, majd az Irgalmasság Anyja szerető közbenjárására bízta őket, szívből adva apostoli áldását az emberkereskedelem ellen küzdő Európai Szerzetes Hálózat gyűlésének tagjaira.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41