Ferenc pápa a ciszterci rend nagykáptalanjához

Róma
Hétfőn délben fogadta a Szentatya a Kelemen-teremben a ciszterci család közönséges szabályzatú rendjének nagykáptalanját. A 100 tagú vezetőséget – mely a napokban tartja rendi nagygyűlését – a pápa a közösségi élet alapvető jellegére emlékeztette, melyben az egyes tagok saját karizmájukkal alkotnak egy harmonikus egészet az Egyházat szolgáló missziós küldetésükben.

 

Ferenc pápa beszédében a ciszterci család közönséges szabályzatú rendjének jelzőjéből indult ki: comune osservanza. Elgondolkodtató a „közönséges” jelző, mely szemben áll a különlegessel. „Közönséges”, de a szónak gazdagabb értelmében, vagyis „együtt, közösségben”. Ez az alapvető valóság alkotja az egyházat, mint az egy és hármas Isten és a Krisztusban való életünk ajándéka. Az Úr követését jelenti, az együtt-járást, mely hallgat és figyel őrá. Úgy kell Jézusra figyelnünk, ajánlotta a pápa, ahogy a gyermek figyel az apjára vagy legjobb barátjára, arcára, szeretetére, békességére, de mindezt együtt kell csinálni, nem egyedileg. Mindenki a maga módján, de mégis együtt, ahogy a Tizenkettő tette Jézus mellett, amikor együtt jártak. Ez nekik sem volt könnyű, hiszen mindenkinek voltak „sarkosságai”.

Nem vagyunk egyformák, de egybe-hívottak igen!

Mégis nagy ajándék a közösség, melyben nem vagyunk egyformák, de egybe-hívottak igen! Ez az alapja mindennek, a vágy és a készség, hogy Jézusra együtt figyeljenek. A megtérés állandó elkötelezettsége révén lehet kilépni a zárt énből egy nyitott én felé, mely kilép és elindul a másik felé. Hasonló módon érvényes ez a közösségre, mely az autoreferenciális jellegből tart egy kifelé forduló, de mégis befogadó és missziós lelkület irányába, ahogy a Szentlélek vezette induláskor a pünkösdi egyházat. Ez karizmák sokaságát teremtette meg, melyek azonban egyházi szimfóniát alkottak, mert együtt mozogtak és alkalmazkodtak az egyház szívéhez, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz lelkesedésével, hiszen nincs közösség megtérés nélkül.  

Sokszínűen, de egyszerűen és szegényen    

A pápa arra is buzdította őket, hogy az egyház nagy missziós légzésével értékeljék a férfi és női ágaik, a különféle kultúrák és földrészek egymást kiegészítő jellegét. Köszönetet mondott elkötelezettségükért, hiszen ma a sokszínűséggel találkozás élménye az idők jeleire utal. Mindehhez a ciszterci rend a maga sajátos hozzájárulását a bensőségesség, az ima, a lelki párbeszéd szintjén tudja megtapasztalni. A Szentatya végül szándékuknak megfelelően nagyobb szegénységre bátorította őket, mert ettől joggal várhatják, hogy a Kísértő így nem tudja elrabolni a reményeiket.

P. Vértesaljai László SJ

 

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41