A trappisták rendi nagygyűlésének első fordulójában megválasztott új főapátot köszöntve a pápa elismerőleg szólt arról, hogy ő kinevezése után rögtön meglátogatta a rend tizenkét tartományát. Szűz Mária „sietve útrakeléséhez” hasonlította a pápa a trappista főapát igyekezetét. Ez a „sietve cselekvés a Szentlélek indíttatására legyen példa számunkra is. „Nekem különösen is tetszik – mondta a pápa –, hogy a Szűzanya sietve úton van, Ő megérti ezt a nyelvezetet”.
Álmodjunk Krisztus álmaival!
Az új trappista főapát a vizitációja során „összegyűjtötte a helyi elöljárók álmait”. Ferenc pápát megérintette ez a kifejezés, amivel ő szívesen egyetért, minthogy ő is álmodni akar pozitív értelemben, nem utópisztikusan, hanem terv szerint. Ugyanis itt nem az egyén álmairól van szó, sem a főapátéról, hanem megosztásról, a közösségekből eredő álmok „gyűjteményéről”. Ezek pedig a következő módon foglalhatók össze: álom a közösségről, a részvételről, a misszióról és a képzésről. A pápa ennek a négy „álom-útnak” a módszerét pontosította, mely számára a szentignáci lelkiségből fakad, ami másrészt pedig közös Szent Benedek és Szent Bernát iskolájának a szemlélődésében. Arról van szó, hogy ezeket az „álmokat” Krisztuson keresztül értelmezzük, az evangéliumon keresztül azonosítsuk magunkat vele és képzeljük el – objektív, szemlélődő értelemben –, hogyan álmodta meg maga Jézus ezeket a valóságokat: a közösséget, a részvételt, a küldetést és a képzést. Valójában ezek az álmok olyan mértékben építenek minket, mint személyeket és közösséget, amilyen mértékben azok nem a miénk, hanem az övé, vagyis Jézus álmai, amibe mi beletársulunk a Szentlélek által. Ekkor nyílik meg egy szép és hálás lelki keresés tere, mely Jézus álmait keresi, vagyis azokat a legnagyobb vágyakat, melyeket az Atya szított az ő istenemberi szívében. Beszéde tovább részében Ferenc pápa e Jézus-álmok visszhangjait osztotta meg a trappista nagykáptalan tagjaival.
Jézus nem félt a tizenkét apostola sokféleségétől
A közösségről szóló álom Jézus főpapi imájában olvasható, amikor az Atyjához szól: „Atyám, én megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk, én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél” (Jn 17,22-23). Ez az Ige megengedi, hogy Jézussal együtt álmodjunk az apostolai közösségéről, hogy „a mi közösségeink közösségben legyenek az övéivel”. A pápa fontosnak tartotta pontosítani, hogy ez a közösség nem egyformaság, azonosság, összeegyeztethetőség, akár spontán akár erőszakos formában, hanem a Krisztussal való kapcsolatunkban áll fönn, benne az Atyával, a Szentlélekben. Jézus nem félt a tizenkét apostola sokféleségétől, ezért mi se tartsunk attól, mert a Szentlélek tud harmóniát teremteni a különböző dolgok között. Ellenben a részrehajlásunktól és kizárólagosságunktól tartsunk, mert ezek megosztást eredményeznek.
A megszentelt élet közössége tanúja a részvételen alapuló testvériségnek
A részvételről szóló álom kapcsán Ferenc pápa Jézus figyelmeztető szavából indult ki, mellyel apostolait inti: „Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus” (Mt 23,8-10). Ebben Jézus álmát láthatjuk egy olyan testvéri közösségről, amelyben mindenki az Atyával való közös gyermeki kapcsolat talaján áll és abban Jézus tanítványaként vesz részt. Különösen a megszentelt élet közössége lehet Isten országának jele, tanúságot téve a részvételen alapuló testvériség stílusáról, akik korlátaikkal együtt Krisztus kegyelmében bízva minden nap az együttélést választják.
Jézus álma az evangélium szerint az egyház missziós jellegéről így hangzik: „Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népet és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Mt 28,19-20). Ez a megbízatás mindenkit érint az egyházban. Nincsenek karizmák, amelyek misszionáriusok, mások pedig nem azok. Az egyháznak adott minden karizma a világ missziós evangelizálását szolgálja, bár természetesen különböző módon, Isten „fantáziája” szerint – szögezte le a pápa. A kolostorában imádkozó szerzetes éppúgy kiveszi a részét az evangélium hirdetéséből, hogy megtanítsa a földön élő embereket arra, hogy van egy Atyánk, aki szeret minket és ezen az úton járva haladunk a Mennybe. A kérdés számotokra így hangzik, szólt a pápa a trappistákhoz: „A Szigorúbb Fegyelmű Reformált Ciszterciek is a kilépő egyház része?” A pápa válasza: „Igen, úton járva része annak, a kilépő egyház útján”. Arra emlékeztette a szemlélődő szerzeteseket, hogy „az evangelizáció minden formájánál az elsőség mindig az Istené” és hogy „az Egyház egész életében mindig azt kell megmutatni, hogy a kezdeményezés Istentől van, aki szeretett minket”.
Jézus folyamatosan és türelemmel neveli az apostolokat
Utolsó témaként a pápa a képzésről szóló álmot érintette: Jézus gondjába veszi az apostolokat, türelmesen neveli őket, külön elmagyarázza nekik a példabeszédek értelmét, személyesen is tanúságot téve a tanításáról, mint például a lábmosáskor: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13,15). Küldetése végén a Szentlelket bízza rájuk, hogy ő fejezze be az apostolok képzését: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16,12-13).
Végül a négy álom összegzését Ferenc pápa abban jelölte meg, ahogy azok valójában mind az „életszentségről szóló álomban” rejlő lehetőségek – zárta a trappista rend nagykáptalanjához intézett beszédét Ferenc pápa.
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Forrás és fotó: vaticannews.va