A lelkünk táplálása nélkül felborul az egyensúly

Idén éppen 25 éve tette le első fogadalmát, Istenre találásának egyik legfontosabb mozzanata egy tragikus családi esemény volt. Karmelita nővérként ugyanakkor nemcsak az ima tölti ki mindennapjait, hanem azt is élethivatásának tekinti, hogy meg is ossza másokkal, amit ezekben az imákban kap. Sőt, francia nyelvről fordít magyarra hiánypótló lelkiségi műveket. Az olvasók most KATALIN ILDIKÓ OCD nővért ismerhetik meg közelebbről.

Vannak, akiknek erős, pontszerű megtérés-pillanatban volt részük, mások hosszú folyamatként írják le az Istennel való találkozásukat. Hogyan, mikor találkozott az Istennel?

Gyermekkorom óta jártam szentmisére, hitoktatásra. Máig emlékszem, ahogy szülőfalum, Csíkszentsimon idős pap bácsija mesélte nekünk a bibliai történeteket, amelyeket a hittanterem falán lévő képeken, vagy az általa vetített diafilmeken is szemlélhettünk. Bizonyára máig ezzel maradtam volna, ha nem következik be az életemben egy olyan krízis, amely alapvetően felforgatta azt. Még tizenhat éves sem voltam, amikor hosszú betegség után hirtelen elhunyt az édesapám. Reggel 5 órakor még figyelmeztetett, hogy keljek fel, nehogy lekéssem a vonatot, délelőtt 9-kor pedig már halott volt. Nagyon felkavart az a tény, hogy mennyire szüksége lett volna az imámra, én meg a vasúti váróteremben kötögettem ahelyett, hogy szentmisére mentem volna a pár száz méterrel odébb lévő templomba.

Az Istennel való találkozás, sőt a mély, meggyőződéses hit sem feltétlenül vezet a szerzetesi élethivatáshoz, Ön azonban elköteleződött a szerzetesnővéri élet mellett. Mi ennek a története?

Nagy változást hozott az életemben, amikor 1989-ben felvettek a csíkszeredai, az akkor még Matematika-Fizika Líceumba. Az osztálytársaim között ketten is voltak, akik bevallottan szerzetesnőnek készültek. Az egyikük, aki barátnőmmé vált, azt mondta, hogy az iskola és a vonat között megmaradó szabadidőt egy ismerősénél tölti. Aztán egyszer csak kiderült, hogy a templomba jár imádkozni. Csatlakoztam hozzá én is és hozzászoktam a hosszú, csendes imákhoz. Édesapám halálát követően napi misére járó lettem, sőt naponta több szentmisén is részt vettem, heti több hittanórával, és a Hegyre is eljártam szerdánként. Ekkor kezdtem felnőtté válni a hitéletemben. Bár volt barátom, mégis felmerült bennem, hogy szívesen lennék szerzetesnő, ha Isten erre hívna. A válasz nem sokáig váratott magára. A barátnőmmel éppen a Szent Antal nagykilencedre jártunk az esti szentmisére, amikor egy alkalommal azt éreztem, hogy összesűrűsödik körülöttem a levegő, és teljesen biztosan tudtam, hogy a válasz Isten részéről és részemről is az igen. Másnap reggel az évfolyamhittanon a pap azt kérte, imádkozzunk érte, mert nem könnyű a teli kegytemplomban prédikálni, majd hozzátette: szerencsére van az egyházban egy olyan szerzetesrend, amelynek hivatása, hogy imahátteret biztosítson a papok számára, és ezek a karmelita nővérek. Azon a reggelen megszületett bennem, hogy karmelita szeretnék lenni.

Mi vonzotta még a karmelita rendhez és hogyan vált a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Kármelita Kolostor nővérévé, lakójává?

A rend missziós dimenziója ragadott magával elsősorban, később aztán rájöttem, hogy ez nem elég ahhoz, hogy a nehézségeken átsegítsen. A Karmelbe sok minden miatt be lehet lépni, de csak Isten iránti szeretetből lehet megmaradni benne. Tizedikes voltam, amikor 1991 áprilisában világossá vált számomra a hivatásom, a jó Isten pedig kezébe vette a dolgok irányítását. A nyár folyamán egy ferences táborban találkoztam egy temesvári lánnyal, aki a skapulárém miatt szólított meg, és elmondta, hogy van egy „karmelita címe”. Elkértem, és írtam annak a grazi Karmelben lévő magyar nővérnek, aki felhívta figyelmemet a magyarországi karmelita újságra, és megadta a szerkesztője címét. Írtam a szerkesztőnek Budapestre, és ő küldött is újságokat. Az elsőben, amit kaptam, ott találtam a pécsi nővérek felhívását, akik 1991 novemberében vették fel újra a szerzetesi ruhát, hogy fogadnak komoly szándékú érdeklődőket. Írtam tehát a perjelnőnek, aztán 1992 júliusában hárman útra keltünk és elmentünk megkeresni a nővéreket, hogy velük ünnepeljük a Kármelhegyi Boldogasszonyt. 1995. július 23-án, Szűz Mária, az isteni kegyelem anyja emléknapján öltöztem be és kaptam meg a Szentháromságról nevezett Katalin Ildikó nevet. Ebből az Ildikó a keresztnevem, a Katalin pedig a keresztségben kapott védőszentem. 1997-ben, Szent Illés atyánk ünnepén tettem le az első fogadalmamat, aminek idén ünnepeltük a 25. évfordulóját. Három évre rá tettem örökfogadalmat a pécsi rendben, majd a közösségünk 2002 júliusában Magyarszékre költözött. Innen jöttem Marosszentgyörgyre másodmagammal 2006-ban a közösség kérésére és Jakubinyi György érsek atya kitartó hívására.

A rend karizmájának egyik fontos alappillére a szemlélődés, az ima. Tudjuk, hogy a ma embere sokszor nehezen találja meg a kapcsolatot az Istennel, mit javasolna: egy világi, mindennapokban Istent keresni, találni próbáló ember hogyan kommunikálhat jól az Úrral?

Nagy kincsünk a Szent Terézia anyánk által kapott belső ima. Ő ezt úgy határozta meg, hogy nem más, mint „benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt Ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket” (Önéletrajz 8,5). A karmelita ima tehát egy barátság története. Ahogy Szent Terézia mondja, ez az elején nem annyira könnyű, mert két nagyon különböző személyről van szó (egyik Isten, a másik ember), de az évek során elmélyül, kiteljesedik a kapcsolat. Szent Terézia elszántságról is beszél. Fontos, hogy igazán akarjuk ezt a kapcsolatot, kitartsunk a nehézségek közepette is. Szerintem a mai embernek különösen is fontos, hogy megálljon, kilépjen az állandó zajból és elcsendesedjen, hogy találkozni tudjon önmagával és Istennel. Sokszor csak akkor döbbenünk rá arra, hogy mi is van bennünk, velünk, ha sikerült elcsendesednünk és reflektálnunk a dolgainkra. Azonban nem csak azt kell tudnunk, hogy kik vagyunk mi, mi van bennünk, hanem azt is, hogy ki az Isten és mik az ő szándékai. Ebben segít sokat a lelki olvasás. Az imát táplálni kell. A mi napirendünkben két óra belső ima és egy óra lelki olvasás szerepel naponta. Egy karmelita barátnőm fogalmazta meg pár éve megdöbbentő felfedezését: a lelki olvasmány nem fakultáció! Valóban, a lelkünket is minden nap táplálnunk kell, ahogy a testünket tápláljuk, különben felborul az egyensúly.

Francia nyelvű, egyházi témájú könyveket fordít. Miért éppen a francia nyelvet választotta és hol tanulta meg ilyen kiválóan használni a nyelvet?

A francia nyelvvel a pécsi rendbe való belépésemkor találkoztam. Nem sokkal korábban érkezett oda két francia nyelvű nővér, akik még nem beszéltek magyarul, így főként a heti evangéliumi megosztások során hallhattam őket franciául beszélni. Sőt, alighogy beléptem, az egyik felkért, hogy a másik nővér hazaérkezésére olvassak fel egy francia szöveget Kis Szent Teréztől. Legnagyobb megrettenésére kihúztam a szövegből a fölösleges betűket, és csak ő a megmondhatója, mi jött ki a felolvasásból. Aztán felfedeztem a francia nyelvű gazdag lelkiségi irodalmat, s rögtön megjelent bennem a megosztás vágya is. Az első könyvemet, amit 1998-ban még sűrűn szótározva fordítottam, újrafordíttatták a kiadáshoz, de én így is sokat nyertem ezzel az erőfeszítéssel. A rend nem a nyelvtanulás legjobb helye, de a kitartás meghozza a gyümölcsét. Sokat olvastam franciául, de csak 2006-ban történt meg, hogy két oldal nehéz szöveg után nem esett szét a fejem, hanem bármennyit olvashattam. Felejthetetlen élmény ennek a küszöbnek az átlépése. Nagy előrelépést jelentett ezen a téren, hogy 2009-ben kiküldtek Franciaországba, és egy egész évet a lisieux-i karmelita rendben tölthettem. Ott nagyon sokat tanultam, minden szempontból. Az első megjelent könyvemet, a Bibliai nőket 2017-ben fordítottam.

Miért érezte úgy, hogy a fordítással is foglalkoznia kell és melyik eddig a kedvenc munkája?

Mivel az egész életformánk az imára és annak szolgálatára van berendezve, ez a misszió közvetett jellegű, bár Ferenc pápa a szemlélődő közösségeknek írt Vultum Dei quaerere kezdetű apostoli levelében kifejezetten is kéri tőlünk, hogy osszuk meg, amit az imában kapunk. Fordításaim által én azt osztom meg sokakkal, amit a lelki olvasmányaimban kapok. A francia nyelvű biblikus és lelkiségi irodalom nagyon gazdag és gazdagító. Nekem ez hatalmas felfedezés volt és ezt szeretném másokkal megosztani, amikor egy-egy könyvet lefordítok. Általában én választom ki, hogy mit szeretnék lefordítani, de előfordul az is, hogy valamit kérnek tőlem a nővéreim. Jelenleg a tizenötödik könyv fordításán dolgozom. Eddig tíz kötet jelent meg már. Hogy melyik a kedvencem, azt nem tudnám megmondani. Hónapokat töltök egy-egy könyvvel, rengeteget áldozok rá a szabadidőmből is. Mindegyik teljesen betölt, táplál, mélyen átjár, hiszen nemcsak elolvasom a könyvet, hanem átültetem magyar nyelvre, majd mondatról mondatra újra összevetem a kettőt. A Bibliai nőket például a megjelenés után is újraolvastam. Tervem Kis Szent Teréz összes műveinek lefordítása (a versek és imák fordítása már megvan kéziratban), de mindig közbejön valami. Most például Marie-Noëlle Thabut hat kötetes művén dolgozom, amely a vasárnapi és főünnepi szentmisék olvasmányainak a magyarázata. Most ez lelkesít legjobban: benne lenni a jó Isten gondolataiban, az ő jóságos tervének kibontakozási folyamataiban…

Akik ismerik Önt személyesen, egy állandóan derűs, mosolygós embert írnak le. Mi ennek a töretlen életörömnek a forrása?

Állandóan nem vagyok derűs és mosolygós, tudok dühös is lenni, de igyekszem lelkesen élni a hivatásomat és mindent beleadni. Szent Illés atyánk ünnepén tettem fogadalmat, és az ő atyai örökségét hordozva szeretnék „tüzes lelkülettel szolgálni az Úrnak” (vö. Róm 12,11). Szent Pál buzdítása is nagyon fontos számomra: „Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló” (1Kor 15,58). A szeretet az életöröm forrása. Akkor vagyok derűs, amikor megfeledkezem magamról és adom önmagamat, amikor tudom, hogy szeretve vagyok és én is szeretek.

 

Forrás és fotó: romkat.ro

Fotók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41