Hajnalka RSCJ hivatástörténete

2019. júl. 26. (péntek) 14:45
Budapest

„Nekem az Ő végtelen irgalmasságának ajándékát adta”

Lisieux-i Szent Teréz
 

Makacs, önfejű és bátor kislány voltam, aki kereste az Igazságot, a minden látható dolgok és az események mögött rejtőzködő Misztériumot. Az évek során fokozatosan kezdett feltárulni ez a Valóság, maga Isten, Aki személyesen szólt a lelkemhez, megérintett a bensőmben.

Hívő katolikus családban nőttem fel; gyermekkoromban szerettem imádkozni meg templomba járni, tinédzserként pedig a romantikus regények mellett sokat olvastam a szentek életét. Különösen is azok a könyvek fogtak meg, amelyek az Istennel való kapcsolatról szóltak.   Főiskolai tanulmányaim alatt, amely egyben a rendszerváltás időszaka is volt, „kinyílt számomra a világ”, és kezdtem meglátni az Egyházban meglévő visszás dolgokat és ellentmondásokat. Csoporttársaim hatására megkérdőjeleződött a keresztény életem hitelessége. Az eddigi gyermeki hitem összeomlott, és fokozatosan kezdett átalakulni tudatosan felvállalt belső meggyőződéssé. Erre az időre esett szüleim kapcsolatának megszakadása is, amely mély sebet ütött a lelkemen. A kezdeti talajvesztettség állapota és egy szerelmi kapcsolat lezárása nyomán egy új élet kezdett kibontakozni bennem. Minden este a sarkamon ülve visszanéztem a napomra Jézussal együtt. Személyes, bensőséges kapcsolat bontakozott ki közöttünk, és éreztem, hogy egyre fontosabbá válik számomra a Vele együtt töltött idő, és egyre erősödött az a vágyam, hogy egészen Neki adjam át magamat. Többé már nem volt elég az eddigi ún. vasárnapi kereszténységem. Nem hagyott nyugton az a gondolat, hogy tenni akarok valamit Krisztusért, és az is világos volt, hogy egy közösségben, másokkal együtt.

Ekkor akadt a kezembe Puskely Mária Szerzetesek című könyve, amely a különböző szerzetesrendeket mutatta be. Számomra azok a rendek voltak érdekesek, amelyeknek a nevében Jézus Szíve szerepelt. (Jézus személyében a leginkább a személyiségének központja ragadott meg már korábban is.) Amikor a kijelölt rendek közül a Sacré Coeur oldalára értem, és elolvastam az alapítónő, Barat Szent Magdolna Zsófia idézeteit, mintha tűz lobbant volna fel bensőmben; azt éreztem, mintha egyenesen az én lelkemből származtak volna ezek a gondolatok. Kiírtam a nővérek címét és elérhetőségét egy cédulára és otthon betettem egy fiókba, és szépen elraktároztam magamban. Úgy 5 hónappal később újra rátaláltam a fent említett könyvre és rögtön fellapoztam a már ismert oldalt, és megint átjárt ugyanaz a tűz, mint az első alkalommal. Rögtön elhatároztam, hogy felkeresem a nővéreket.

A könyvben szereplő címen továbbirányítottak a Zugligeti plébániára, és 1990. január 25-én találkoztam két Sacré Coeur nővérrel, aki tárt karokkal, mosolygósan és örömmel fogadtak. Az első pillanattól kezdve azt éreztem, mintha mindig ismertük volna egymást. Azt éreztem, hogy otthon vagyok.

Szulyovszky Hajnalka RSCJ

 

A hivatástörténet folytatása itt olvasható majd: hivatasrscj.blogspot.com/

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41