Ebben az évben hálával és tisztelettel emlékezünk a kegyes tanítórend (közismerten piarista rend) letelepedésének évfordulójáról szűkebb pátriánk több helységében, Szentannán, Medgyesen, Máramarosszigeten, Kolozsváron.
Ma már kevesen tudják, hogy 270 esztendővel ezelőtt, miután mind gróf Engl Antal csanádi püspök, mind Mária Terézia hozzájárult a tervezett alapításhoz, 1751. november 5-én megtörtént az Arad megyei Szentannán létesített kollégium és templom piaristák általi birtokba vétele.
A hat tagból álló közösséget a nagyrákosi születésű Hulini Jónás magyarul, németül, szlovákul, olaszul és latinul egyformán jól beszélő házfőnök vezette. Vele együtt érkezett a híres, latinul verselő Koricsánszky (Koricsányi) Márk, a románul is jól tudó Cosa Jakab, valamint Fontani Ede, Biró Dávid atyák és Tuschleitner Kajetán papnövendék. Majd 1780-ban nemesi konviktussal bővült az iskola és a rendház. Dr. Balanyi György Az elindulástól Trianonig című művében elmondja, hogy ez az alapítás nem sorolható a szerencsések közé, mert a tanintézet lassan elnéptelenedett. Azonban fontos tény, hogy egy emberöltővel később a szentannai iskolából nőtt ki a nagy jövőre hivatott temesvári piarista főgimnázium, amely 1995-től az utódiskolának, a piarista kegyesrendi szellemiséget ápoló Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumnak ad otthont.
Bár Máramarossziget esetében akkor még nem beszélhetünk kimondottan letelepedésről, meg kell említenünk, hogy az ott már több mint fél éve szolgáló három piarista atya kitartó utánajárásának következtében végre sikerült megkötni a helytartó tanáccsal 1731. július 10-én az úgynevezett előzetes szerződést. Ez előírta, hogy a rend köteles összesen kilenc tagot küldeni Máramarosba. Templomról, telekről és a megfelelő épületekről a királynak, illetve a kincstárnak kellett volna gondoskodnia. A piaristák pedig a hívők lelki üdvét gondozni, magyar, német és román nyelven prédikálni, missziókat tartani és tanítani voltak hivatottak. A 290 éve kötött szerződés azonban puszta papír volt, csak később lett belőle valóság. Az iskolát 1731 őszén nyitották meg. Aztán az 1734. október 1-jén kelt királyi rezolúció megerősítette az 1731. évi előzetes szerződést, pénzt utaltak ki a templom és a rendház megépítésére, mindezt III. Károly (1685–1740) német–római császár és magyar király 1736. december 4-én kelt ünnepélyes alapítólevele hagyta jóvá 285 éve.
A piaristák Medgyesen is létrehoztak kollégiumot, amit a medgyesi lutheránus szászok nem néztek jó szemmel és éveken át gáncsolták működését. Ezért az első hivatalosan kiküldött elöljáró, a híres krónikaíró Kácsor Keresztély csak 1741. december 7-én, 280 esztendővel ezelőtt vehette át a kis rezidencia igazgatását. Eleinte a szász lakosság alig leplezett ellenségességgel viszonyult hozzájuk, még a ferencesek is bizalmatlanok voltak, mert féltették tőlük plébániájukat. A kedvezőtlen körülmények ellenére a tanítás bíztatóan indult, a szászok is megenyhültek, többen a kegyesrendiekhez iratták be gyermekeiket, de a kevés létszám miatt a kollégium kénytelen volt bezárni kapuit 1789-ben. Ebben a gimnáziumban tanított Dugonics András (1740–1818) paptanár, az első magyar regényíró.
Kolozsváron ez év október 15-én szentmise keretében emlékeztünk meg a kegyes tanítórend letelepedésének 245. évfordulójáról a kincses város piarista templomában. A legszentebb áldozatot bemutató Popesc Mihăiţă Cristian, a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze hangsúlyozta: imádságos hálaadással köszönjük meg Istennek, hogy a piaristákkal gazdagította Kolozsvár hitéletét és ifjúságát.
Fodor György piarista konfráter bevezető beszédében elmondta, hogy a jezsuita rend feloszlatása után, Mária Terézia osztrák császár és magyar király rendelete értelmében, 1786. október 15-én vették birtokukba a piaristák a gondjaikra bízott kolozsvári intézményeket: a templomot, a gimnáziumot, a Szent József fiúnevelő intézetet és a konviktust.
Az ünnepélyes beiktatás a királyné neve napján ment végbe. Következett 172 áldott esztendő, amelyek során – a szerzetesrendek és egyházi tanintézmények 1948-ban történt önkényes kommunista megszüntetéséig – odaadó szolgálatukkal a piaristák több nemzedék diákságát részesítették minőségi oktatásban és nevelésben. Fodor György rámutatott arra is, hogy 1894 és 1916 között a Farkas utcában egyetem is működött, mégpedig a rendalapítóról elnevezett Calazantinum, amely mind a rendi papképzést, mind a tanárképzést volt hivatott biztosítani. A konfráter tolmácsolta Molnár Lehel paptanár, a Romániai Piarista Rendtartomány felelősének Magyarországról küldött üzenetét: „Én is csatlakozom hozzátok imában. Kérlek, imádkozzatok a jövőnkért is, hogy a gyerekek és fiatalok, különösen a leginkább rászorulók érdekében megerősödjön piarista jelenlétünk Romániában.” A jelenlevők imádkoztak mindazokért, akik magukra vállalják az oktatás és nevelés áldozatos munkáját az ifjú nemzedékért. A jelenlevők lerótták tiszteletüket a szentmise idejére kihelyezett, Kalazanci Szent József rendalapító 1772-ből, Rómából kapott ereklyéje előtt.
A templomi ünnepséget követően a piarista öregdiákok a kolozsvári Házsongárdi temető piarista sírkertjében elhelyezték a hála és kegyelet koszorúját, imádkoztak az elhunyt paptanárok lelke üdvösségéért.
Örömmel állapíthatjuk meg, hogy valamennyi helységben, néhai „piarista fészekben”, jelenlegi tanintézményben él, ma is ápolják a Pietas et litterae – jámborság és tudomány örökségét.
Fodor György
Forrás és fotó: romkat.ro