Harminc év a szolgáló szeretet útján-a kamilliánusok

Kettős jubileumot ünnepelnek a kamilliánusok: a közösség harmincéves magyarországi jelenlétét és Szent Kamill megtérésének 450. évfordulóját. A nyíregyházi alapítás jubileumán, július 20-án Bosák Nándor püspök hálaadó szentmisét celebrált a borbányai Szent László-templomban, és megáldotta a templom falán elhelyezett emléktáblát, mely Anton Gots atyát és a rend szeretetszolgálatát méltatja.

Drupal alapú webhely
Image

 

A kamilliánus szerzetesrend, hivatalos nevén a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje harmincéves nyíregyházi jelenlétéről György Alfréd MI kamilliánus házfőnök, a rend német tartományának generális delegátusa írt összefoglalót, melyet szerkesztve közlünk.

„Isten Lelkétől indíttatva hittem a szeretetben!” – ezzel a mondattal kezdődik a kamilliánusok, hivatalos néven a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendje fogadalmi szövege. Isten Lelkétől indíttatva 1995. július 10-én Anton Gots kamilliánus szerzetes megérkezett Kelet-Magyarországra, Nyíregyházára. Ezzel kezdetét vette Szent Kamill gyógyító karizmájának „szeretetkalandja”. 1995. július 15-én az új kolostor alapkövének megáldása új távlatokat nyitott. Július 16-án az első Szent Kamill-ünnep keretében Bosák Nándor (akkori) megyéspüspök ünnepélyesen befogadta a kamilliánusokat az új Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyébe. Július 23-án a közösség megerősítést kapott a lengyel tartományból Zbigniew Bodecki atya személyében.

Az atyák és az őket segítő Mathilde Weidinger (ACR), Hilda nővér albérletben laktak Nyíregyházán 1996. január 29-ig, ekkor átköltöztek az újonnan épült kolostorba, a Pásztor utca 1/A szám alá.

1996. június 1-jén Bosák Nándor püspök megáldotta az új Szent Kamill-rendházat, kamilliánus kolostort és a közösséget. Egyre több szenvedő, szegény, beteg ember kereste fel a kolostort testi-lelki segítséget kérve. Az Egyházban minden karizma Isten válasza egy konkrét történelmi korban egy konkrét közösség problémáira, szükségleteire.

„Amit eggyel a legkisebbek közül tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40) Fölismerni Krisztust a szegényekben, betegekben, rászorulókban és szükséget szenvedőkben – ez a kamilliánus rend karizmája, hivatása.

Harminc év küzdelme és áldása mindaz, amiért hálát adunk. A kolostor falai között közösség született: sok fiatal érdeklődő, jelölt, novícius, pap élte meg együtt a karizmát, és később ki-ki a maga helyén vitte tovább a felebaráti szeretet megélésével Szent Kamill alapító atyánk lelkiségének morzsáit.

Míg Anton atya a szegények és a társadalom peremére szorultak testi-lelki gondozását végezte, addig Zbigniew atya kórházlelkészségben teljesített szolgálatot, a mindennapok hűségében látogatta és vigasztalta a szenvedő Krisztust a kórházakban. A kamilliánus családokkal és az önkéntes segítőkkel karöltve sok áldásban volt részünk.

2004. október 30-án megáldották az új Szent Kamill Rehabilitációs Központot. Szent Kamill karizmája a betegek szolgálatában él, és Isten kegyelméből éltet is – bővül, gyarapszik.

2004. november 21-én Budapesten megalakult a Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak „Curate Infirmos” Kamilliánus Közössége, mely szolgálatával jelen van a Kárpát-medencében. Zbigniew Bodecki atyát 2003-ban Rómába helyezték.

Anton atya 2010. szeptember 8-ig szolgált Nyíregyházán, nyugdíjas éveit Altenhof am Hausruckban, az általa korábban a mozgássérült emberek számára létrehozott úgynevezett „Behindertendorf” településrészen élte (2014-ben bekövetkezett haláláig).

Idén július 22-én ünnepelték a kamilliánus szerzetesközösség nyíregyházi alapításának 30. évfordulóját. A jubileumi hálaadó szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be a nyíregyháza-borbányai Szent László-templomban. A szentmise után a püspök megáldotta a templom falára helyezett emléktáblát is, amely Anton atya és a kamilliánusok szeretetszolgálatának állít emléket.

Anton Gots MI életére a szolgálat volt a jellemző, jelmondata szerint – „Kösd fel a kötényt!” – az utolsó vacsorán a tanítványai lábát megmosó Jézust követte. A közösség szolgálata és története folytatódik napjainkig.

 

2010 és 2013 között György Alfréd MI volt a nyíregyházi kamilliánus közösség vezetője, házfőnöke. A közösség szolgálatának része: lelkigyakorlatok, lelki gondozás, kórházlelkészség, fiatalok, kamilliánus családok. Mindannyian együtt élték a Szentlélek által nekik ajándékozott „szeretet új iskoláját”, a kamilliánus lelkiséget.

2013 és 2022 között Kovács Levente Gyula MI volt a közösség vezetője, házfőnöke.

2014-ben a Kamilliánus Rend Osztrák Tartománya visszaadta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének a kolostort, és átköltözött a 2004-ben alapított Szent Kamill Rehabilitációs Központba, életközösséget vállalva a sérültekkel.

2022. augusztus 1-jétől ismét György Alfréd MI lett a közösség házfőnöke.

2023. augusztus 1-jétől a sérültek testi-lelki gondozásán kívül a rend plébániai szolgálatot is vállal a borbányai Szent László-templomban és -egyházközségben.

A magyar anyanyelvű közösség a magyarországi, Kárpát-medencei szolgálatra összpontosít. Maczák Béla MI a kórházlelkészségen; Keresztes Attila István MI az otthon fekvő betegek látogatásában teljesít szolgálatot – amellett, hogy a közösség megosztja a mindennapi élet örömeit, nehézségeit és küzdelmeit a Szent Kamill Rehabilitációs Központ lakóival.

A nyíregyházi kamilliánus közösség betegek, szegények, sérültek, köztük a kárpátaljai háborús övezet családjainak támogatását is vállalta, szociális célú alapítványok létrehozása és működtetése által mozdítja elő és segíti ezt a célt.

 

Idén kettős jubileumot ünnepelnek a kamilliánusok: a szerzetesközösség harmincéves magyarországi jelenlétét és Szent Kamill atya megtérésének 450. évfordulóját.

1574. november 30-án Szent Kamill zsoldos katona, szenvedélybeteg koldusbotra jutván az itáliai Manfredoniában egy templom előtt koldult. Találkozott egy kapucinus atyával, aki úgy segített rajta, hogy munkát ajánlott neki. Eltékozolt ifjúsága, zsoldos katonaélete után Isten türelme és irgalma meghódította őt. 1575. február 1-jén, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének vigíliáján a kapucinusok San Giovanni Rotondó-i kolostorába ment, ahol a gvardián, Angelo atya szembesítette őt eltékozolt életével, ezt mondván neki: „Csak Isten a fontos, minden más semmit sem ér! Egyetlen feladata életünknek: megmenteni a lelket!” Ez a beszélgetés, ez a találkozás mélyen megérintette Kamillt, lelke mélyéig megrendült, az éjszakát imádsággal töltötte az 5-ös cellában (amely később Szent Pio atya cellája lett). A hazafelé vezető úton földre esett, istenélménye volt, és elhatározta, hogy soha többé nem követ el bűnt. Gyógyíthatatlan lábsebe és a keresztre feszített Jézussal való találkozása meghatározó élménnyé lett számára. Megalapította a Betegeket Szolgáló Szabályozott Papok Rendjét.

„Ünnepeljük Isten kegyelmének csodáját a megtérő ember életében. Ünneplünk és hálát adunk az Úr életünkben tett nagy csodáiért. Hálát adunk találkozásainkért, melyek átalakítottak, jobbá, emberibbé tettek bennünket, és Szent Kamill vörös keresztjének jelével keblünkön Isten gyógyító, megbocsátó szeretetének akarunk a jelei lenni ebben a sebzett világban. Küldetésünk van, melyet mindannyiunknak be kell teljesítenünk! Legyünk Isten jóságának illata találkozásainkban!” – fogalmaz jubileumi írásában György Alfréd MI kamilliánus házfőnök, a rend német tartományának generális delegátusa.

Forrás és fotó: kamilliánus rend/magyarkurir.hu