Igent mondok

2021. máj. 3. (hétfő) 16:45
Mindenhol

Igent mondok címmel indított harmincnapos online női lelkigyakorlatot a száz éve alapított Jézus Szíve Társasága két szerzetesnője és két világi segítőjük. A lelkigyakorlat szentmisével vette kezdetét, amelyet Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök mutatott be a pesti Jézus Szíve-templomban május elsején.

5500-an csatlakoztak a Kárpát-medence minden részéből a lelkigyakorlathoz, amely Szűz Mária életének szemlélésével kívánja közelebb vinni a résztvevőket ahhoz, hogy ők is igent mondjanak arra az életre, amit Istentől kaptak. Közülük a járványügyi intézkedések miatt mintegy százan lehettek jelen a nyitómisén, a többiek online módon csatlakozhattak a szertartáshoz is.

A szervezők, Balla Erika SJC, Mézinger Gabriella SJC, Jacsó Annamária és Szebedy Bolda szentmise eleji beszámolójából kiderült, a magyar egyház történetében egyedülálló módon sokan, 5500-an vesznek részt ezen a női lelkigyakorlaton. A rendezvény amiatt is különleges, mert erős imahátteret szerveztek: sokan imádkoznak a résztvevőkért, és mindennap más-más lelkipásztor szentmisét is bemutat értük.

A létrejöttének 100. évfordulóját idén ünneplő Szent Ignác-i lelkiségű, magyar alapítású női szerzetesrend, a Jézus Szíve Társasága a kezdetektől elköteleződött a nők szolgálatára. Ez jelenleg női lelkiségi műhelyek szervezésében, lelkigyakorlatokban és hivatásukat kereső nők kísérésében, valamint szükséghelyzetben lévő nők segítésében valósul meg.

A két szerzetesnővér és két fiatal világi együttgondolkodásából szárba szökő lelkigyakorlat a járványhelyzetben egyedülálló módon tud összefogni sok-sok nőt, akik az e-mailen elküldött napi összeállítás (szentírási részletek, valamint egy képi és egy zenés inspiráció) segítségével tudnak – a szervezők szándéka szerint – 30-60 percet imádságban tölteni.

Vízi Elemér szentbeszédében arról beszélt, hogy az igent mondásnak a szépségét és a küzdelmét is ismerjük: reggeltől estig rengeteg impulzus ér minket, amelyekre igent mondhatunk. Fontos, hogy miként mondunk igent, de a legfontosabb, hogy mire tesszük. Mária keresi a választ Isten hívására, és ez az igen ilyen módon kiemel a hétköznapokból, de az, hogy kimondja az igent, vissza is viszi a mindennapokba. A tartományfőnök arra is rámutatott, hogy Mária nem rögtön mondta ki az igent, hanem a harmadik alkalommal, előtte összezavarodott, aztán kérdéseket tett fel, hogy jobban megismerje Isten akaratát, jobban elmélyítse azt a hívást, amivel találkozott. Hogy Mária igenje mennyi idő alatt született meg, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy megküzdött érte. Azért tudott igent mondani, mert otthon volt saját magánál, így tudta érzékelni Isten üzenetét. Mária igenjében több szépség is felcsillan – tette hozzá a szónok. – Küzdelmében ott tükröződik a Teremtő igenje a világra. Ugyanúgy élet születik belőle, van benne kreativitás, lendület. Ez az igen kiemelkedik a saját igenjeink közül, amiket mi magunk a saját elgondolásunk szerint akarunk létrehozni. Az igazi alázat, az Isten akaratához való hűség a figyelmünket elviszi valami nagyobb felé. Szolovjov mondta, az a szép, amiben egy felsőbb létező jelenlétét, valóságát megtapasztalhatjuk. Olyan ez, mint a szén és a gyémánt különbsége: ugyanabból az anyagból vannak, és mégis a gyémánt megnyit egy távlatot, megérinti a lelkünket. Mária igenje megnyit a jóra, hogy a saját magunk igenjét mi is keresni tudjuk. Megtanulhatjuk belőle a bizalom gesztusát: történjék velem szavaid szerint. Másképpen úgy is megfogalmazhatjuk ezt: átadom neked magam. Mária kockáztatja az életét ezzel az igennel, az életét is kockára teszi. Isten ezért cserébe megerősítést ad nemcsak számára, hanem környezete számára is: József is utasítást kap álmában. Ahogy Ferenc pápa mondja, aki kockáztat Istenért, azt Isten nem hagyja cserben. Az is nagyon jelentős Mária igenjében, hogy utána nem zárkózik magába: megy Erzsébethez, hogy szolgáljon. Az Istennek kimondott igen mindig mások felé visz. Akkor nem magunkat keressük, hanem azt mondjuk Istennek: „Jöjjön el a te országod!”, azaz: legyen úgy, ahogy Te akarod!

Vízi Elemér a lelkigyakorlat szervezőihez fordulva azt kívánta, hogy ahogy Mária igenje áldássá lett, úgy az ő igenjük is váljon gyümölcsözővé sokak számára. A lelkigyakorlatozóknak pedig, akik a részvétellel igent mondtak Isten hívására, azt kívánta, tudják úgy megőrizni az otthonukat, hogy imádkozni lehessen benne, hogy meg tudják őrizni a hűséget a lelkigyakorlathoz, és ez az igen tegye széppé a lelküket, rá tudjanak csodálkozni arra, amit Isten végigvisz az életükben.

A lelkigyakorlatba a Mária Rádión keresztül is be lehet kapcsolódni, mindennap 12 órakor egy negyedórás összeállítás segítségével. A 30 nap alatt három egymást követő vasárnapon (május 9., 16. és 23.) 19 órai kezdettel online vezetett imába való bekapcsolódásra is teret nyitnak. Egy-egy alkalommal is részt lehet venni, a vezetett ima után lehetőség lesz véletlenszerűen létrehozott kiscsoportokban beszélgetni.

A résztvevőket imanapló írására is biztatják a szervezők, valamint arra, hogy egy egyedi Facebook-keret használatával a közöségi oldalon is vigyék hírét, hogy részt vesznek a lelkigyakorlaton.

A lelkigyakorlat szentmisével zárul majd május 30-án délután, a helyszín még később körvonalazódik.

Szerző: Agonás Szonja

Forrás és fotó: www.magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41