Anyák napja a Dorothea otthonban

2021. máj. 5. (szerda) 15:30
Kozármisleny

Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei képviseletében Bali Katalin Kapisztrána alapító nővér a kozármislenyi templom és kolostor létrehozásán buzgólkodott és elindította az idősek otthona építését. 1999-től Dánél Mária Francesca nővér volt az, aki az idősotthon építési munkáit a rend részéről összefogta, és elöljáróként minden irányba ápolta a kapcsolatokat, majd az építkezés befejezésekor 2004-ben a Dorothea Otthon megalapításában, beindításában, a működési engedélyek megszerzésében is kiemelkedő szerepe volt.

2004-2014-ig az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei fenntartásában és vezetésében működött a Dorothea Otthon. A tulajdonjogot megtartva, 2014-től a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartománynak adták át a fenntartói jogokat és feladatokat öt évre.

Dorothea Otthonunkat azzal a célkitűzéssel kezdték el működtetni, hogy az idős emberek magányának fájdalmát megpróbálják enyhíteni. Testi – lelki szükségleteik kielégítésével, a róluk való gondoskodással szeretnék megéreztetni velük, hogy Isten és sok ember szemében fontosak és értékesek.

Az otthon Flüe-i Szent Miklós (Svájc védőszentje) feleségének nevét viseli.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is köszöntöttük női lakóinkat május első vasárnapján, anyák napja alkalmából.

Egy szál virág ajándékozásával szerettük volna kifejezni, hogy hálásak vagyunk minden szeretetükért, áldozatos munkájukért, amit egész életükben a gyermekeik, unokáik neveléséért tettek. Hálásak vagyunk jóságos szeretetükért, mosolyukért, amelyekből a mindennapokban minket is részesítenek.

Kedves lakóink között vannak olyanok, akiknek nincs vér szerinti gyermeke, de van keresztgyermeke, vagy unokahúga, unokaöccse, akit saját gyerekeként szeretett és támogatott. Isten ajándékaként ők a lelki anyaságot élték meg életük folyamán.

A megemlékezéssel szerettük volna megerősíteni a lakóinkat, hogy életkoruktól függetlenül imádságaikkal és létükkel mindig a családjaik erőforrásai lehetnek.

Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei

 

A szerzetesrendről bővebben itt olvashat: ferencesnoverek.hu

Az otthonról pedig itt: dorotheaotthon.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41