„Ilyen a helyzet most Kárpátalján” – Beszámoló a ferences misszióból

Kárpátalja
Nagyszőlősről kaptott a Ferences Média beszámolót, a ferences misszióban szolgáló testvérektől és a helyi Karitász munkatársaitól: a háború lassan kerek egy évét foglalták össze.

 

2022. február 24-re virradóra az Oroszországi Föderáció támadást indított Ukrajna ellen, amelynek köszönhetően az ukrán elnök hadiállapotot hirdetett országszerte. Erre reagálva a nagyszőlősi önkormányzat és a helyi egyéni vállalkozók egy önkéntesekből álló csoportot hoztak létre, és az abban való aktív részvételre felkérték a Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központot is, amelyet értelemszerűen elvállaltunk. Fő feladatunknak tűztük ki, hogy a frontvonal területéről, azaz Ukrajna keleti és központi részeiből az ország nyugati részébe (Kárpátaljára) menekülő nőknek és gyermekeiknek (családoknak), illetve időseknek ideiglenes szállást, élelmiszert, gyógyszert, meleg ruházatot biztosítsunk. Erre a célra egy gyűjtőpontot hoztunk létre, ahol az érkező humanitárius segélyeket fogadják, rendszerezik és a megfelelő helyekre eljuttatják. A Karitatív Központ többek között tartós élelmiszert, ruhaneműt, gyógyszert ajánlott fel, valamint a folyamatosan érkező adományok és felajánlások célba jutását biztosította.

2022. február 26. estétől az önkéntesekből álló csoport a Tiszaújlak–Tiszabecs ukrán–magyar határátkelőhely közelében felállított sátrakban éjjel 2 óráig fogadta a határátlépésre 8-10 órát váró mintegy 400 menekültet, akik gyalog, illetve autóval érkeztek. A kisgyermekes családoknak elsősorban meleg folyadékkal (tea, kávé, forralt víz), élelemmel, higiéniai alapanyagokkal szolgáltak, illetve lehetőséget biztosítottak a felmerülő szükségletek orvoslására (pelenka, gyógyszerek, fertőtlenítőszerek, stb.).

A Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ védőmaszkokat és fertőtlenítőszereket adományozott a városban létrehozott, a menekülteket segítő önkéntescsoportnak, amelyet egy gyűjtőponton fogadnak, raktároznak, rendszereznek és szállítanak/küldenek a megfelelő helyekre. A Karitatív Központ folyamatosan besegít a szállítmányozással, valamint a szünet nélkül érkező menekültek fogadásával és ellátásával kapcsolatos akciókba. Egy helyi szervezésű, önkéntesekből álló csapat elkezdte a katonaság védelmét szolgáló homokzsákok megtöltését és elszállítását, valamint az étkeztetésükben és ivóvízzel való ellátásukban is segítettünk.

A Nagyszőlősi Szociális Karitatív Központ nagy mennyiségű egészségügyi adományt (kötszereket, gyógyszereket, ágytakarókat, polifoamokat) ajánlott fel a helyi gyűjtőpontra. Hála és köszönet a Ferences Alapítványnak, akik elsőként, gyors szervezéssel nagy mennyiségű adományt gyűjtöttek a részünkre, melyet itt, a központban rendszereztünk és a rászorulók (menekültek) számára eljuttattunk. 

Ahogy arra számítottunk is, a kezdeti adományhullám a mai napra jócskán megcsappant, érthető módon, hiszen ez az értelmetlen vérengzés nemcsak Ukrajnát sújtja, de Európa gazdaságára is rányomja bélyegét (áremelkedések a gazdasági szféra minden területén). Nyár beállta óta tudatosan elkezdtünk spórolni, súlyozni, gondolva arra, hogy a helyi rászorulók száma jelentősen megnő, az árak napról napra emelkednek, az ingyenkonyha fenntartása egyre nehézkesebbé válik.

Intézményünk tevékenységi köre azzal bővült, hogy a városban, illetve a környéken elszállásolt belső-ukrajnai menekülteknek havi szinten alap élelmiszercsomagot, higiéniai felszerelést, ruházatot biztosítunk. Jelenleg 157 menekültet látunk el, ezenkívül 215-225 adag meleg ebédet szolgáltatunk a rászoruló családoknak, egyedülállóknak és időseknek. Az ősz beálltával tűzifaadományt is eljuttattunk olyan rászorulóknak, akik csak ezzel tudják megoldani a mindennapi megmaradást. Havi rendszerességgel több száz úgymond „életmentő” csomagot állítunk össze, amelyet a helyi önkéntescsapat elvisz a harcok sújtotta területekre.

Jelenlegi helyzetünket súlyosbítja az a tény is, hogy az ősz beálltával országszerte elkezdték rakétatámadásokkal megsemmisíteni a létfontosságú infrastrukturális létesítményeket, első körben az energiaellátást véve célba. Mondhatjuk bátran, hogy a 21. század egyik alapvető, a működéshez szükséges hozzávalóját, az elektromos energiát. Országszerte hetek óta akadozik a villamosenergia-ellátás, aminek az a következménye, hogy termelői cégek állnak le, kisebb magánvállalkozások zárnak be, így munkahelyek szűnnek meg, akadoznak mindennemű hivatali és egyéb szolgáltatások, hiszen lassan minden az elektromos energiától függ. Csak megyénkben több település 16-20 órás, folyamatos áramszünet alatt van, ennek köszönhetően háztartások maradnak teljesen fűtés, víz nélkül; hűtők, fagyasztók, bojlerek, stb. mennek tönkre. És a télnek még nincs vége…

Helyzetünk egyre kilátástalanabb, kétségbeejtőbb. Az itthon maradottak, önkéntesek, helyiek minden nappal egyre reményvesztettebbé válnak, nemcsak fizikailag, de leginkább mentálisan belefáradnak, belefáradunk ebbe az egyre fokozódó bizonytalanságba, látva azt, hogy szélmalomharcot vívunk, egyre nagyobb mértéket ölt a szegénység, az emberek egyre inkább hitevesztetté válnak; a már több mint tíz hónapja tartó szorongásban és félelemben nő az agresszió, testvér testvér ellen támad, beindult egy állatias túlélési ösztön.

A jelenlegi helyzethez mérten igyekszünk jól lenni – nem mindig sikerül, de igyekszünk!

Sajnos, a körülmények egyre nyomasztóbbak, a mindennapi áramkimaradások talán most már elérik a csúcsot. 24 óra alatt 3×2 órán át van áram a munkahelyeken és otthonainkban is, a többi 18 órában az áram szünetel.

A magyarországi Karitásztól kaptunk egy generátort, amelynek köszönhetően legalább az ingyenkonyha tud működni, viszont napi szinten 10 liter benzint fogyaszt, ami jelentősen terhet ró az itteni karitász anyagi helyzetére.

Továbbra is folytatódik az általános mobilizáció, amelynek keretében sorra osztják a behívókat; mostanra már ott tartanak, hogy az utcákon kapdossák a férfiakat, és viszik a frontra.

Mindezek mellett a legnagyobb tisztelettel köszönjük minden adakozó támogatását ebben a túlélésért vívott harcban. Támogatásuknak köszönhetően egy kicsi reményt tudunk adni a rászorulóknak, hogy ne veszítsék el az emberségbe vetett hitüket, reményüket, hogy létezik még jó ebben a világban, olyan emberek révén, akik így, ismeretlenül segítő kezet nyújtanak. És legfőképpen meg kell őriznünk a Gondviselésbe vetett hitüket/hitünket, hogy mindennek van miértje és értelme, hogy segítséget nyújtó embertársaink révén  a jó Isten gondoskodik hozzá esdeklő népéről.

Hát, röviden ilyen a helyzet most Kárpátalján: nem túl kellemes, sőt egyre szomorúbb.

A kárpátaljai misszió és a nagyszőlősi Karitász munkáját támogathatják a Ferences Alapítványon keresztül.

 

Forrás és fotó: ferencesek.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41