Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

2019. máj. 27. (hétfő) 09:30
Budapest

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgetett a Magyar Kurír a provinciálissal.

– Habemus provincialem – ezzel a felirattal tették ki a fényképét a budapesti Piarista Gimnázium egyik termének ajtajára. Bár most nem tanít, de ismerik, s úgy tudom, kedvelik a diákok. Hogyan vesz részt az iskola életében? 

– Az elmúlt tizenkét évben a tartományfőnökségen dolgoztam, a rend ökonómusaként gazdasági ügyekkel foglalkoztam. Emellett kezdetben még tanítottam is, de a diákok megérezték, hogy gondolatban másutt járok. Nem tudtam elszakadni attól, hogy óra után tárgyalásom lesz. Nem voltam ott az órán a teljes figyelmemmel, ezért abbahagytam a tanítást. Az utóbbi időben lelkigyakorlatokon, diákmiséken vagyok jelen, gyóntatok, beszélgetéseket tartok. Hiányzik az iskolai munka, mert a szerzetesi elköteleződésemnek része, hogy gyerekekkel foglalkozzam. A tanítás persze ennek csak az egyik, de nyilván a legkézenfekvőbb formája. Az én pályám is a tanítással indult, kilenc éven át Szegeden dolgoztam tanárként. 

– Mi a tanári szakja?

– Amikor a rendbe léptem, összesen tizenketten jelentkeztünk novíciusnak. Akkoriban Jelenits István volt a tartományfőnök, vele beszéltük meg, ki milyen szakot válasszon. Én a történelmet és a hittant írtam fel a papíromra, de a történelmet rajtam kívül még hárman szerették volna. Végül tartományfőnöki tanácsra nekem csak a hittan maradt. Jelenits tanár úr azt mondta, hogy a másik tárgy elvonná a figyelmemet a hittanról. Így lettem hittanár, és mondhatom, szerencsés választás volt. 

– Pedig hittant tanítani nem könnyű, mert szembe kerülhet egymással a hit és az ismeretek átadása.

– Úgy gondolom, a hittan esetében a többi tárgyhoz képest kisebb az a kényszer, hogy mindenképpen a végére kell érni az éves tananyagnak. Ha át tudunk adni a fiataloknak egy gondolkodásmódot, ha megértik, hogyan kell evangéliumi szemmel nézni a világot, akkor már sokat tettünk. A hittan a többinél szabadabb tantárgy, megengedi, hogy mindig arra koncentráljunk, ami az osztályt valóban érdekli. Tekintettel lehetünk arra, hogy mindegyik osztály, csoport más és más. Különbözőek a gyerekek, nem lehet mindegyiküket ugyanúgy tanítani. A hittan oktatása során érdemes odafigyelni arra, hogy mi érdekli, mi fogja meg a tananyagból a diákokat. Vannak az Egyház tanításának nehezen átadható részei, de olyanok is, amelyek eleve érdeklik a fiatalokat. Nekem hittantanárként sokat segített az is, hogy kosáredzőként is jelen voltam az iskolában. Éveken át több korosztályban edzettem a kosárcsapatot, így nem csak tanórai keretek között találkozhattam a gyerekekkel. A csapatsportok kiváló tanulási helyzeteket teremtenek, és lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy ismereteket szerezzenek magukról. Láthatják, hol vannak a határaik, hogyan tudnak túllépni ezeken, és milyen erőfeszítéseket tehetnek bizonyos célok elérése érdekében.

– Az imént úgy fogalmazott: evangéliumi szemmel nézni a világot. Mit ért ez alatt?

– A kereszténység a hétköznapokban dől el. Elsősorban attól leszünk keresztények, ahogyan a mindennapjainkat éljük. Nem mindegy, hogyan bánunk a munkatársainkkal, rájuk mosolygunk-e, megértőek, együttérzőek vagyunk-e velük, meglátjuk-e a nehézségeiket, és segítünk-e nekik. Természetesen fontos a vallásgyakorlás is, a kereszténység formális elemeinek a megélése. A gyerekektől a szentgyónásban gyakran hallom: „Nem tudtam eleget imádkozni.” De mennyi az elég? Jézus azt mondta, szüntelenül imádkozzatok. Mit jelent ez? Töltsük térden állva az egész életünket? Azt hiszem, Jézus inkább arra gondolt, hogy a mindennapi cselekvéseink legyenek imádsággá. Felkelhetünk reggel mogorván is, de akár rá is mosolyoghatunk az édesanyánkra, hogy ettől jobb napja legyen. Ez imádság, és ér annyit, mint öt miatyánk.

– A szegedi gimnázium újraindításának kezdeti szakaszában kezdett tanítani. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Amikor Szegedre kerültem, még nem volt kész az új épületünk. 1991-ben a felsővárosi plébánia néhány termében tanítottunk, aztán egy évvel később ideiglenesen kaptunk egy barakképületet a várostól. Hasonlított ez a piarista iskolák alapításának időszakára, a XVIII. századi körülményekre, amikor különböző átmeneti helyszíneken indult el az oktatás. Később, amikor elkészült az új iskolaépület, nagy kihívást jelentett a költözés. Hogyan tudjuk belakni, és mit kezdünk a lehetőségekkel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kellett jó válaszokat találnunk. Nekünk volt a legnagyobb tornatermünk a városban, igazán szép tereket kaptunk, és szerettünk volna jó iskolát létrehozni. Kezdő tanárként inspiráló volt belecsöppeni ebbe a helyzetbe, különösen a fiatalos tantestületben megélt jó hangulat, a csapatszellem miatt. Nagyon lelkesítő volt az együtt gondolkodás, a közös keresése annak, hogyan lehet ma piarista iskolát csinálni, hogyan tudjuk megvalósítani a kalazanciusi eszményt. Szegeden nagy volt a konkurencia, sok jó iskola között kellett megállnunk a helyünket. Megfelelő színvonalat akartunk biztosítani, de úgy, hogy a legfőbb célunk nem egy elitiskola megteremtése volt, hanem az, hogy minden egyes gyereknek segítsünk kibontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket. Ez nagyon különbözik attól a felfogástól, hogy a legjobbakat megtartjuk, a többivel pedig majd foglalkozik valaki más.

– Mit jelent a mai viszonyok között a kalazanciusi eszmény?

– Az oktatási helyzet jelentősen megváltozott a rendszerváltozás után. A korábbi kettő helyett a rendnek jóval több iskolája lett, és ezekbe nagyon vegyes képességű gyerekek jelentkeznek. Segíteni, megtartani őket, megadni nekik, amire szükségük van ahhoz, hogy a lehető legjobban alakuljon az életük – ez a legfőbb célunk. A kalazanciusi iskola a legjobb feltételeket akarja biztosítani mindazon gyerekek számára, akiket a szüleik az intézmény gondjaira bíztak. Minden iskolánkban keressük azt is, hogyan tudunk szembenézni a szegénység különböző formáival. Akkor vagyunk hűségesek Kalazanci Szent József karizmájához, ha erről nem feledkezünk meg. Nemcsak azokon a helyeken, ahol a szegénység egyértelműen megmutatkozik, hanem azokban az intézményeinkben sem, ahol a gyerekek nem a kimondottan szegény társadalmi rétegből származnak. Fontos, hogy a középosztálybeliekben legyen szociális érzékenység, észrevegyék a társadalmi igazságtalanságokat, és készek legyenek arra, hogy segítsenek. Segítsék a változást. Az iskola egyik legfőbb feladata, hogy elősegítse a társadalmi változásokat. 

– Tanár, iskolaigazgató, a tartomány ökonómusa volt, most pedig tartományfőnök. Hogyan fogadta a megválasztását?

– Tizenkét éven át a tartomány központi hivatalában dolgoztam a tartományfőnökök mellett, és láttam, milyen szerteágazó ez a tevékenység. Nem vágytam erre a megbízatásra, még szükségem van egy kis időre, hogy feldogozzam. A tartományfőnök egy szerzetesközösség elöljárója és egy viszonylag nagy intézményrendszer vezetője, fenntartója. Mindemellett helyt kell állnia az egyházi élet számos területén. Ma még keresem, hogyan tudok kiegyensúlyozottan megfelelni ennek a sokrétű feladatkörnek.

– Melyek a követendő irányok?

– Az irányokat a szerzetesek négyévente tartott tanácskozása, a káptalan fogalmazza meg. Mi, szerzetesek főként ilyenkor gondoljuk át az életünket, keresünk válaszokat a szolgálatunkkal kapcsolatban megfogalmazódó kérdésekre, és igyekszünk megfogalmazni a hosszabb távú terveinket. Az alapos előkészítő munkának köszönhetően ezúttal is részletes jövőtervet dolgozott ki a káptalan. Vezetőtársaimmal együtt az elsődleges feladatunk ennek a koncepciónak a megvalósítása, egy stratégiai akcióterv lépéseit követve. Ez a szerteágazó terv rengeteg célt és vágyat fogalmaz meg, és hangsúlyokat jelöl ki. Kitér az iskolák pedagógiai programjának megújítására, felöleli a rendi élet valamennyi területét, figyelmet szentel hivatásunk megélésének minőségére, és nagy hangsúlyt helyez a szerzetesközösség képzésének erősítésére.

– Hogyan látja az oktatás helyzetét?

– Az iskolák ma nehéz helyzetben vannak, és rengeteg elvárással kell szembenézniük. Igényeket támasztanak velük szemben a szülők, akiknek nincs elég idejük a gyerekeikre. Elvárásokat fogalmaz meg a társadalom is: hatékony és jól működő iskolarendszert akar, amely jól képzett munkaerőt biztosít a piac számára. De van egyfajta belső igény is. Mi olyan iskolát szeretnénk, ahol a gyerek jól érzi magát, ahol a tanár értelmes alkotómunkát tud végezni, és ahol az egész közösség úgy érzi, jó dolog, amit együtt csinálunk. Mindemellett számolni kell a felgyorsult idővel is. A gyerekeknek szinte tízévente újabb és újabb nemzedéke jelenik meg az iskolákban. Olyan rendszerre van szükség, amelyik kellően rugalmas, és követni tudja ezeket a változásokat.

– A hivatás megélésének szentelt figyelem is a prioritások között szerepel.

– Valóban nagyon fontos számunkra a hivatáskultúra. A szerzetesi hivatás akkor lehet vonzó, ha rendi közösségünkben hiteles evangéliumi életet élünk, és ennek a diákok is a szemtanúi lehetnek. A piarista egyszerre szerzetes, pap és tanár. A piarista élet lényegében arról szól, hogy meg kell találni ennek a háromnak az egyensúlyát. Ha sikerül, az abban mutatkozik meg, hogy teljes szívvel és figyelemmel tudok jelen lenni abban, amit csinálok. Ezt gondolom evangéliumi életmódnak.

– A rend kecskeméti gimnáziumában végzett, és mivel Ön is a szerzetesi hivatást választotta, valószínűleg jó példákat látott maga előtt.

– A rendszerváltás előtti utolsó években jártam gimnáziumba. Külön világ volt az intézmény, a városban úgy emlegették, a papok iskolája. Az első perctől nagyon otthon éreztem magam az iskolában és a kollégiumban is. Rengeteg lehetőséget biztosítottak számunkra a tanáraink. Kiélhettük a mozgásigényünket, és sokféle alkalmunk nyílt a közösségi együttlétre. Cserkészmódra neveltek minket: sportoltunk, túráztunk, hajót építettünk, csónakházat újítottunk fel, önkénteskedtünk. Hárman például rendszeresen látogattunk és segítettünk egy idős nénit. A piarista hivatásom fokozatosan érlelődött. Először a papság lehetősége merült fel bennem, majd egy tanárom kérdésére gondolkodni kezdtem a piarista szerzetesi hivatáson. Imádkoztam, hogy kiderüljön számomra, valóban erre hív-e Isten. Úgy éreztem, igen, és ez a gondolat megnyugtatott. A szüleim támogattak, és 1989-ben, az érettségi után rögtön jelentkeztem is a rendbe. Egy évre elvittek katonának, majd következett a noviciátus, és elkezdődött a piarista életem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológia szakára jártam, aztán az alapképzés befejezése után Rómában, a Lateráni Egyetemen egyházjogot tanultam.

– A kosáredzői tevékenységéről már mesélt. Van más kedves időtöltése, hobbija is? 

– Igazi hobbim nincs, de sok minden érdekel, a sport különösen. Bármibe fogok, mindenben fel tudom fedezni azt, ami érdekes számomra. Úgy gondolom, minél többféle nézőpontból látom a világot, annál valóságosabb, annál teljesebb képem alakulhat ki róla. Igyekszem megőrizni a nyitottságomat, és minél több mindent megismerni.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41