„Szervusz, Isten hozott!” – Nagy Bálint jezsuita széles mosollyal és kézfogással üdvözöl mindenkit a Párbeszéd Háza előcsarnokában. Tíz perc van még háromig; amíg a többiekre várunk, az épületről és az abban folyó szolgálatról mesél a korán érkezőknek. Közben odafigyel az újonnan betoppanókra is: akivel még nem találkozott személyesen, annak bemutatkozik. Látszik, hogy számára ez nemcsak feladat, hanem szívügy.
Érződik egyfajta drukk a levegőben, csaknem húsz fiatal áll már körben, latolgatja, mi fog történni a következő három órában, hogyan formálódnak a bennük mozgó kérdések. Néhány folyosóval és emelettel odébb, a Fáber Szent Péterről elnevezett rendház társalgójában nyolc jezsuita szintén izgatottan várja a találkozást. Aztán kinyílik az utolsó ajtó is és kezdetét veszi a magyar jezsuiták idei első hivatástisztázó programja.
NYÍLT ESTÉK FÉRFIAKNAK
„Tudatosan kell szánnunk a hozzánk közel kerülő fiatalemberek közötti személyes jelenlétre és elidőzésre” – összegzi tíz év hivatásgondozói tapasztalatát Nagy Bálint legújabb könyvében. Ebből a felismerésből nőtt ki a „Jezsuiták közelről” rendezvénysorozat, amely különböző formában már 2019 óta rendszeresen meghirdet – korábban péntek estére, mostan szombat délutánra; hol rendházba, hol plébániára, a Covid idején videós chatszobába; egyszer sátrazni, máskor jezsuita művet látogatni, legutóbb pedig elbeszélgetni egy finom kávé mellett.
leginkább négy-öt jezsuitával lehet ilyenkor kötetlenül találkozni, őket a szerzetesi lét örömeiről és kihívásairól kérdezni, illetve egy-egy témáról – hivatászás, szemlélődő élet, magány, kudarcok, misszió – őszintén beszélgetni. Csak a keret és a résztvevők változnak, a mögöttes cél ugyanaz: felkínálni az imádság terét, a párbeszéd lehetőséget és a közösséget, ezzel segítve a hivatásukat kereső fiatalokat, hogy egyet előre az útkeresésben.
„Már az első alkalom után éreztük, hogy ez egy nagyon jó dolog lesz, hogy mennyire sok gyümölcse van egy-egy ilyen estéről. – Bálint atya, hogy más légkör alakult ki, hogy nagyon mélyen szólaltak meg azok a fiatalemberek, akiknek a hangját más remek fórumozás nem hallhattuk, és a leendő jezsuita vált hivatásokkal alkalmával való estére.”
KÁVÉZZ JEZSUITÁKKAL!
A mostani alkalmat – ami már a huszonnegyedik a sorban – Lukács János atya, a helyi elöljárója nyitja meg, majd a bemutatkozó kör után csoportokra oszlik a társaság: Sajgó Szabolcs és két vietnámi származású rendtár a Tran Van Ngu és Pham Dinh Ngoc a jezsuita missziók Szent- János lelki meséli és Neveléséről, Lukács János atya, a helyi elöljárója alapelemeit mutatja be, Török Gellért és Nagy Bálint az Isten akaratának megtalálásáról beszélget, Bellovics Gábor és Kovács György pedig a művészet és a szépség szerepéről számol be a Jézus Társasága életében – ki-ki személyiségének megfelelően.
A szünetben kikerülnek a rétesek az asztalokra és hosszú sor kígyózik az olasz kávéfőző előtt – mindkét hely tökéletes a beszélgetés folytatására. (Bálint atya egyik kedvtelése kávékülönlegességek készítése, innen jött a nyílt alkalmak új mottója is: „Kávézz jezsuitákkal!” A kávégépet mutatja a Fáberben lakó Nevelős Gábor kezeli.)
Az érdeklődők közül van, aki a Mária utcai templom önkéntesközösségének tagja, és már évek óta együtt szolgál a jezsuitákkal, többen a Montserrat hivatástisztázó éve történtek, és komolyan foglalkoztatja őket a jezsuita szerzetesi hivatás, de olyan is van, aki felnőttként akár megkeresztelkedni szeretné, vagy a menyasszonyi lelkigyakorlatot látogatja vasárnap. A szünet végét eddig ismeretlen arcokhoz társított nevek, kiürült kávéscsészék és a gong megszólalása jelzik.
A témák most ugyanazok, csak az érdeklődők cserélődnek ki. Így a nap végére legalább négy jezsuitával ismerkedünk meg – aszerint, hogy épp melyik téma szólított meg minket. Míg az előző körben Lukács János és Nevelős Gábor saját hivatásuk történetén keresztül vázolták fel az ignáci lelki sarokpontjait, és ezekhez kapcsolódva kérdezte őket három fiatal a jezsuita hivatás milyen állomásról hozta, addig Török Gellért és Nagy Bálint rögtön az elején őket visszadobja a labdát a melléjük: mi dönti el a helyet, hogy két fiatalembert keressenek? ebből is mély beszélgetés kerekedik. Hosszú előadás helyett így, a gyakorlatban mutatják be a vendéglátók a mostani nyílt alkalom témáját: hogyan lesz egység egy sokszínű személyiségek alkotta szerzetesi közösségben.
JÉZUS TÁRSA BÁRKI LEHET
Az elmúlt hat évben több mint kétszázan regisztráltak a nyílt alkalmak egyikére. Voltak, akiket az útkeresés hozott ide: „Hív az Isten, és remélem, sikerül jobban megérteni a találkozón, hogy mire.” „A szerzetesi élethivatás bennem vissza-visszatérő gondolat, iránymutatást szeretnék.” „Érdekelne a Montserrat hivatástisztázó év.” Mások valamilyen konkrét kérdéssel érkeztek: „Döntéshelyzetek előtt állok, érdekel a jezsuiták nézőpontja.” „A véleményükre vagyok kiváncsi egyes szerzetesi és családos élettel kapcsolatos kérdésekről.” „Megfogott az alkalom témájában.” Megint másokat általánosabb indokok vezéreltek: „Szeretném megerősíteni a kapcsolatom Jézussal, ebben iránymutatást kapni.” „Példaértékűnek tartom a jezsuiták tevékenységét, hivatástudatát, tanulni szeretnék tőlük.” „Jó veletek együtt lenni és közelebbről megismerni titeket, nem csak a szószékről.”
Nagy Bálint azt vallja, jól van ez így: „Senkit sem beszélhetünk rá a jezsuita életre, papságra vagy más életállapotra. Azt akarjuk, hogy aki a hivatását keresi, közelébe tudjon kerülni, ott érzékelje és felismerje a következő lépésének irányát, és Istennel közösen meg tudja hozni életének döntéseit.”
Ez a három döntés pedig: felismerjük-e, Isten mire vágyik velünk kapcsolatban, azaz el tudjuk-e fogadni Isten hívását; felismerjük-e, mi mire vágyunk a szívünk legmélyén, azaz el tudjuk-e fogadni önmagunkat; végül pedig hogy elfogadjuk-e helyünket egy párkapcsolatban, a papi szolgálatban vagy épp szerzetesi közösségben, s hogy választott társunk vagy közösségünk elfogad-e minket? Ebben kíséri imádságban és nyújt eszközöket a hivatásgondozó és csapata.
Mielőtt azonban ilyen komoly döntések születnek, a mai alkalmon megismert új arcokat, neveket el kell raktározni, a sok impulzusnak, gondolatnak felpednie kell, úgyhogy az alkalom végén elcsendesedésre, imádságos visszatekintésre gyűlik össze a társaság. A gyertya körül ülve mindenki megfogalmazza, mit visz haza a Fáber-rendházból: ki az otthonosság, a közelség vagy épp a családias légkör megtapasztalását; ki hálát, békességet vagy épp felszított kíváncsiságot; más a mély beszélgetések és egy jó vendégség emlékét. „Az ismeretlentől való félelemmel léptem be ide, de alaptalannak bizonyult” – osztotta meg az egyik résztvevőt. A legmegrendítőbb mégis az volt, amit a jezsuiták jeleztek vissza: „Dolgozik az, akinek a szolgálatában vagyunk. Megajándékozottatok minket.”
Forrás és fotó: jezsuita.hu