Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, az elveszett bárányról szóló példabeszéd (15,1–7). Szentbeszédében Molnár Miklós föltette a kérdést: miért fontos nekünk Jézus Szent Szívének ünnepe, hiszen egyértelmű, hogy nem egy szervet ünneplünk Jézusban, hanem az esszenciáját lényének, ahogyan hozzánk viszonyul.
Isten maga a szeretet, írja Szent János. Jézus lényege, hogy szeret bennünket. Jézus Szent Szívének ünnepe azért fontos számunkra, mert arra emlékeztet minket, hogy az életünknek mi a központja, mi határozza meg alapvetően a cselekedeteinket. Ez elsősorban a szeretetnek a vonzása. Mit válaszolunk erre, akarunk-e ebből élni, cselekedni. A szónok a közelmúltban értette meg a Szentírásban olvasható kijelentés mélységét: „Az Isten a jókedvű adakozót szereti.” Isten azt akarja, hogy abból adjunk, amit örömmel, szívesen adunk.
Molnár Miklós sokáig azt hitte: komoly áldozatokat kell hoznunk, mert Jézusnak az lesz kedves. Ma már ezt „Izsák-szindrómának” nevezi, amikor valaki azt hiszi: mindig az ő életének az Izsákját kell feláldoznia, különben Isten nem fogja őt szeretni. Isten azonban nem ezt szeretné, hanem: amit te örömmel és jókedvvel adsz, azt add oda neki vagy a másik embernek. Ne úgy éld az életed, mint akinek a fogát húzzák minden héten, hanem örömmel és jókedvvel tudjál adni abból, amid van.
Ha az ember Isten szeretetének a jelenlétében éli az életét, egy idő után semmit nem tart drága ajándéknak, odaadni Istennek és embertársainak. Nem lesz számára teher a szeretetből nagyot adni. Ahogyan az igazán szerelmes fiatalnak sem jelent problémát, hogy áldozatot hozzon a szerelméért. A szónok felidézte: a gimnáziumban az egyik osztálytársa még a legfélelmetesebb tanárukkal is szembe mert szállni, hogy péntekenként elengedje őt az utolsó óra befejezése előtt néhány perccel, mert így elérhette a Debrecenbe induló vonatot, hogy találkozhasson a szerelmével. Ez a rettegett biológiatanár csak annyit kérdezett: Szerelemről van szó? Akkor menjen! A valódi szeretet és szerelem is képes ilyen csodákra.
A szónok kiemelte: amikor Jézus Szent Szíve elkezd vonzani, és a bűvkörébe von bennünket, már nem nehéz erre a szeretetre szeretettel válaszolni. Lehetünk jókedvű adakozók: adjuk azt, amit szívből adunk. Isten nem fél attól, hogy megtörténhet: ha jó szívvel adunk, akkor csak keveset adunk. Egy plébánián ott van a kísértés, hogy a pap nyomást gyakorol a hívekre: gyertek, segítsetek többet! Isten azonban tudja: amire szükségünk van, az mindig meglesz nekünk. Milyen sokat jelent, amikor „a szeretettől lángolva teszünk meg valamit!” Ez motiválja a körülöttünk élőket. Ellenben a presszúra alkalmazásával sokakat elriasztunk.
Molnár Miklós megvilágította: fontos megkülönböztetésre juthatunk el, ha szabadon, szeretettel hozunk meg döntéseket és vállalunk áldozatokat. Ha viszont valaki mindig szorongásokból teszi ezt, akkor fölösleges dolgokért dobja oda az életét, és csak azt tapasztalja: semmire sincs már ideje, energiája. Ellenben ha szívből és szeretettel osztja meg másokkal azt, amije van, akkor világossá válik előtte: mikor kell valóban meghoznia egy áldozatot, illetve mikor nem.
Az itt működő Idősek Otthonában a lakók életük utolsó szakaszát élik. Rendkívül fontos kérdés: bele tudok-e törődni, hogy most áldozatot kell hoznom? „Hordoznom kell ezt a keresztet, szűkül az életem, egyre kevesebb lesz a lehetőségem. Ha nem tudok áldozatot hozni, csak rám nehezedik ez a kereszt, akkor besavanyodom, ingerlékeny leszek, mindenkivel vitatkozom majd. Ha viszont fölvállalom, hogy hordoznom kell a keresztemet, akkor képes leszek ezt mosolyogva megtenni, és szeretetet adni még akkor is, amikor ez már sokaknak nagyon nehéz. Ámen.”
A szentáldozást követően a Jézus Szíve Társaság már esküvel elkötelezett testvérei megerősítették fogadalmukat.
A szentmise záró áldása előtt Gergely Katalin SJC, a Jézus Szíve Társaság általános elöljárója megemlékezett a társaság két egykori tagjáról, Lafranco Margit Vikária testvér és Szabó Mária vértanú testvér 80., mennyei születésnapjáról. 1945-ben mindketten a háború áldozatai lettek. Kiemelte: mindkét testvér szeretete Jézus Szent Szívében gyökerezik.
Az elöljáró megemlítette Ferenc pápa Szeretett minket (Dilexit nos) című, negyedik enciklikáját, ami Jézus Krisztus szívének emberi és isteni szeretetét járja körül. A húsvéthétfőn elhunyt pápa egy korábbi katekézisében is beszélt arról, hogy Jézus Krisztus belénk lát, és szeret minket, olyannak, amilyenek vagyunk. Katalin testvér szerint a Jézus Szíve Társaságának alapító atyja, Bíró Ferenc SJ is hasonlóan vélekedett. Azt mondta: a Jézus Szíve-tisztelet nem önmagában egy ájtatosság, hanem a mindennapokban gyakorolt életforma. Annak kell lennie.
Gergely Katalin Szabó Marikát a Jézus Szíve Társaság Bódi Magdijának nevezte. A huszonkét éves testvér hasonló körülmények között halt meg. 1945. február 24-én, miközben rendtársaival együtt gyógyszert vitt a betegeknek, szovjet katonák állták útjukat, és többféleképpen inzultálták őket. Egyikük Marikát vette üldözőbe, de nem érte el, ezért ellőtte az egyik lábát. Ezután, mivel Marika kiáltani próbált, a torkán szúrta át hét döféssel, ruháját fölvágta késsel. A testvérnek még így is sikerült magát az üldöző kezéből kiszabadítani, mire a katona fejbe lőtte.
A Jézus Szíve Társaságának általános elöljárója felidézte: vértanúhalála előtt nem sokkal Marika testvér lelkigyakorlaton vett részt, és két dolgot jegyzett fel: az egyik, hogy kész az életét is feláldozni Istenért. A másik bejegyzése szerint ne bántsa őt az, ha másokat jobban kiemelnek nála. Ez az alázatosság litániájának egyik gondolata. Szabó Marika a vérével tett tanúságot és adta oda az életét Istenért, és a tisztaságáért. Ő Pécel első vértanúja. Gergely Katalin kérni szokta az ő közbenjárását, még ha az Egyház eddig nem is avatta őt boldoggá.
Lafranco Margitról, vagyis Vikária testvérről, a Jézus Szíve Társasága hajdani vezetőjéről az általános elöljáró elmondta: éppen száz évvel ezelőtt vette át a Társaság vezetését (Molnár Miklós plébániai kormányzó édesanyja ágán rokona Vikária testvérnek – B.D.). 1945. január 3-án bombatalálat érte azt a budapesti házat, amiben laktak. Vikária testvér súlyosan megsebesült, két napig szenvedett, január 5-én halt meg. Haldoklása közepette a testvérek énekeltek, imádkoztak, többek között Margit egyik kedvenc énekét, a Magnificatot is: „Magasztalja lelkem az Urat...”
Olyan pillanat ez, amikor a halált nemcsak szomorúságnak fogjuk fel, nemcsak a bánat tölti be a szívünket, hanem ott él bennünk a remény: megérkezünk az Istenhez. A háborús körülmények között az isteni Jegyes magához hívta őt. Lafranco Margit is mindennap készült arra, hogy találkozzon az Úrral, hiszen 1944 szeptemberében, Szent Kereszt felmagasztalásának az ünnepén levelet írt a testvéreknek: Krisztus áldozatból adta életét mindenkiért, erre hív meg minket is. Ne féljünk attól, hogy mi fog körülöttünk történni, mert bármi történjék is, Isten kezében vagyunk.
Ebben a mai, háborús jelenben, sokféle bizonytalansággal terhelt világban sem tehetünk mást, mint hogy megerősítjük magunkban ezt. „Páter Bíró Ferenc, Szabó Mária, Lafranco Margit és minden üdvözült testvérünk, könyörögjetek érettünk” – fejezte be emlékező beszédét a Jézus Szíve Társaságának általános elöljárója.
A szentmisét követően köszöntő beszédet mondott Kővári Alexandra, Pécel polgármestere. Kiemelte: Jézus Szíve nemcsak a hit központi jelképe, hanem a gondoskodásé is. Annak a szeretetnek a szimbóluma, ami határok nélkül, fáradhatatlanul árad az emberek felé. Ugyanezt a szeretetet és elhivatottságot látjuk az itt dolgozó munkatársak szolgálatában, és ezt tükrözi az a közösség, amely ebben az otthonban él.
A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda szívből és lélekből fakadó, magas színvonalú zenés műsorral örvendeztette meg a jelenlévőket. Elmondható ugyanez a Coelestis Regina Énekkar előadásáról is. A karnagy Kiss Zsuzsanna volt.
Forrás és további fotók: magyarkurir.hu