Jubileumi Kalzancius-páyázat

2017. szep. 18. (hétfő) 12:30
Budapest

A Piarista Rend Magyar Tartománya képzőművészeti pályázatot hirdet csodás történetek Kalazanci Szent József életéből címmel.

A 2017-es év a piarista rend többszörös jubileumának az éve. A szegény sorsú gyermekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrendet 400 évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa , az alapítót, Kalazanci Szent Józsefet pedig 250 éve, 1767-ben emelte a szentek sorába XIII. Kelemen pápa a vatikáni bazilikában. 

 

TÉMA

A jubileumi évben képzőművészeti pályázatot hirdetünk, amelyhez az alábbi Kalazanci Szent Józsefhez köthető csodás történetek szolgálnak alapul:

a) A gyerek Kalazanci Szt. József megharcol az ördöggel

b) Kalazanci Szt. József a római utcagyerekeket látva fölismeri hivatását

c) Kalazanci Szt. József lezuhan a létráról, miközben harangot szerel föl az iskolára

d) Baronius és Antonianus bíborosok meglátogatják Kalazancius kegyes iskoláját, és az iskolából kitóduló gyerekek között angyalokat pillantanak meg

e) V. Pál pápa meglátja kocsijából a Pantheonból kijövő Kalazanci Szt. Józsefet, és kocsijából kiszállva üdvözli

f) Kalazanci Szt. József meggyógyítja Francesco Turchi kisdiák szemét

A történetek az 1.sz. mellékletben olvashatók

Alternatív téma: Kalazancius a XXI. században - Milyen csodát tenne ma? Milyen csodatettet kérnél tőle?

 

PÁLYÁZÓK KÖRE

A Piarista Rend Magyar Tartománya által fenntartott oktatási intézmények diákjai, hallgatói, illetve a temesvári Gerhardinum, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákjai és a nagykárolyi Piarista Nővérek által pártfogolt gyerekek az alábbi korcsoportok szerint.

 

KORCSOPORTOK

A pályázat országos, és négy korcsoportra vonatkozik:

Alsó tagozat (6-10 év)
Felső tagozat (10-14 év)
Gimnázium (12-18 év; 14-18 év)
Egyetemista (18 év felett)

 

ENGEDÉLYEZETT KIVITELEZÉSI TECHNIKÁK

Szabadon választott, egyedi- vagy sokszorosító grafikai és festészeti technikák: lino, tollrajz, szénrajz, grafit, akvarell stb.

           Méret: maximum A/3.

Kisplasztika: papírmasé, agyag, gipsz, alumínium stb.

          Méret: maximum 50*50 cm.

 

A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE , HELYE

A pályázatokat a következő címre várjuk 2017. október 20. 17 óráig „Kalazancius pályázat 2017” jeligére: Piarista Tartományfőnökség, 1052 Budapest, Piarista u.1. V. emelet.

 

A BENYÚJTANDÓ PÁLYAMUNKÁK SZÁMA

Az általános iskolai alsó tagozatos (1-4. évfolyam), felső tagozatos (5-8. évfolyam) és a gimnáziumok (9-12. évfolyam) esetében tagozatonként az iskolai elődöntőben továbbjutott első 5 alkotást várjuk.

A 18 év feletti korosztály esetében maximum a 3 legjobb alkotást várjuk intézményenként.

 

NYILVÁNOS EREDMÉNYHIRDETÉS, DÍJKIOSZTÁS:

2017. november 15., Budapesti Történeti Múzeum, előtér.

A beérkezett pályamunkákat négytagú, részben neves szakemberekből, művészekből álló zsűri bírálja el. A legjobb pályamunkákból kiállítást rendezünk a piarista rend 400 évet felölelő jubileumi kiállításához kapcsolódva a Budapesti Történeti Múzeum területén.

 

DÍJAK
Korcsoportonként a zsűri 3 díjat ítél meg.

1. díj: családi hétvége eltöltése egy piarista fenntartású üdülőben (Bükkzsérc, Balatonberény) a 2018-as év során.

2-3. díj: kulturális utalványok helyezések szerinti értékben.

Esetlegesen felmerülő kérdéseiket a kommunikacio@piarista.hu e-mail címen várjuk.

 

Budapest, 2017.szeptember 12.

PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41