Kelemen Didák minorita rendfőnökre emlékeztek Miskolcon

2018. ápr. 28. (szombat) 17:15
Miskolc

Már több mint tíz éve minden év április 28-án, Kelemen Didák minorita ferences rendfőnök halálának évfordulóján megemlékezést tartanak Miskolcon, a minorita templomban.

 

Az egykori hittérítő, templom- és iskolaépítő, minorita rendfőnök Kelemen Didák – aki 1683 és 1744 között élt – 1729-ben tette le a miskolci minorita templom alapkövét. Az idei megemlékezésen jelen volt Didák atya boldoggá avatásának posztulátora, Damian Patrasku is, aki Rómából érkezett az évfordulós ünnepségre. Kelemen Didák boldoggá avatásáért minden hónap 28. napján a papok és a hívek együtt imádkoznak a minorita templomban lévő sírja előtt.

Idén április 28-án délután gazdag programmal emlékeztek meg a templomépítő szerzetesről. Kalna Zsolt minorita tartományfőnök köszöntő mondatai után imaóra következett. Ezután az egybegyűltek a templom szomszédságában lévő Földes Ferenc Gimnázium homlokzatán lévő Kelemen Didák-emléktábla elé vonultak. Itt a megemlékezés koszorúit helyezte el a minorita rend, a minorita egyházközség, a Ferences Világi Rend, az Éltető Lélek Alapítvány, a Földes Ferenc Gimnázium, a Kelemen Didák Fiúkollégium, a Földes Öregdiák Egyesület, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci szervezete, a város önkormányzata képviseletében Kriza Ákos polgármester, valamint a civilek. Ezt követően Kalna Zsolt megáldotta a két éve elnevezett Kelemen Didák utcát.

A koszorúzás után a templomban a Versbarátok köre adta elő a Kelemen Didák életéről szóló A Tisza-vidék apostola című összeállítást, majd átadták a Kelemen Didák-díjat, amelyet tíz évvel ezelőtt Kalna Zsolt tartományfőnök alapított. Az elismerést minden évben azok vehetik át, akik Didák atya tiszteletét őrzik és részt vesznek boldoggá avatásának ügyében.

Az idén a díjat a Ferences Világi Rend Szent Maximilián Kolbe Régió Kelemen Didák Közössége és annak már elhunyt minisztere, Konecsni Tamásné kapta. Az elismerést Rózsavölgyi Károly, a közösség miniszterhelyettese vette át a tartományfőnöktől.

A megemlékezés délutánja egy Didák atyáról szóló dokumentumfilmmel és a Nagyboldogasszony-templom Szent Ferenc kórusának hangversenyével folytatódott. 18 órakor szentmisét mutatott be Kalna Zsolt, majd végezetül a hívek a tartományfőnök vezetésével a templomépítő sírjánál imádkoztak.

A nagyszabású Kelemen Didák-emléknap főszervezője Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.

Forrás és fotó: Fojtán László/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41