Krisztussal mi is váljunk szentségi áldozattá

2022. már. 21. (hétfő) 12:15
Róma

„Vegyétek és egyétek: ez az én testem” címmel tartotta meg március 18-án pénteken délelőtt P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka második nagyböjti prédikációját Ferenc pápa, a Római Kúria tagjai jelenlétében a VI. Pál aulában. Múlt héten a Szentlélek szerepét értelmezte a szentmise igeliturgiájában, mostani „misztagógikus katekézisében” a szentmise központi részéről, az eucharisztikus imádságról elmélkedett.

A szónok beszéde első részében a szentmise eucharisztikus imádságát elemezte liturgikus és rituális szempontból, míg a második részben teológiai és egzisztenciális oldalról értelmezte azt. Liturgikus és rituális szempontból új forrásunk van, mellyel az egyházatyák és a középkori teológusok nem rendelkeztek. Ez az új forrás pedig a keresztények és a zsidók közeledése egymáshoz. Az Egyház kezdeteitől fogva különféle történelmi tényezők nyomatékosították a kereszténység és a zsidóság közötti különbséget, egészen addig menően, hogy szembeállították őket egymással, miként azt már Antióchiai Ignác is tette. A zsidóktól való elkülönülés – Húsvét napja meghatározásában, a böjti napok értelmezésében és sok minden másban – egyfajta rendező elv lett. A keresztények ellenfeleiket és az eretnekeket gyakran a „judaizálás, a zsidóságba visszatérés” vádjával illették.    

Az Eucharisztia a zsidóság és a kereszténység közötti folytonosság szentsége

A zsidó nép tragédiája és a II. Vatikáni Zsinat kezdeményezésében a zsidósággal folytatott párbeszéd új légköre tette lehetővé az Eucharisztia zsidó eredetének jobb megértését – folytatta a szónok. Amiként a keresztények Húsvétja is csak a zsidó Húsvét beteljesedéseként értelmezhető, úgy az Eucharisztiát sem értjük teljesen, ha azt nem a zsidó rituális étkezés beteljesedésének tekintjük. Ennek a fordulatnak első fontos eredménye, hogy ma már egyetlen komoly tudós sem tartja, hogy a keresztény Eucharisztiát a hellenizmus egyes misztérium-kultuszaiban divatos lakomából lehetne eredeztetni – hangsúlyozta Cantalamssa atya.

Az egyházatyák megtartották a zsidó nép Szentírását, de a liturgiájukat nem, amihez már nem is fértek hozzá, miután az egyházat elválasztották a zsinagógától. Használták a „húsvéti bárány, Izsák áldozata, Melkizedek áldozata és a manna” szentírási képeit, de nem használták azt a konkrét liturgikus keretet, amelyben a zsidó nép ezekre emlékezett, vagyis nem tartotta meg azt a rituális étkezést, amelyet egyszer ünnepeltek évente a húsvéti vacsorán (széder) és hetente a zsinagógában. Pál apostol szerint az Eucharisztia első újszövetségi elnevezése az „Úr vacsorája” (1 Kor 11,20) egyértelműen utal a zsidó étkezésre, de amitől mégis különbözik. Az Eucharisztia az Ó- és Újszövetség, a zsidóság és a kereszténység közötti folytonosság szentsége.

Az Utolsó Vacsora és a zsidó Berakah hálaadó imádság

E kapcsolat forrása a zsidó Berakah hálaadó imádság, melyet XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézus második kötetében ebben a távlatban értelmez. A biblikus tudósok már elfogadott véleményét követve Benedek pápa követi a jánosi időrendet, ami szerint az utolsó vacsora nem húsvéti vacsora volt, hanem ünnepélyes búcsúvacsora, és úgy látja, hogy „a keresztény eucharisztia, vagyis az eucharisztikus kánon a zsidó berakah hálaadó imádság nyomán értelmezhető”. A skolasztikus kortól  kezdve az Eucharisztiát a filozófia, különösen az arisztotelészi „lényeg és esetleges” fogalmai révén próbálták magyarázni. Ahogy akkor az új ismeretet a hit szolgálatába állították, úgy élünk most mi is az új történelmi és liturgikus ismereteinkkel, melyek azért is előnyösek, mert Jézus is ezekkel a fogalmakkal gondolkodott és beszélt. Így most az Eucharisztia misztériumát a zsidó rituális étkezésből kiindulva közelítjük meg, mely nemhogy csökkentené, hanem csak emeli Jézus gesztusának nagyszerűségét.

A régi és az új rítus közötti egyik legelső összekötő kapocs az apostoli korba visszanyúló „Didaché” nevű irat, mely az első keresztény eucharisztikus ima vázát rögzíti. A zsinagógai rítus a „berakah” nevű imák sorozatából állt, amelyet görögül „Eucharisztia”-nak fordítottak. Az étkezés elején mindenki egy-egy kupa bort vett a kezébe és mielőtt ajkához emelte, megismételte azt az áldást, amelyet a jelenlegi liturgia szinte szó szerint megismétel a felajánlás pillanatában: „Áldott légy, Urunk, mindenség Istene, mert te adtad nekünk a szőlőtő termését…”.

A húsvéti bárány alakja a kereszten eseménnyé válik, az utolsó vacsorán szentséggé lesz

Az étkezés hivatalosan akkor kezdődött, amikor a családfő megtörte és kiosztotta a kenyeret az asztaltársaknak. Így tett Jézus is, kezébe vette a kenyeret, elmondta az áldást, megtörte és szétosztotta, hozzátéve: „Ez az én testem, amely értetek adatik”. Ezen a ponton az eddigi előkészületi rítus valósággá lett. A kenyér megáldását követően az ilyenkor szokásos ételeket szolgálták fel. Étkezés végén került sor arra a mély értelmű, nagy záró rituális aktusra. A Vacsora végén tehát a családfő vízzel kevert borral teli kelyhet vett a kezébe, majd felszólított három hálaadó imádságra: Az első a teremtésért, a második az Egyiptomból való megszabadulásért adott hálát, a harmadik pedig a megváltás művének jelenlegi folytatására kérte az Istent. A hálaadó ima végén a kehely kézből kézre járt és mindenki ivott belőle. Az utolsó vacsorán Jézus is ezt a rítust végezte a tanítványaival együtt.

Lukács evangéliuma említi, hogy a vacsora után Jézus kezébe vette a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek ontatik”. Itt valami döntő mozzanat történt, amikor Jézus ezeket a szavakat hozzáfűzte a szokásos zsidó berakah-imához. Ez a szertartás egy szent lakoma volt, amelyen a Megváltó Istent ünnepelték és hálát adtak neki, hogy megváltotta a népét, hogy szeretetszövetséget kötött velük, amelyet egy bárány vérével jelöltek. Ám amikor Jézus úgy dönt, hogy saját életét adja oda az övéiért, mint igazi Bárány, akkor befejezettnek nyilvánítja a régi szövetséget, amit liturgikusan mindannyian együtt megünnepeltek. Ekkor néhány egyszerű szóval megköti az Új és Örök Szövetséget a saját vérében. A legvégén hozzáteszi még: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” és ezzel maradandó jelentőséget ad ajándékának. A múltból a tekintet a jövő felé irányul. Mindent, amit a vacsorán eddig tett, most a mi kezünkbe adja. Megismételve azt, amit tett, megújul az emberi történelem központi aktusa, amely az ő halála a világ életéért. A húsvéti bárány alakja a kereszten eseménnyé válik, az utolsó vacsorán szentséggé lesz, mint annak az eseménynek  örök emlékezete.

Krisztusban Isten maga válik áldozattá

A kapucinus szónok prédikációja második részében az eucharisztikus áldozat „személyes és egzisztenciális” vonatkozásában a pap és a hívek szerepét értelmezte Krisztus áldozata és papsága tekintetében, hiszen ebből ered a keresztény ember papi szolgálata a felszentelt papok és a hívek esetében is. A papok többé már nem „Melkizeked rendje szerint” valók, hanem „Jézus Krisztus rendje” szerint, hiszen az oltárnál „in persona Christi”, Krisztus személyében szolgálnak, ahogy a Zsidókhoz írt levél tanítja: „Ő ugyanis nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett” (Zsid 9,12). Szent Ágoston tanítja Krisztus újfajta papságáról: „azért pap, mert áldozat”. Krisztusban Isten maga válik áldozattá. Többé már nem emberek ajánlják föl áldozatukat, hanem Isten áldozza fel önmagát az emberiségért Jézusban, aki nem mások, hanem saját vérével teszi ezt, miközben a mi bűneinket vette a vállára. Ebből adódik, hogy mi a szentmisében egyszerre vagyunk papok és áldozatok.

Személyes tapasztalat: együtt a teljes Krisztussal 

Cantalamessa atya személyes hangon emlékezett saját tapasztatára, ahogy a régi latin nyelvű, majd az új népnyelvű liturgiával misézett, melyben felfedezte az eucharisztikus ima egyházi és személyes vonatkozását. Papsága kezdetén behunyt szemmel, meghajtott fővel, minden egyebet kizárva próbált azonosulni az átváltoztatáskor a Coenaculum Krisztusával, amikor halkan latinul imádkozta: „Accipite et manducate…, Vegyétek és egyétek…”. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja után már a közösséggel szemben és népnyelven misézett. Ez segítette őt megérteni, hogy „egyedül” miért nem fejeződött ki az átváltoztatásban való személyes részvételének a jelentése. A Coenaculum Krisztusa ugyanis már nem létezik, csak a föltámadt Úr, aki meghalt és most is él, mindörökké. De ez már a „teljes Krisztus”, a Fő és a vele elválaszthatatlanul egy Test. Ha ez a teljes Krisztus mondja az átváltoztatás szavait, akkor ő is vele együtt mondja, Krisztus személyében, de egyes szám első személyben, vagyis a saját nevében szólva. Amikor ezt a kapucinus páter megértette, többé már nem hunyta be a szemét az átváltoztatáskor, hanem az egész egyházat szem előtt tartva szólt Jézussal: „Vegyétek és egyétek”. Végül Szent Ágoston tanítása segítette őt kételyei feloldásában: „Mindabban amit tesz, az Egyház önmagát ajánlja fel”. Ez a megfontolás a szónok szerint minden megkereszteltre is vonatkozik, ahogy a zsinat tanítja: „A fölszentelt pap Krisztus személyében létrehozza az eucharisztikus áldozatot és az egész nép nevében fölajánlja Istennek, a hívek pedig – királyi papságuk erejével amikor részt vesznek az eucharisztikus áldozatban, az egész keresztény élet forrásában és csúcspontjában – isteni Áldozatot ajánlanak föl Istennek, s vele együtt önmagukat. Mind a fölajánlással, mind a szentáldozással mindenki részt vesz a liturgikus cselekményben, de nem egyformán, hanem a különbözőségek megtartásával” (LG 10-11).

Jézussal együtt nekünk is Eucharisztiává kell válnunk!

Két Krisztus test van az oltáron: a Máriától született, meghalt és feltámadt valóságos test, valamint a misztikus test, ami az Egyház. A valóságos test és a misztikus test, egységben, különbözően de elválaszthatatlanul. Miként a kenyér és a bor formájában két felajánlási adomány van az oltáron, éppúgy két epiklézis, két Lélekhívás történik. Az első a felajánláskor: „Küldd el Szentlelkedet, hogy legyen ez számunkra Krisztus teste és vére”, míg a másik az átváltoztatás után: „Add meg nekünk a Szentlélek teljességét, hogy Krisztusban egy test és egy lélek legyünk. A Szentlélek tegyen minket neked szentelt örök áldozattá”. Íme, az Eucharisztia úgy hozza létre az Egyházat, hogy közben az Eucharisztiából Egyházat teremt! Az Eucharisztia egyszerre „forrása és oka” a szentségünknek, de „formája és modellje” is!  A keresztény ember szentségét az Eucharisztia „formája” szerint kell megvalósítani, vagyis „eucharisztikus szentséggé” kell lennie. A keresztény nem korlátozhatja magát az Eucharisztia ünneplésére, Jézussal együtt kell Eucharisztiává válnia! – foglalta össze Cantalamessa atya a témát.

Krisztus Teste az ő megélt élete

„Test és vér” címmel a szónok beszéde zárórészében gyakorlati következtetéseket vont le az eddig elmondottakból. Ehhez tudni kell az áldoztatás szavainak jelentését: „Krisztus teste és vére”. A „test” szó a Bibliában nem az ember egy részét jelöli, mely más részekkel együtt adná az egészet, hanem a teljes emberre utal, aki életét ebben a testben éli. A bibliai test az egész emberi életet jelenti, annak halandó mivoltában. Jézus teste tehát az ő egész életét foglalja össze. Az Eucharisztia, vagyis Teste szentségének alapításával az Úr tehát egész életét ránk hagyta, foganásától és születésétől kezdve annak minden mozzanatával együtt. Krisztus Teste az ő megélt élete. „Krisztus testének” ehhez a megélt életéhez az Utolsó vacsorán vérének megnevezésével még a halálát teszi hozzá. Miután nekünk ajándékozza az életét, megadja hozzá annak legdrágább részét, a halálát. A Bibliában a vér sem emberi alkotóelem, hanem egy eseményre utal. Régen a vér az élet helyét jelezte, ezért a vér „kiontása” halált jelentett. Az Eucharisztia az Úr testének és vérének szentsége, vagyis az Úr életének és halálának a szentsége. Ezért a szentmisében a pap ugyanazt nyújtja, amit Krisztus maga adott: életét és halálát.                 

Legyünk mi is életadó táplálékká!

A „test” szóval mindent megadunk, ami konkrétan összefoglalja az életünket ebben a világban, megélt tapasztalatainkat: időt, egészséget, energiát, készségeket, szeretetet, akár egy mosolyt is. A „vér” szóval mi is halálunk felajánlását fejezzük ki. Nem feltétlenül a Krisztusért vállalt vértanú-halált, hanem annak elővételezését a megaláztatások, kudarcok, betegségek és az öregedés vállalásával. Amikor a szentmise után kilépünk a templomból, ajánljuk fel rászoruló testvéreinknek a mi testünket, vagyis időnket, erőnket, figyelmünket. Vegyétek és egyétek! – szólt hozzánk az Úr és most nekünk kell hagynunk, hogy bennünket egyenek, ahogy Antióchiai Szent Ignác kérte vértanúsága előtt: „Engedjétek, hogy a Krisztus tiszta búzájává őröljenek a vadállatok fogai!” A kapucinus barát merészen azt tanácsolta: Próbáljuk elképzelni, mi történne, ha ilyen odaadottsággal miséznénk és így tennénk fogadalmat, mondva: Vegyétek és egyétek! Egy nagy francia lelki ember, Pierre Olivain mondta: „Reggel a szentmisén én pap vagyok, Jézus pedig áldozat, de a nap során Jézus a pap, én pedig az áldozat”. Így a pap a „jó pásztort” követi, mert valóban életét adja juhaiért – zárta második nagyböjti prédikációját P. Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka.

 

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
✟ Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41