Ugrás a tartalomra
beszámoló Nemzetközi
2017. március 10 (All day)
Róma

Krisztust Úrnak hirdetni, egyenértékű az egyedüliségével

Nagyböjt első hetének péntekén, március 10-én tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka első prédikációját a Redemptoris Mater kápolnában a Római Kúria tagjai számára.

Ezen első alkalommal Ferenc pápa és a munkatársai még nem tudtak részt venni, mert éppen ekkor fejeződött be számukra Ariccia-ban a nagyböjti lelkigyakorlatuk. Cantalamessa atya a bevezetőjében kiemelte, hogy a Szentlélekről szóló, ádventben megkezdett témát folytatja, ezúttal  „a Szentlélek vezet be minket Krisztus uralmának a titkába” címmel.

Karácsony előtt a hitvallásunk harmadik, a Szentlélekről szóló cikkelyét elemezte, most pedig visszatér a Krisztus személyét és megváltói szerepét illető második fejezethez. Ennek első része az ősegyház hite: Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, míg a második rész egy hosszú folyamat eredménye, amit a niceai püspökök fogalmaztak meg az ariánus konfliktus kapcsán. Az elmélkedésekben a kapucinus barát arra figyel, hogy az Újszövetségben a Szentlélek mit mond nekünk Krisztus igazi ismeretéről. Erre a sajátos vonásra az első nagyböjti vasárnap misekönyörgése hívta fel a figyelmét, melyben az egyház azt kéri az Istentől, hogy „a böjt, az imádság és az alamizsna révén növekedjék Krisztus titkának az ismeretében”. Ez az ismeret a Lélek műve bennünk, aki elvezet minket a teljes igazságra. Az elmélkedéssorozat módszere és célja tehát az lesz, hogy megvilágítsa és elmélyítse, a Szentlélek milyen szerepet játszik Krisztus halálában és feltámadásában – hangsúlyozta a szónok. Pál tanítja a római levélben, hogy Krisztus „a szentség Lelke szerint a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult (Róm 1,4). Az első korinthusi levélben pedig leszögezi: „Senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3). János evangéliumában a Paraklétosz-Vigasztaló emlékezteti az apostolokat a megtörténtekre és elvezeti őket a teljes igazságra (Jn 17,7-15). Ettől kezdve éppen ez lesz az a kritérium, ami alapján meg lehet ítélni, hogy a Szentlélekről van szó – emelte ki a Pápai Ház szónoka. Vajon a Szentlélek ilyen értelmezése beárnyékolja Krisztus művét? – vetette fel a kérdést, de rögtön el is utasította az értelmetlen felvetést, mondván: a Szentlélek soha nem használja az „én” szót, nem beszél első szám első személyben, nem követel magának semmiféle művet, hanem mindig Krisztusra hivatkozik. A Szentlélek nem csinál új dolgokat, a Szentlélek megújítja azokat. Nem tesz hozzá semmit a Jézus alapította művekhez, hanem élteti és eleveníti azokat. 

A pünkösdi lélekjövetel hirtelenül megvilágítja Krisztus művét és személyét –folytatta a szónok. Ennek jegyében mondja Péter: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt, akit ti megöltetek” (ApCsel 2,36). Pünkösd napjától kezdve a őskeresztények újraolvassák Jézus életét, halálát és feltámadását és csak a Lélek erejében tudják megérteni azt, akivel korábban a legszorosabban együtt éltek, de nem ismerték valójában. Johannisz Dzidziulasz ortodox teológus a II. Vatikáni Zsinat szemére veti, hogy egyháztanát pusztán krisztológiai anyagból formálta, ugyanakkor a saját részéről elismeri, hogy az ortodox teológia pedig csak pneumatológiából formálta az ekklezilógiáját. Cantalamessa atya arra a következtetésre jut ennek kapcsán, hogy a katolikusoknak az egyházkép megfogalmazásakor jobban kell figyelniük a Szentlélek szerepére, az ortodoxoknak pedig a krisztusi alapvetésre.     

Beszéde második fejezetében a szónok a Szentlélek szerepét vizsgálta a Krisztus-ismerés folyamatában. Krisztusnak tárgyilagos és személyes értelmezése már az Újszövetségben feltűnik: egyfelől áll az, hogy „mit tett értem”, másfelől pedig, hogy „ki ő önmagában”. Pál apostol számára Krisztus ismerete azt jelenti, amit „értünk tett, hiszen értünk halt meg és nekünk támadt fel”. Jánost elsősorban az érdekli, hogy „ki ez a Krisztus”: „Isten örök Igéje, aki testben jött el hozzánk, aki egy az Atyával”. János számára Jézus a Kinyilatkoztató, Pálnak pedig az Üdvözítő. Valójában a későbbi fejlődés során lesz világos a két irányzat. Az egyházatyák korában a Szentlélek elsősorban a Jézus körüli apostoli hagyomány kezese a gnosztikus újításokkal szemben. A nagy dogmatikai viták idején a negyedik és ötödik században a Szentlélek az ortodox krisztológia őrzője: a Szentlélek sugallja a Krisztus két természetéről és egyetlen személyéről szóló tanítást. A hangsúly tehát egyértelműen Krisztus objektív, dogmatikai ismeretén nyugszik.

Ezt a tendenciát változtatja meg gyökeresen a reformáció, amely szerint „Krisztust megismerni annyit jelent, mint elismerni az ő jótéteményeit, nem pedig kettős természete után kutatni. A „Krisztus számomra” megközelítés kerekedik felül, mely az objektív dogmatikai ismeret elé kerül. Később, amikor ez a protestáns teológiai újdonság hivatalossá válik és megmerevedik, jön a pietizmus, hogy új életet leheljen bele. Ezen szubjektív Krisztus-ismeret csúcsa így hangzik: „Krisztus értem halt meg, ő az én megváltóm”.

A változás harmadik fázisa a Szentlélek szerepét illetően a felvilágosodás, aminek ma közvetlen örökösei vagyunk - hangsúlyozta Cantalamessa atya. Ismét az objektív ismeret kerül előtérbe, de leszakad az ontológiai gyökereiről és csak a történelmi összefüggés marad. Nem fontos már a „ki a Jézus önmagában” jánosi teológia, sem pedig ki a „Jézus számunkra” páli krisztológia, hanem csak az, amit Jézus Krisztusból a történelmi kutatás révén megismerhetünk. Ebben a megközelítésben nincs semmiféle szerepe a Szentléleknek, csak egy a fontos, az úgynevezett „történeti Jézus”, mégpedig az emberi értelem világosságánál. Ez az újítás Jézust kiviszi az Egyházból és leoldja róla a „dogmatika szemfedőjét”. Ma már tudjuk, hogy a történeti Jézusnak ez a kritikus keresése tévedés. Jézus ugyanis nemcsak a történelemben élt, hanem maga történelmet teremtett. A felvilágosodás racionalizmusa el akarja távolítani Krisztust a történelemből. Márpedig a Jézus által kezdett történelem az egyház hite, melyet a Szentlélek éltet és csak az egyházon keresztül tud visszajutni a saját forrásához.    

Cantalamessa atya elmélkedése harmadik részében az utóbbi ötven-hatvan év lelki megújulásáról beszél. Idézi a zsinat korából Henry de Lubac atyát, aki szerint szükség lenne egy olyan megújulásra, mely a kereszténység első századait áthatotta. Újra fel kell fedezni a „Lélek józan mámorát”, amiről a kapucinus barát ádvent során beszélt, hogy rátaláljunk a Biblia hatalmas felismerésére, miszerint „Jézus Krisztus az Úr!” (Ef 2,11), hiszen ebben a súlyos páli kijelentésben találunk rá Jézus uralmára, arra az országra, amit a Miatyánkban mindig kérünk. Pál apostol többször beszél Krisztus fönséges ismeretéről: „Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok” (Fil 3,8). A népek apostola a rómaiakhoz írt levelében összekapcsolja a két szempontot: „Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz” (Róm 10,9). Jézust a „világ Urának megvallani” az objektív szempont, ám ezt szájjal és szívvel hirdetni, a személyes, szubjektív megközelítés. Ez pedig személyes döntést is igényel. Ez a páli kijelentés napjainkban óriási jelentőségű ismét. Vannak, akik lemondanak Krisztus egyetlenségéről, hogy előmozdítsák a vallásközi párbeszédet. Ellenben Krisztust Úrnak hirdetni, egyenértékű az ő egyedüliségével. Nem véletlenül mondjuk a hitvallásban: Hiszek az egy Úrban! Ezért igaz Pál tanítása az első korinthusi levélben: „Nekünk egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk” (1Kor 8,5-6). Az apostol ezt akkor írta, amikor az éppen csak megszületett kereszténység a nagy és hatalmas kultúrákkal és elkápráztató vallásokkal találkozott. Ma is bátorság és kegyelem kell hinni az egyetlen Úrban!   

Beszéde végén a Pápai Ház szónoka arra emlékeztetett, hogy a Lélek erejében vissza kell térni az Úr, a Küriosz szó eredeti értelméhez, ami nem egy jelző, ami Jézusból egyéniséget csinál, hanem pontosan a személyét jelzi. Egy dolog azt mondani: Uram, Jézus Krisztus, és megint más azt megvallani: Jézus Krisztus az én Uram! Éppen ezért óriási erejű az Filippi levél Krisztus himnusza:   „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) – fejezte be első nagyböjti elmélkedését P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Formanek Tamás szociális intézményi tanácsadó
Gáll Zsófia vándortábor szakmai vezető
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
Rudan Mária  gyermekvédelmi tanácsadó
Virág Benedek vándortábor projektvezető

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Szilvásy László SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41