Rendházat építenek a kamilliánus nővéreknek Ajakon

2017. már. 21. (kedd) 17:30
Ajak
A Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény ajaki rendházának alapkő-letételét ünnepelték március 19-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város Nagyboldogasszony-templomában. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be szentmisét és helyezte el az épület alapkövét.

A megyéspüspök Jézus és a szamáriai asszony (Jn 4,5–42) történetét elemezve többek között kifejtette, ebben az evangéliumi találkozásban megismerhetjük Jézus viszonyulását az emberekhez és megtanulhatjuk, hogyan kell egymást is szeretnünk. Palánki Ferenc hangsúlyozta, a szamáriai asszony azért ment a legnagyobb melegben Jákob kútjához, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon, és így elkerülje a kellemetlen megjegyzéseket bűnös élete miatt. Az asszony ott találkozott Jézussal, aki megszólította őt: „Adj innom!” (Jn 4,7). A püspök Szent Ágoston gondolatát idézte, miszerint Jézus nem csupán földi vízre szomjazott, hanem az asszony hitére. Nem ítélte el, hanem megszólította őt, irgalmas szeretettel rávezette életmódjának tarthatatlanságára, illetve a megtérésre. Jézus átlép a zsidók előítéletén – akik tisztátalannak tartják az asszonyt származása és életvitele miatt –, megszólítja őt, és benne csak a végtelenül értékes embert látja, akiért eljött, hogy megkeresse és megszólítsa.

Jézus a beszélgetés során nyilvánvalóvá teszi az asszony előtt, hogy ismeri életét, nehézségét, bűneit; ez nem más volt, mint kudarcos istenkeresés. A nő az igaz szeretetet kereste, de nem találta meg. Elhagyták, megcsalták, visszautasították, elveszítette a hitét, vágyakozását az örök dolgok, az örök szeretet iránt. Akkor mondja Jézus neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked” (Jn 4,10). Jézus azért szólítja meg ezt az asszonyt, hogy megmutassa neki az újjászületés lehetőségét, megérintse bezárult szívét azzal, hogy ismeri a történetét, de nem ítéli el – hangsúlyozta homíliájában Palánki Ferenc.

Ezután a püspök a kamilliánus nővérek jelenlétére irányította az ünneplők figyelmét. Hangsúlyozta, a keresztény ember hivatása először lenni és utána tenni. A nővéreknek az a küldetésük, hogy a létükkel megmutassák, Isten szeretete mindenkire kiárad: ismeri mindannyiunk történetét mégsem ítél el, hanem újra életet ad, fölemel, arra hív, hogy válaszoljunk a szeretetére, mert ő szomjazza a mi hitünket.

A szentmise után az ünnepélyes alapkőletétel Gáspár Mátyás plébános köszöntőjével kezdődött, aki történelmi visszatekintésében elmondta, már a 13. századtól van írásos anyag a település katolikus közösségéről, amely három templomot is épített a falunak. A Nagyboldogasszony-templom felszentelésének a közeljövőben ünneplik a 200. évfordulóját. Ajak mélyen vallásos, „paptermő” falu hírében áll, hiszen az elmúlt évszázadban tizenhárom római katolikus papi hivatás született itt. Emellett az innen induló görögkatolikus papok és református lelkészek száma is figyelemre méltó. A plébános elmondta, a Szent Kamill Leányai rendhez tartozó nővérek 2008 óta aktív részesei az egyházközség életének, ez adta az ötletet, hogy Nyíregyházáról átkerüljön a székhelyük Ajakra. A rendi elöljárók engedélyével elkezdődtek a majdani rendház építési munkálatai – 2013-ban egy régi plébániai épületet kezdtek el saját erőből felújítani, amely több mint húsz éven át üresen állt. A pályázaton nyert 10 millió forintot a tetőszerkezet átalakítására fordították, a munkálatok folytatását pedig a plébánia anyagi támogatása biztosítja majd, amihez a hívek nagylelkű adományaira és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye támogatására is számítanak. Gáspár Mátyás és a plébánia hívei bíznak abban, hogy a szerzetesnővérek lelki értékekkel gazdagítják a települést, és segítik megvalósítani Ajak régi jelmondatát: „Ajak az a hely, ahol az értékek találkoznak”. A kamilliánus nővérek jelenlétükkel, munkájukkal sajátos értéket képviselnek a világban, karizmájukat megélve különleges figyelemmel fordulnak az elesettek, a betegek, a társadalom peremére szorult emberek felé. A plébános idézett Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításából: „Az öregek iránt tanúsított figyelem minősíti magát a civilizációt.” A szentatya azt is hangsúlyozza: „Csak az öregeket becsülő, emlékező családnak van jövője.” Gáspár Mátyás hozzátette, Ajakon ilyen jövőt szeretnének építeni, amelynek megvalósulásához a Szent Kamill Leányai nővérek is segítséget adnak.

A szerzetesközösség nevében Mangaly Chakku Mary (Kerala, India) házfőnöknő mondott köszönő beszédet, melyet Tőzsér Laura nővér fordított. „Jézus különös szeretettel fordult az elesettekhez, betegekhez. Az evangéliumokban számtalan helyen olvashatunk erre példát. Mint a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény nővérei Jézus nyomában szeretnénk járni a világban. Oda megyünk, ahol segítségre van szükség, ahol várnak és hívnak bennünket, ahol a betegeket úgy ápolhatjuk, mint egy szerető édesanya az ő egyetlen beteg fiát, akár életünk kockáztatása árán is” – fogalmazott a főnöknő. Mary nővér köszönetét fejezte ki Gáspár Mátyás plébánosnak, akinek kezdeményezésére elindult a letelepedésük Ajakon, és Palánki Ferenc megyéspüspöknek, aki engedélyezte a letelepedést és minden támogatásáról biztosítja a szerzetesnővéreket.

Az ünnepséget Kerekes Miklós, Ajak város polgármestere szavai zárták. A városvezető a nővérek letelepedését a szeretet hídja építésének nevezte, egy olyan híd építésének, amely összeköt, átvezet, segít. Örömét fejezte ki, hogy immár az ajakiak is érezhetik, tapasztalhatják a nővérek szolgálatának gazdagságát, az imádság, a szolgálat és a közösség erejét. Végül felajánlotta a város önkormányzata és a megye egymillió forint összegű támogatását a beruházáshoz.

A magyarországi Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézménynek (Congregatio Filiarum Sancti Camilli) jelenleg három tagja van: Mangaly Chakku Mary házfőnök mellett Marife de la Rama Sinogbuhan (Fülöp-Szigetek) és Tőzsér Laura nővér él a közösségben.

Forrás és fotó: Magyar Kurír/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41