„Abban a korban kerülnek hozzánk a gyerekek, amikor lázadnak. A szüleik ellen, a tanárok ellen és a Jóisten ellen is. Úgy gondolom, ez rendjén van, hiszen azzal mélyül az ember hite, ha feltesz kérdéseket. Nekünk az a feladatunk, hogy válaszokat adjunk, akkor a gyermek nem kallódik el” – mondja Halmi Gábor, a Józsefvárosban működő Szent Benedek Gimnázium és Technikum igazgatója, a 72 Tanítvány Mozgalom pedagógiai műhelye magcsoportjának tagja. Hogyan jött létre, milyen utat járt be a bencés rend iskolája – erről kérdezte Trauttwein Éva az igazgatót.
Belépve az iskolába hálaadásra buzdító gondolatok fogadnak a falakon elhelyezett képeken. Megállnak előttük a diákok?
Bízom benne, hogy megakad ezeken a szemük, netán el is gondolkoznak. Reggel közös fohásszal kérjük az Úristen segítségét az aznapi feladatokhoz. A nap végén – ahogy a diákok fogalmaznak – megköszönjük, hogy túléltük az aznapi gyötrelmeket. Kérni könnyen megy az embernek, akkor rögtön összekulcsolja a kezét, ha valami probléma van, de arra is rá kell ébresztenünk a gyerekeket, hogy mennyi jó dolog történik velünk. Vegyék észre az élet apró örömeit. Fontos, hogy tudjanak apróságoknak, egymás örömének örülni, és tudjanak hálát adni. Így próbálunk jólelkű, hálás nemzedéket nevelni.
Szakképzéssel kezdtek, de a technikumi osztályok mára csak kimenő rendszerben működnek. Ennyire a gimnázium a keresett?
Valóban, mielőtt létrejött a gimnázium, OKJ-s felnőttképzéssel már működtünk. Az első kilencedik osztályunkat szakképző osztályként indítottuk, 2017-ben vágtunk bele a gimnáziumi képzésbe. Onnantól kezdve többnyire oda jelentkeztek. A felsőbb éveseknél van még egy-egy osztálynyi informatikus és kereskedő tanulónk, de a diákok több mint háromnegyede gimnazista. Ahogy ebben a tanévben, úgy jövőre is csak gimnáziumi osztályba veszünk fel diákot, és a cél egy tiszta profilú, nívós bencés gimnázium itt a belvárosban.
Mi inkább a hívó szó, a belvárosi gimnázium vagy a bencés identitás?
Nagyon változó, hogy miért választanak minket. Vannak gyakorló katolikus családból származó gyerekek, ahol a család azért jön, mert ismeri az egyházi iskolák erényeit, és fontos nekik, hogy azokat az értékeket közvetítjük és erősítjük meg, amit otthonról is hoz a gyerek. Évről évre nagyobb az arányuk. Régen egy osztályból két gyerek ment áldozni. Most sokkal többen vannak azok, akik nem csak katolikusok, hanem gyakorló katolikusok. Ugyanakkor vannak protestánsok is az iskolában. Fontos, hogy őket is meg tudjuk erősíteni a hitben. És vannak olyanok is, akik meg vannak ugyan keresztelve, de nem járnak templomba. Ők itt rátalálhatnak valamire, ami egyébként kimaradna az életükből. Változó, kit mennyire érint meg. De hiszek abban, hogy visznek egy lelki pluszt a ballagó tarisznyájukban, aminek majd egyszer az életben hasznát veszik.
Mit gondol a hit átadásának lehetőségéről?
Abban a korban kerülnek hozzánk a gyerekek, amikor lázadnak. A szüleik ellen, a tanárok ellen és a Jóisten ellen is. Úgy gondolom, ez rendjén van, hiszen azzal mélyül az ember hite, ha feltesz kérdéseket. Nekünk az a feladatunk, hogy válaszokat adjunk, akkor a gyermek nem kallódik el. Azt látom ismerősi körben, ha egyfolytában „szenteltvízben fürösztik a gyereket”, a lázadásban erősítik. Mindent mértékkel adjunk. A Jóisten szelíd vendég, bekopogtat, és ha beengedem, akkor bejön. Nem ront ajtóstul a házba. Ha az előszobában kínálom hellyel, ott fog leülni. Addig jön, ameddig én engedem. Nem lehet ezt erőszakkal bepréselni a gyerekekbe. De természetesen a hitgyakorlásnak nálunk is megvannak a kötelező elemei. A hittanóra, a tanévnyitó szentmise, Te Deum, az évközi liturgikus alkalmak, lelki napok. Igyekszünk ezeket a fiatalok nyelvén tálalni. Ha azt mondom, rekollekció, akkor nagyokat pislognak, de ha arra hívom őket, hogy tartsunk lelki nagytakarítást, akkor már egészen másként állnak hozzá. Figyelünk arra, hogy az is kapjon lélekben pluszt, aki gyakorló vallásos, és az is, akinek ez nagyon sok újdonságot rejt. Továbbá egyszerre közvetítsünk értéket a katolikusoknak és a protestánsoknak is.
Mire teszik a nevelésben a hangsúlyt?
Természetesen nagyon fontos a tanulás, de ha visszagondolok a középiskolai éveimre, nem csak a tanulás ugrik be, hanem a közösség is. Ez az időszak meghatározó a fiatalok életében, ezért lényeges, hogy a nevelésben mit tudunk átadni nekik. A gimnazista még nem felnőtt, de már nem gyerek. Szeretne már felnőtt lenni, de élvezni is szeretné a gyermeklét minden előnyét. Úgy kell mellettük állni, hogy a felnőtt minden segítségét a kamasz zsigerből elutasítja. Finoman, de határozottan kell őket nevelni. A kollégáktól és a diákoktól azt kérem, a szeretet legyen az együtt munkálkodás alapja. Ha erre építünk, a tanulmányok is menni fognak. Egy jó közösségben, ahol a diákok segítik egymást, aki nem táltos, az is szárnyra kaphat.
Hogyan látja a tanuláshoz való viszonyt, mennyire akarnak tanulni itt a diákok?
Ha visszatekintek az elmúlt évtizedekre, mindig azt látom, hogy évről évre nehezebb. A mai gyerekeknek nagyon más a tanuláshoz való viszonya. Már a tíz évvel ezelőtti tanítványaimhoz képest is más nyelvet beszélnek. Egyébként én magam is nagyon lázadó diák voltam. Ez nem rossz, mert meg tudom érteni a diákokat, ha mocorog bennük az ellenállás. Amikor ezt átbeszéljük, utána tudunk együtt nevetni. Ők is megértik az én álláspontomat, hogy miért is kell tanulni. A pedagógusoknak állandóan meg kell újulni. Ez talán a legnagyobb kihívás számunkra. Nemcsak az adott tantárgy újdonságait kell követni, hanem azt is keresni kell, hogyan tudjuk a fiatalokat megszólítani, lekötni, motiválni. Hogyan tudunk újat adni, érdekessé tenni a tantárgyat és közben nagy szeretettel nevelni. Fontos az iskolában a folyamatos párbeszéd a kollégák között is. Jelezzük egymásnak, ha valami jól megy, de azt is, ha nem. Különben honnan tudnánk, hogy valamin változtatni szükséges? A jóban a pedagógusokat folyamatosan meg kell erősíteni, hogy megmaradjon a motivációjuk.
Kik választják az iskolát?
Országos beiskolázású intézmény vagyunk. Budapest minden részéről, az agglomerációból, de még a Dunakanyarból is vannak tanulóink, mert nagyon jó a megközelíthetőségünk. Eltelt néhány év, és a felsőbb éveseink egykori általános iskolájukban minket ajánlanak ismerőseiknek. Szépen lassan híre megy az iskolának. Egyre több a diákunk. Az alsó évfolyamokon már három osztályunk van. Idén csak két osztályt akartunk indítani, de a rendkívüli felvételi eljárás időszakában két hét alatt kétszáz család jelentkezett. Kétszáz gyermekből könnyen tudtunk válogatni. Persze vigyáznunk kell, hogy a mennyiséggel együtt a minőség is fokozatosan fejlődjön.
Elsősorban a tanulmányi eredmények alapján válogatnak?
Igen, nézzük az általános iskolai teljesítményt és a központi írásbelit is. Ez utóbbi ugyan egységesen mér, de a saját gyerekeimen látom, irgalmatlan nagy gyomorgörcsöt okoz. A nagyon jó tanulók is el tudják izgulni, és alul teljesítenek. Nálunk fontos része a felvételinek a személyes beszélgetés. Próbáljuk megismerni a gyerekeket, meglátni bennük az értékeket. Mindig vannak olyanok, akiknek adunk esélyt, olyanok, akik hátrányos körülmények közül érkeznek. Szívet melengető történeteket éltünk meg. Tudom, hogyan érkezett hozzánk nyolcadikosként, és látom tizenkettedikesként a szalagavatón gyönyörűen felöltözve táncolni, majd szépen érettségizni. Tudom, hogy ő az első, aki érettségizett a családban, és ő az, aki meg meri próbálni az egyetemet, holott erre nem látott mintát. Persze ez nem az átlag. A gimnáziumnak elsősorban az a feladata, hogy az egyetemre készítse fel a tanulókat. Diákjaink ezzel a céllal jönnek, és eredményeik is feljogosítják őket erre. Ugyanakkor sokszínű az iskolánk társadalmi, kulturális tekintetben, és a hozott értékek tekintetében is. Nagyon fontos, hogy azok az alapértékek, amiket az iskola közvetít, minden diáknál és minden családnál elfogadottak legyenek.
Mennyire érzi küldetésének az iskola, hogy felvegye a sajátos nevelési igényű gyerekeket?
Szomorú tény, hogy egy iskola, főleg egy kisebb iskola mindent nem tud egyszerre felvállalni. Hogyan tanítsuk együtt azt a diákot, aki mindenből csillagos ötös, OKTV-re készül, már most tudja, hogy milyen egyetemen akar majd továbbtanulni, és azt a diákot, aki jó képességű, de nem egy motiváló környezetből érkezik, és azt, aki sokféle tanulási nehézséggel küzd? Mindenkit egyformán és szakszerűen nevelni, tanítani, fejleszteni, fizikai képtelenség. A legjobb pedagógus sem tud ennyi felé szétszakadni. Bizonyos órákat tudunk bontani, bizonyos órákat nem. Amíg szakközépiskolában gondolkodtunk, ahol más volt a kimeneti cél, ott jobban fel tudtuk vállalni ezt a feladatot. De ki kell mondani, hogy a gimnáziumhoz más követelmények társulnak és mások a szülői elvárások. Alapvetően ezeknek a céloknak kell megfelelni. Ez nem zárja ki, hogy a jó képességű, motivált, de valamilyen tanulási nehézséggel küzdő diákok nálunk tanuljanak.
Kezdettől kíséri a Szent Benedek iskolát. Mi tartja itt?
Jó brand és hívó szó Szent Benedek neve. Stabil hátteret ad az iskolának a Pannonhalma mögötti múlt és a tény, hogy mennyire odafigyelnek az iskoláikra. Nagyon sokat kapunk a bencés közösségtől. 1998 óta tanítok, 2012-ben kerültem ide. Tagintézményből fejlődtünk önálló, a saját lábain megállni tudó intézménnyé. Nekem a tanítás több, mint egy szakma. Nem arról szól, hogy bemegyek a munkahelyemre, elvégzem a feladatomat, leteszem a lantot és hazamegyek. Mindig úgy érzem, hogy nincs vége. Mi élete egy szakaszán kísérjük a tanulót. Valahonnan érkezik, valamit hozzáadunk, a végén elengedjük, és bízunk benne, hogy ami időt, energiát ráfordítottunk, az utána kamatozni fog. Ez olyan érzés, ami mással nem összehasonlítható. Ezért megéri a pályán lenni.
Forrás és fotó: gaudeamus.hu