Marista nevelési-oktatási intézmények találkozója

2018. feb. 2. (péntek) 11:45
Franciaország

2018. január 30. és február 2. között került sor a marista nevelési-oktatási intézmények vezetőinek XIII. találkozójára a francia országbeli L’Hermitage rendházban.

Örömmel tekintettünk az utazás elé, hiszen mindig nagy várakozás, kíváncsiság előzi meg a találkozót.

Jó újra látni az ismerős arcokat, bár ebben az évben sok új résztvevővel ismerkedhettünk meg. Több mint 120-an vettünk részt a találkozón. Kedves színfoltja volt a találkozónak, hogy olyan katalán pedagógusokkal is találkoztunk, akiknek gyermekei önkéntesként dolgoztak intézményeinkben a nyári napközis táborok alkalmával. Elmondták, hogy hatalmas élményt jelentett számukra a magyarországi gyermekekkel való találkozás.

Ezen a találkozón is, mint mindig, megismerkedhettünk néhány innovációs pályázaton nyertes pályaművel. Így nagy érdeklődéssel hallgattuk azt a katalán módszert, ami arról szólt, hogy kis óvodás kortól középiskolás korig hogyan fejlesztik a gyermekek lelki életét, hogyan tanítják meg a gyerekeket a nyugalomra, a csendre, a befelé fordulásra, elmélkedésre. A másik görögországi projekt azt mutatta be, hogyan segítik a volt, már dolgozó felnőttek mentorként a mostani iskolásokat.

A találkozó egyik napján megismerkedtünk a Generális Káptalanon meghatározott fő irányvonalakkal. A XXII. Generális Káptalan 2017. szeptember 8-tól ülésezett 4 héten keresztül. Ez a döntéshozó szerv 8 évente ül össze, dönt a Rend legfontosabb ügyeiről, 8 évre megválasztja a marista vezetőket, módosítja a rend konstitúcióit, meghatározza a jövőre vonatkozó elképzeléseket.

Az igazgatói találkozó fő témája az interiorizáció, a belső lelki élet volt, ami végig vonult az egész képzésen. Egyik szerzetes testvér megállapította, hogy míg máskor többségében az eszünkkel dolgozunk a találkozókon, most a szívünkkel, a lelkünkkel „dolgoztunk”. Igazi elcsendesedést, lelki feltöltődést jelentettek ezek a napok számunkra.

Forrás és fotó: marista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41