Ugrás a tartalomra
beszámoló Hazai
2018. március 9. 11:30

Kálmán Peregrin a ferences vértanúkról

A Magyar Hagiográfiai Társaság évadnyitó ülésén, március 8-án Kálmán Peregrin OFM tartott előadást „Ferences mártírok a 20. században” címmel Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában.

A megjelenteket Sághy Marianne, a társaság elnöke. a Közép-Európai Egyetem (CEU) Medievisztika Tanszékének és az ELTE BTK Középkori és Koraújkori Egyetemes Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docense köszöntötte. Sághy Marianne kiemelte, hogy a 2016-ban alakult társaság eddigi találkozóin egy kivételével mindig középkori témával foglalkozott, ezért külön öröm számára, hogy ez alkalommal 20. századi témában hallgathatnak meg előadást. Hozzátette: aktuális is a 20–21. századi szentekről, vértanúkról beszélni, hiszen nap-nap után halljuk, hogy üldözik a keresztényeket, hitükért megölik őket.

Kálmán Peregrin OFM, aki a hét ferences vértanú peranyagát viceposztulátorként már Rómában átadta a Szentek Ügyeinek Kongregációja illetékeseinek, a boldoggáavatási folyamat néhány különlegességéről szólt. Bemutatta azt egyházi, rendi környezetet, amelyben a vértanúságot elszenvedők éltek, működtek, szolgáltak, illetve arról szólt, kit tekint teológiai értelemben vértanúnak az Egyház, kit nevezhetünk annak.

Mint mondta ennek egyik feltétele, hogy az illetőt kivégezzék, vagy halálának oka közvetlenül az üldözésből következzék. Fontos az is, hogy az illetőt egyértelműen a hite miatt öljék meg, úgy haljon vértanúhalált, illetve tudatosan vállalja az áldozat szerepét, készüljön a vértanúságra. Az is fontos, hogy az Egyház, Isten népe őrizze az áldozat emlékét. Kálmán Peregrin előadásában szólt arról is, hogy a ferences rend a 20. században már tudatosan készítette fel a rend tagjait arra, hogy hitükért esetleg meg is halhatnak. Mindezek ellenére vállalták szerzetesi életüket, hitüket a legnehezebb pillanatokban is a ferences atyák.

Körösztös Krizosztomot 1932-ben szentelték pappá. 1938-tól az amerikai magyarok papja volt. Hazatérése után, 1943-ban az újonnan alapított újvidéki kolostor elöljárója lett. 1944. október 23-án szerb partizáncsapatok szállták meg a várost. Körösztös Krizosztom azt mondta, amíg a templomot hívek látogatják, a ferenceseknek is maradniuk kell. A fokozódó veszély ellenére sem hagyta el Újvidéket. Amikor a partizáncsapatok letartóztatták a férfiakat, őt betegsége miatt szabadon akarták bocsátani, de ezt a lehetőséget csak rendtársaival együtt fogadta volna el. 1944. október 27-én éjszaka több férfivel együtt a 35 éves ferencest „kiemelték” a tömegből és halálra kínozták.

Kovács Kristóf ferences szerzetes 1940-1942 között a kassai rendház tagja volt. Bácska visszacsatolásakor saját kérésére áthelyezték Újvidékre, ahol 1944-ben a szerb partizánok őt is elfogták. A tanúk elmondása szerint amikor csak tehette, a rabok között járkált, beszélgetett velük. November 1-jén Pétervárad felé hajtották. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Mikor a verésektől nem tudott menni, a katonák teherautóra dobták, és Indijja község határában lelőtték.

Kálmán Peregrin e két ferences vértanúval kapcsolatban azt az érdekességet is megemlítette, hogy a hitellenességet a tanúk meghallgatása mellett például úgy is bizonyítani kellett ezekben az esetekben, hogy Tito huszonöt kötetben összegyűjtött beszédeiből ki kellett keresni azokat a részeket, amelyek azt bizonyították.

Hajnal Zénó ferences házfőnök a nemzeti szocialista és a szovjet csapatok ütközőzónájába került nagyatádiak élére állt, vezetésével kivonultak az emberek a településről, Gyékényes felé indultak. Húsvét vasárnap bolgár katonák foglalták el a környéket. Egy bolgár lovas katona, mikor meglátta a ferences habitust viselő papot, visszafordult, kiszólította őt és a mellette reverendában álló helyi plébánost a tömegből és agyonlőtte őket. A menekülő magyarok közül csak őket végezték ki. Az emberek melletti kitartás itt ismét a vértanúság vállalását jelentette, az egyházi ruhát viselők szisztematikus kivégzése pedig nyilvánvaló bizonyítéka az egyház iránti gyűlöletnek.

Kiss Szaléz klerikusmagiszter volt Gyöngyösön. 1945-ben egyesületet hozott létre, amely a város fiatalságát fogta össze. E szervezetben a kommunisták konkurenciát láttak, ezért Szaléz atyát 1946. április 28-án letartóztatták. Azzal vádolták, hogy részt vett szovjet katonák meggyilkolásában. Társai közül többen kiszabadultak a fogságból. Vallomásuk szerint Kiss Szalézt a felismerhetetlenségig összeverték. Sopronkőhidán végezték ki.

Lukács Pelbárt a hatvani hívek lelkipásztora volt. A kommunista hatalom 1945 és 1950 között a hatvani kolostor szinte valamennyi tagját börtönbüntetés vagy valamilyen más diktatórikus eszköz segítségével távolította el a városból. Közéjük tartozott Lukács Pelbárt, akit 1946 májusában tartóztattak le. Ügyét a Kiss Szaléz-perhez csatolták. A vád szerint ő volt az összekötő Hatvan és Gyöngyös városa között a szovjetellenes szervezkedésben, és tudott a gyöngyösi katonagyilkosság előkészületeiről. A magyar hatóságok Lukács Pelbártot is átadták a szovjet bíróságnak. Tíz év kényszermunkára ítélték. Betegségét nem kezelték megfelelően, ezért – rabtársai szerint – embertelen kínok között halt meg 1948. április 18-án.

Kriszten Rafael a budai, Margit körúti rendházban 1941 és 1946 között, a zsidóüldözés idején eltöltött évei során házfőnök – plébánosként a menekítés érdekében megszervezte az üldözöttek átvételét a Katolikus Egyházba. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék szegényeit. 1949-ben betegen került Hatvanba házfőnöknek. 1950. június 19-én innen hurcolták el. 1951-ben a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés címén életfogytiglani börtönre ítélték. 1952. szeptember 15-én embertelen körülményei között a börtönben halt meg.

Károlyi Bernát szintén börtönben halt meg. Ő alapította és vezette 1929 és 1938 között a ferencesek kínai misszióját. Hazatérte után, a zsidóüldözés idején ferences habitust adott a menekülteknek, és abban rejtegette őket. 1940-től a kecskeméti ferences rendházban házfőnökként tevékenykedett. Bejárt a gettóba, rendszeresen látogatta az ott élőket és próbálta enyhíteni szenvedéseiket. A kommunista diktatúra embertelenségei ellen is felemelte a szavát. 1949 adventjén letartóztatták, megkínozták, koncepciós perben elítélték. Rabtársait saját szenvedése ellenére mindig vigasztalta. A súlyos bántalmazások következtében 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban.

Kálmán Peregrin miután röviden bemutatta a hét ferences vértanú életét, leírva haláluk körülményeit, azt hangsúlyozta: mindannyian tudatában voltak annak, hogy mi vár rájuk. Életüket áldozták hitükért, tudatosan vállalták a vértanúságot.

Forrás és fotó: Bókay László/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 vagy
mobil: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41