Meghívásunkat ünnepeltük a remény embereiként

2020. feb. 1. (szombat) 17:00
Pasarét

A Budapesten élő és szolgáló szerzetesek együtt ünnepeltek a budapest-pasaréti ferences templomban február 1-jén, a megszentelt élet napjának előestéjén. 

A szentmise előtt Dobszay Benedek (a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke) vezetésével együtt zsolozsmát imádkoztak  a jelen lévők. A szertartás a templom kapujában kezdődött a gyertyaszentelés szertartásával, és ezt követően a szerzetesek körmenetben vonultak be a templomba. Ezután következett a szentmise, melynek főcelebránsa Michael August Blume SVD, hazánk apostoli nunciusa volt. 

Az adományok felvitele előtt LobmayerJudit (a Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke) elmondta, hogy az adományok mellett elhelyeznek az oltáron egy szimbólumot: A remény emberei című könyv első tiszteletpéldányát, amelyet a nuncius úr kapott meg ajándékba a szentmise végén. Ezáltal kifejezik, hogy Istenbe vetik reményüket, az ő kezébe helyezik valamennyi Magyarországon szolgáló szerzetes testvérüket. A női rendek nevében Judit nővér, a férfi rendek nevében Bence atya gyújtott egy-egy mécsest.

A szentmise végén a szerzetesek megújították fogadalmukat az alábbi szöveggel:

Fény a Fényből, Krisztusunk, Te hívsz minket, hogy eggyé váljunk Veled, és küldesz bennünket, hogy életünkkel szeretetedet hirdessük. Fogadj el minket ígéreted szerint:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Szentháromság egy Isten,

Te szenteltél meg engem!

Egészen átadom magam Neked

és országod szolgálatának.

Végtelen szeretetedre válaszolva,

gondviselésedre hagyatkozva,

megújítom fogadalmaimat:

örökre Neked szentelt szüzességet,

evangéliumi szegénységet

és apostoli engedelmességet élek,

közösségben, szerzetesi szabályunk szellemében.

Fogadj el engem, Istenem, ígéreted szerint,

erősíts meg hűségemben, és vezess utamon!

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

 

A remény emberei című könyv - mely 87 magyarországi szerzetesrendet mutat be - tavasszal lesz kapható, és a szerzetesek.hu oldalon hirdetjük majd megjelenése előtt.

 

Mészáros Anett/MSZKI

Fotó: Radnai Kinga/MSZKI

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41