Megkezdődött a Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja

Mátraverebély-Szentkút
Az egyhetes káptalanra több hónapos előkészítő munkával készültek a szerzetesek, a közösségek és a tartomány intézményei. Így született meg az elmúlt négyéves ciklus összegzését tartalmazó anyag, amely az alapjául szolgál a káptalani munka első részének.

 

A káptalan bevezető napja a lelki készületről szólt. Majnek Antal ny. munkácsi püspök segítette az elcsendesedést, a káptalani tagok előtt álló munkára hangolódást. A nyitó szentmisét Erdő Péter bíboros, konfráter, egykori piarista öregdiák mutatta be a szerzetesekkel, együtt imádkozva a káptalani atyákkal a káptalan sikeréért, az egész magyar rendtartományért, és a napokban elhunyt Sóczó Ferenc és Lukács László piarista atyákért.

Szentbeszédében a főpásztor nagyböjt első vasárnapjának evangéliumához kapcsolódott, a pusztáról, a kísértésekről beszélt, amelyeket Jézus leküzdött, új utat mutatva az emberiségnek, hogy „bennünket is belekapcsoljon ebbe a helyes úton induló új világtörténelembe.” Jézus Isten országának közelségéről beszél és bűnbánatra szólítja fel környezetét, de nem áll meg itt, hanem ő meg is bocsát. Van ereje ahhoz, hogy visszairányítsa a helyes útjára az emberiség sorsát.

„Legyen az idei nagyböjt lelki megújulás ideje a piarista rend magyarországi közössége és mindannyiunk számára!” – zárta gondolatait Erdő Péter bíboros.

A káptalan ülései február 26-án, vasárnap kezdődtek az elmúlt négy évre való visszatekintéssel és valóságelemzéssel. A továbbiakban a káptalan tagjai a jövőbe tekintenek és megválasztják a következő négy év tartományfőnökét és asszisztenseit.

Az első magyar tartományt érintő káptalan 1723-ban volt Nyitrán. A kommunista diktatúra alatt, 1943-tól 1976-ig nem tudtak tartományi káptalant tartani. Azt követően három évente, 1991-től pedig négy évente rendeztek káptalant a piaristák.

 

Forrás és fotó: /piarista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41