Múlt héten ünnepelték Rómában a megszentelt életet élők jubileumát, amelyen a több ezer szerzetes között ott voltak szép számmal a magyar szerzetesek is. A találkozó csúcspontja a XIV. Leó pápával közösen ünnepelt szentmise volt. Az alábbiakban Zsódi Viktor SchP, a piarista rend magyar tartományának provinciálisa, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK) elnöke írását adjuk közre.
„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek” (Lk 11,9). XIV. Leó pápa ezekkel az evangéliumi igékkel köszöntötte a világ minden tájáról Rómába érkezett tizenhatezer megszentelt életet élő zarándokot. A Szent Péter téren, a megszentelt élet ezernyi formájának és színének tengerében ezek a szavak nem csupán imára való buzdításként hangoztak el, hanem a hivatásunk mélyebb megértésére hívtak mindannyiunkat.
A Szentatya homíliájában kibontotta, hogy ez a három ige – kérni, keresni, zörgetni – az evangéliumi tanácsok élő ikonja. A „kérés” a szegénységben való ráhagyatkozást jelenti, a „keresés” az engedelmesség útját, a „zörgetés” pedig a tiszta szívvel végzett szolgálatot. Ez a gondolat adta meg zarándoklatunk alaphangját: a hivatásunk nem teljesítmény, hanem a kegyelemre adott, nap mint nap megújított válasz.
A szerzetesi élet így nem menekülés a világból, hanem egy sajátos jelenlét a világban, és a római találkozó megmutatta ennek a jelenlétnek a prófétai és missziós arcát. Nem egy befelé forduló, önmagát ünneplő eseményen vettünk részt, hanem egy olyan találkozón, amely folyamatosan a világ sebei és reményei felé fordította a tekintetünket.
A küldetés konkrét formát öltött a „Párbeszéd a várossal” eseményen, amikor Róma három terén a megszentelt élet képviselői a város lakóival találkoztak: az egyetemes testvériségről, a peremre szorultak meghallgatásáról és a teremtett világért való felelősségről folyt a párbeszéd. Ez egy sokatmondó gesztus, hiszen a megszentelt élet helye a világ terein van, ott, ahol az emberiség nagy kérdései felmerülnek.
XIV. Leó pápa a velünk való találkozáskor szintén ezt a küldetést erősítette meg. Arra buzdította a szerzeteseket, hogy legyünk „hídépítők és a találkozás kultúrájának terjesztői”. Egy olyan korban, amelyet a megosztottság és a polarizáció jellemez, a megszentelt élet közösségei a kiengesztelődés és az egység jelei lehetnek. Ahogy a pápa fogalmazott, a mi feladatunk, hogy „felébresszük a világot”, ami nem hangos kiáltást, hanem a Krisztusban gyökerező élet hiteles tanúságtételét jelenti.
A Szent Péter-bazilikában megtartott esti virrasztás tanúságtételei is ezt a prófétai élt erősítették. Hallottunk a háború borzalmairól, az egyház sebeiről, a fiatalok kilátástalanságáról. Ezek a hangok nem engedték, hogy a jubileum egy idealizált, steril ünneppé váljon. Ehelyett szembesítettek minket azzal a valósággal, ahová küldettünk, hogy a reményt és a békét vigyük.
A sokféleség érdekes képét adta Simona Brambilla nővér, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma prefektusa, amikor a bibliai jóbel, a kosszarv képét használta. „Sok különböző jóbel, vagyis hangszer vagyunk, mindegyik a maga egyedi hangjával, mégis arra vagyunk hivatottak, hogy együtt játsszuk el a remény szimfóniáját” – mondta, hangsúlyozva, hogy ehhez elengedhetetlen az előzetes, kölcsönös meghallgatás. Ezt a gondolatot vitte tovább Giacomo Costa SJ atya is, aki a közös útról mint az „én”-től a „mi” felé való elmozdulásról beszélt, arra hívva, hogy lépjünk túl a „missziós individualizmuson”.
A zarándoklat a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában ért véget egy egyedi szertartással. A Hiszekegy imádkozása közben minden földrész képviselője egy-egy szimbólumot hozott – afrikai vörös földet, európai evangéliumoskönyvet, ázsiai tömjént –, láthatóvá téve a hitünk egyetemességét. A jubileum záróüzenete pedig összefoglalta a római napok történéseit: Innen indulunk, hogy életünkkel hirdessük a békét, hogy együtt építsük azt mindazokkal, akik egy teljesen emberi életre vágynak.”
A megszentelt élet ma nem privilégium, hanem felelősség. Felelősség azért, hogy a párbeszéd, a megbocsátás és a gondoskodás kultúráját építsük egy olyan világban, amely egyre inkább a háború, a szembenállás és az önzés logikája szerint működik. A jubileumi zarándoklat nyomán az a feladatunk, hogy ezt a prófétai küldetést a saját környezetünkben is megéljük, hogy közösségeink a találkozás és a kiengesztelődés helyei legyenek. Ne féljünk kilépni a világ tereire, és párbeszédet kezdeményezni azokkal is, akik távol állnak tőlünk. XIV. Leó pápa útravalóul a VI. Pál teremben nem egy lezárt programot adott, hanem nyitott horizontot: „Fürkésszétek életetek és a mostani időszak távlatait virrasztó éberséggel!”. Ez a mondat nem parancs, hanem bátorítás. Arra hív, hogy mi magunk fejezzük be a jubileumi zarándoklatot a szívünkben és a tetteinkben, és legyünk a remény figyelő őrszemei saját környezetünkben.
