Köszönöm a meghívást, hogy ma este veletek lehetek, hogy ünnepelhetem az Eucharisztiát, a hálaadás veletek és értetek, hogy mellettetek álljak, amikor a napotokat ünneplitek, a megszentelt élet napját.
Az Úr bemutatásának ünnepe. A mai nap az árnyék és a fény napja. De ez nem korlátozódik a mai napra. Az árnyék és a fény életünk és világunk valósága. Mindannyian tudnánk mesélni arról, milyen volt sötét helyen élni. Néha a saját döntéseink vagy cselekedeteink miatt, néha pedig valaki más cselekedeteinek eredményeként vagy egyszerűen az életkörülmények miatt kerülünk oda.
Néha a sötétségbe bújunk, és elkerüljük a fényt a szégyen, a bűntudat vagy a bűn miatt. Nem akarjuk beismerni magunknak az életünk igazságát, és különösen nem akarjuk, hogy más is lássa ezt az igazságot rólunk: a gondolatainkat vagy a dolgokat, amelyeket tettünk vagy nem tettünk meg. Az árnyékok, mondogatjuk magunknak, elrejtenek minket. Máskor a félelem éjszakájában élünk, anélkül, hogy tudnánk, mi következik, vagy hogyan fogjuk azt kezelni. A tehetetlenség érzése uralkodik el rajtunk, és úgy tűnik, hogy az életünk kicsúszik a kezünkből. Vannak azok a pillanatok, amikor a gyász fekete lyuka kiszívja az életet és a fényt a világunkból, és úgy tűnik, mi sem tudunk kiszabadulni a sötétségből. Néha megtapasztaljuk a tudatlanság és a zavarodottság sötétségét. Vakok vagyunk az identitásunkra, eltévedtünk az élet útján, látszólag értelem és irány nélkül.
Még ha árnyékos helyeket választunk is, azok mindig kényelmetlenek. Ez a kellemetlenség a sötétségben ragyogó fény. Nem számít, milyen nagy az árnyék vagy milyen sötét az éjszaka, a fény mindig ott van. Ezt szimbolizálta ma este a gyertyás körmenet. Az a kis pislákoló láng, amelyet ezen az éjszakán magatokkal vittetek, arra emlékeztetett, hogy Krisztus – „a kinyilatkoztatás világossága” - veletek van. Amikor elfújtuk a gyertyákat, a fény nem aludt el. Bennetek van, mindig is ott volt és mindig is ott lesz. De el kell kezdenünk más szemmel látni.
A szent hagyomány szerint Simeon 270 éves volt, amikor a templomban találkozott Jézussal, és vak volt. Simeon mégis ezt mondja Istennek: „Szemeim látták a te üdvösségedet”. Vitatkozhatnánk a Hagyomány és a Szentírás tényszerűségéről. Simeon tényleg lehetett ilyen idős? Tényleg vak volt, és ha igen, hogyan látott? Az ilyen viták és kérdések bizonyosan elkerülik az igazságot, amelyet a Szentírás és a Hagyomány egyaránt elénk tár. Igen, Simeon vak volt. Igen, Simeon látta az üdvösséget. De ő nem testi szemeivel látott. Simeon a szívével látott, egy belső látomást tapasztalt.
Krisztus egyszerre a Fény, amit látunk, és a Világosság, amely által képesek vagyunk látni. Ez a Fény és ez a Világosság kinyilatkoztatást hoznak: A bűntudat és a szégyen árnyékában irgalmat és megbocsátást, a félelem éjszakájában jelenlétet és bátorítást, a fájdalom és a veszteség fekete lyukaiban együttérzést és reményt, a tudatlanság és a zavarodottság vakságában utat, a halál sötétségében pedig életet. Isten szeretetének lángja felemészti a sötétséget, betölt minket, és felszabadít minket, hogy békében éljünk, ahogyan Isten megígérte. Megláttuk az üdvösséget, és Simeon éneke most a mi énekünkké válik.
És ez a szerzetesi élet, nemde? Énekelni az üdvösség énekét az életetekkel, hogy mindenki hallja. Hogyan lehetünk azonban biztosak abban, hogy Isten énekét énekeljük, és nem a sajátunkat?
A mai ünnep minden férfi és női szerzetest, és mindazokat, akik az életszentségre törekednek, arra hívja, hogy minden akadály ellenére mély, következetes és hűséges imaéletet alakítsanak ki, hogy Simeonhoz és Annához hasonlóan mi is a mindennapi életünk eseményeinek látszatán túlra lássunk, felismerjük az Urat mindenkiben, akivel találkozunk, és megpillantsuk Isten országának kibontakozó valóságát világunkban. Semmi pártoskodás, semmi politika, csak az Úrral való közösség.
Másodszor, hogy Isten énekét énekeljük, imádkoznunk kell azért az őszinte és mély alázatért, amelyet Jézus mutatott nekünk, amikor alázatosan közénk jött, és amikor József és Mária alávetette magát Mózes törvényének, még akkor is, ha kis ajándékukkal beteljesítették és meghaladták ezt a törvényt, hogy elsősorban szeretetkapcsolatot valósítsanak meg a szerető teremtő Istennel, mintsem valamiféle kötelességet teljesítsenek.
Harmadszor, Isten énekét énekelni csak akkor lehet, ha Máriához hasonlóan teljesen átadjuk magunkat Isten akaratának, és ha nyitottak vagyunk némi megváltó szenvedésre az evangéliumért, ahogyan Jézus és édesanyja, Mária is az volt.
Végül, ha Isten énekét énekeljük, az nem kakofónia, hanem harmónia. Ne legyen tehát ellentmondás bennünk. Válasszuk azt, ahová tartozunk. Döntsünk úgy, hogy énekeljük az éneket. Bízzunk Jézusban, aki azért jött, hogy megszabadítson minket a gonosz hatalmától, a bűntől, a jellemhibáinktól, a függőség minden formájától. Engedjük, hogy ő legyen a mi Megváltónk, Urunk és Mesterünk, ismerjük el őt minden emberi kultúra és szertartás beteljesedéseként, és éljünk boldog, szabad józansággal vegyes, örömteli dicsőítéssel teli életet.
Az Urunk Bemutatása ünnepével a világ Világosságának eljövetelét ünnepeljük. De egy árnyék is megjelenik; egy árnyék, amely a szenvedést hirdeti, amely megelőzi a Fény győzelmét a sötétség felett. Simeon nemcsak azt hirdette, hogy látta az ő üdvösségét, hanem azt is elmondta Urunk Anyjának, hogy az ő szerepéhez tartozik majd, hogy szívét a fájdalom tőre járja át. Szent II. János Pál pápa a Redemptoris Mater kezdetű enciklikájában azt írta, hogy Mária Simeon szavaiban valami olyasmit érzett, ami egy második Angyali üdvözlethez hasonlít, „mert azok a jelenlegi történelmi helyzetről beszéltek neki, amelyben Fiának be kell töltenie küldetését, vagyis félreértések és fájdalmak között. Miközben ez a bejelentés megerősíti az üdvösség isteni ígéreteinek beteljesedésébe vetett hitét, azt is feltárja előtte, hogy a szenvedő Megváltó mellett szenvedésben kell majd megélnie hitbeli engedelmességét, és hogy anyasága titokzatos és fájdalmas lesz”.
Itt kezdenek a dolgok valósággá válni. A néhány hete karácsonykor a jászolban megbújó csecsemőről most kiderült, hogy az ellentmondás jele. Szelíd, engedelmes édesanyja fájdalmas jövő elé néz. Simeon kérte, hogy békében távozhasson. Mit kérünk az Úrtól, amikor az Ő bemutatását ünnepeljük?
Kérjétek az Urat, hogy énekelhessük a megváltás énekét. Simeonhoz és Annához hasonlóan vegyétek ki Jézust legszentebb Anyja karjaiból, és hivatásotok ajándékának örömével telve vigyétek őt mindenkihez. Krisztus a megváltás és a remény minden ember számára! Hirdessétek őt életetekkel, amelyet teljes mértékben Isten országának és a világ üdvösségének szenteltetek. Hirdessétek őt azzal a megalkuvást nem ismerő hűséggel, amely még a közelmúltban is néhány testvéretek számára akár a mártírhalált is jelentette a világ különböző részein.
Kérjétek az Urat, hogy énekelhessük a megváltás énekét. Legyetek fény és vigasztalás mindazoknak, akikkel találkoztok. Mint égő gyertyák, égjetek Krisztus szeretetétől. Adjátok át magatokat neki teljesen, hirdessétek szeretetének evangéliumát mindenütt. A ti tanúságtételetek által oly sok férfi és nő szeme is megláthatja majd az Isten által előkészített üdvösséget, „melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására, és dicsőségére népednek, Izraelnek.” Ámen!
Fotó: Gieszer Richárd