Avagy miért is indulnak útnak a zarándoktábor résztvevői Tihanytól Pannonhalmáig? - interjú a program szervezőivel.
Új elemmel bővül a már jól ismert Vándortábor Programsorozat. Idén először lesz lehetőségük ifjúsági zarándoktáborokban részt venniük a fiataloknak. Bár a zarándoklat kifejezés ismerős fogalom mindannyiunknak, mégis inkább az idősebb generációhoz kötjük, mintsem a fiatalokhoz. Pedig korosztálytól függetlenül mindannyiunknak szüksége van zarándoklatra, önmagunk megismerésére, Istenkapcsolatunk elmélyülésére. A pályaválasztás, a felnőtté válás kapujában álló fiataloknak legalább annyira, mint az idősebb generációknak. Hogy mire számíthat, aki részt vesz a táborban, hogy milyen céllal, tervekkel indulnak a zarándokok a több napos gyaloglásra, erről is kérdeztük a program szervezőit: Kiss Didák ferences szerzetest, Gáll Zsófia pedagógust, a hazai és külföldi zarándokutak nagy ismerőjét és rendszeres részvevőjét, valamint Virág Benedeket, a Zarándoktábor projekt vezetőjét.
A táborozás fogalma a fiatalok körében jól ismert. A zarándoklat talán kevésbé, vagy legalábbis nem a megfelelő sztereotípiákkal társítva. Mi volt az első reakciótok, amikor felmerült ennek a nyári programnak a lehetősége?
Didák testvér: Közel három éve vezetem a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak irodáját, ahol a több mint 90 magyar női és férfi szerzetesrendet érintő projekteket gondozzuk. Amikor megkerestek a Zarándoktábor szervezési feladataival, első gondolatom az volt, hogy ez nagyon nem illeszkedik az iroda korábbi tevékenységi körébe. Aztán ahogy haladtunk előre a tábor szerevezésében egyre több lehetőséget kezdtem meglátni a programban, egyre közelebb kezdtem érezni magunkhoz. Jómagam két évig remete életet éltem Olaszországban és itthon. Meghatározó élményeim vannak az elcsendesüléssel kapcsolatban, olyan tapasztalataim, amiket úgy gondolom a zarándoktábor során át tudok és át tudunk adni a részvevőknek. Mivel számos hazai zarándokhely szerzetesrendek fenntartásában működik, ezért a közvetlen fizikai kapcsolatot is gyorsan megtaláltam a hazai szerzetesség és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság által indított kezdeményezés között.
Virág Bence: Cserkészként sokat táboroztam és táboroztattam. Mindig is nagyon kedves volt számomra a természetben eltöltött idő, az oda való elvonulás, közösséggel. Az elmúlt tíz évben azonban a táborszervezés izgalma és öröme elkerülte az életemet. A hittudományi tanulmányaim és az élet egyéb területein szerzett tapasztalatok által egyre fontosabbá vált számomra a saját belső lelkivilágunkkal való foglalkozás (önismeret, önreflexió). Így amikor tavaly év végén Didák testvér megkeresett a Zarándoktábor szervezésével kapcsolatban, nagyon lelkes lettem. Nagy lehetőséget látok abban, hogy a fiatalok nem a szokásos iskolai keretek között, hanem a természet adta környezetben ismerkedhetnek belső lelki világukkal.
Gáll Zsófi: Óriási lehetőséget, de kihívást is látok ebben a programban. Lehetőséget azért, mert már számtalanszor megtapasztaltam: zarándokolni nagyon-nagyon jó, s örülnék, ha minél több fiatalnak megadatna a gyalogos zarándoklat testet-lelket megújító élménye. A zarándok GPS-e vagy iránytűje a szívébe van írva. Akkor találja meg a helyes irányt, akkor tud nagy külső és belső utat megtenni, célba érni, ha figyel kifelé: a természetre, a társaira, a jelekre, és befelé: a Jóistenre és önmagára. A zarándoklat ily módon az élet útjára is tanít, s ezt a tanulást, felkészülést érdemes minél korábban elkezdeni. A fiatalok szeretik mindenben a saját útjukat járni: itt pont erről van szó. Mindenki a sajátját járja, de mégsem egyedül, hanem másokkal és a Jóistennel. A kihívást pedig abban látom, hogy a zarándoklással kapcsolatos esetleges tévképzeteket eloszlatva vonzóvá tudjuk-e tenni ezt a programot a fiatalok számára, tudjuk-e olyannak láttatni, amilyen valójában: vidám, kalandos, kihívásokkal teli, közösségi.
Mindhárman foglalkoztok gyerekekkel, pedagógusként, hitoktatóként. Mit gondoltok miben nyújthat a fiatalok számára más élményt ez a tábor, mint a már ismert nyári programlehetőségek?
V.B.: A Zarándoktábor fizikai út mellett egy belső lelki utat is jelent. Így az élmény, amit megtapasztalhat a fiatal nem csupán külső, fizikai szinten történhet, hanem belül. A zarándoklás során van időnk saját magunkra figyelni, belső mozgásainkra, érzéseinkre és egy bizalmi légkörben megoszthatjuk ezt olyanokkal, akik ugyanazt az utat járják be velünk.
Fejlett világunkat az elmúlt évtizedekben (egészen eddig) elkerülték a háborúk vagy más nagy világdrámák. Így mindenki a “szép élet projekt” megvalósításán dolgozik. Folyamatosan valami könnyen megszerezhető élmény átélését keressük, ami, ha megvan, megyünk tovább a következőre. A szenvedéssel, a küzdelemmel és megpróbáltatásokkal járó dolgokat elkerüljük, mert az nem illik bele a “szép élet” elképzelésünkbe. Így lassan a fejlett világ elvesztette a reálistásérzékét. Elfelejtjük, hogy a valóságnak része a szenvedés, a megpróbáltatás, ami elvezet egy mélyebb, teljesebb élethez. A zarándoklat során visszük saját felszerelésünket a hátunkon, megizzadunk, elfáradunk, megéhezünk és mindezek által átélhetjük, hogy a valóságnak része a küzdelem és a szenvedés is.
Miben látjátok a zarándoktábor pozitívumait egy fiatal életében? Milyen célokkal vágtok neki a programnak?
Didák testvér: A Zarándoktábor egy speciális lehetőség lehet a fiatalok számára, hogy irányított kérdések mentén segítséget adjon, a vándorbot mankóját nyújtva támogassa, vezesse a fiatalokat kérdéseik megválaszolásában, ezáltal pedig saját személyiségük pozitív irányú fejlődését is elősegítse.
David Kolb, amerikai pszichológus dolgozta ki a tapasztalati tanulás egyik modelljét, ami azt gondolom, a táborban is nagy hasznunkra lesz. A szakember szerint „a tapasztalati tanulás egy olyan folyamat, mely során a tudás a tapasztalat átalakulása által jön létre négy lépésben.” A négy lépés a kísérletezés-aktivitás, a tapasztalat, a reflexió és az elméleti konzekvenciák megfogalmazása. Hogy ez mit is jelent a mi esetünkben, erre egy egyszerű példát említenék. A zarándoktábor egy fontos jellemzője, hogy a részvevők gyalogosan járják végig az utat, haladnak a cél felé. Ez az aktivitás. A folyamat bizony fizikai terheléssel jár, izomláz jelentkezhet, vízhólyagossá válik a lábunk. Megtapasztaljuk a nehézségeket (saját korlátainkat). Ez a tapasztalat. Majd magunkra nézünk, hogy ez hogy hat ránk. Elkeseredünk, föladjuk, új célokat tűzünk ki. Ez a reflexió. Majd megfogalmazzuk testünk és lelkünk működésének elméleti elemeit. Ekkor fogalmazunk meg ránk vonatkozó elméleti konzekvenciákat.
Ott kezd el ez tanulási folyamattá válni, hogy nem csak megéljük a terhet, a kihívásokat, de választ is kapunk arra, hogy miért/hogyan válhat ez javunkra. A vízhólyagokat megtapasztaló fiatal a kísérő pedagógusok, a tábort segítő szerzetesek segítségével egyre inkább megérti, hogy a nehézségek részesei az életünknek. A minket györtrő kérdések elől sem menekülni kell, hanem bátran fel kell tennünk azokat megoldást keresve. Ezek átélése, ezeken való túllendülés nem csak fizikailag erősíti a fiatalt, de lelkileg, emberileg is. Jobban viseli majd a mindennapok kihívásait, sőt bátrabban is vállalja azokat. Egy teljesebb, reálisabb képe alakul ki a minket körülvevő világról, tudni fogja, hogy az életben a nehézség és a szépség egyszerre van jelen, és mindezzel együtt is lehet boldog az élete. Az pedig, hogy a táborban mindezt nem egyedül, hanem egy közösség részeként éli meg, hozzájárul az emberkapcsolatai, Istenkapcsolata elmélyüléséhez is.
A szervezőknek a tábor lebonyolításában nevelők, pedagógusok is segítségükre lesznek. Miben más ez a pedagógus-diák kapcsolat, mint amit az iskola falai között lehet megtapasztalni?
G.Zs: A zarándoktábor más szerepet követel meg a tanártól, mint egy átlagos osztálykirándulás vagy egy iskolai tanóra, ahol jellemzően a diákok fölé rendelt szerepben van a nevelő, magyaráz, tanít, követel, értékel vagy éppen rendre utasít. A zarándokúton elsősorban mindenki zarándoktársa kell, hogy legyen a másiknak. Csak akkor alakulhat ki olyan bizalmi légkör, amelyben a diákok bátran mernek kérdezni és őszintén merik megosztani gondolataikat, ha tanárukban szeretetteljes, hiteles felnőtt kísérőt, zarándoktársat látnak, aki ugyanazt az utat járja, mint ők, csak már kicsit nagyobb élettapasztalattal. Természetesen pedagógusként itt is kézben kell tartani a tábor és a csoport vezetését, de zarándokként magunkkal visszük saját gondjainkat, bajunkat, örömünket. A közösen megtett út, az együtt átélt élmények lehetővé teszik egymás mélyebb megismerését, a közösség összekovácsolódását.
A hét napos tábor során Tihanyból Pannonhalmára zarándokolnak a csoportok. Mesélnétek egy kicsit a programról? Hogyan épülnek fel a napok? Milyen feladatok várnak a fiatalokra és minden részvevőre?
G.Zs.: A fizikai kihívás egy átlagos hétköznaphoz képest itt jelentősebb, hiszen a zarándokcsoportok 18-25 km-es napi távokat tesznek meg. Ez nem véletlen, hiszen a zarándoklatok alapvető programja maga az útonlét. A zarándok nem látványosságokat keres, nem teljesít, nem túrázik vagy kirándul. Úton van: élete elágazásait, kanyarjait, hegyeit, völgyeit, hosszú egyeneseit járja kicsiben. A lábával imádkozik, s közben figyelni tanul, reflektál arra, amit a világban és önmagában tapasztal. Ebben segítségére vannak a napok lelki impulzusai, kérdései, a csoportos és páros beszélgetések, a csend, az ima, az ének, a megosztások és a játékok. Bár minden napnak lesz lelki témája, nem szabad azt gondolni, hogy a program is végig komoly vagy túl ájtatos lenne, hiszen a zarándokélet - ha olykor küzdelmes is - vidám, egyszerű, kalandos, életteli és lendületes, s mindig tartogat meglepetéseket.
A fizikai kihívástól nem kell tartani sem a szülőknek, sem a diákoknak. A tábor szervezői számára fontos a résztvevők biztonsága, ezért figyelemmel kísérik a csoport útját, és segítenek, ha szükséges. Sokszor épp a nagyobb kihívások során tapasztaljuk meg azt, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint gondoltuk. Kár lenne ekkora lehetőségtől megfosztani magunkat ill. egymást azért, mert előre aggódunk vagy félünk, hogy mi lesz, ha…. Aki fél, az nem mer elindulni, s csak egy helyben topog, de nem tud előre jutni. Merni kell elindulni! A csoport együtt halad egymást segítve lépésről-lépésre, így senki sem lesz egyedül és magára hagyva. Bízunk abban, hogy szülőként is jó “befektetés”-nek bizonyul majd, hogy zarándoktáborba engedték a gyereküket. Reméljük, hogy egy hét múlva egy „kicserélt” gyereket kapnak majd vissza...
Forrás és fotó: zarandoktabor.hu