Negyven évvel ezelőtti fogadalmát újította meg Ignácia orsolyita nővér

2019. jan. 31. (csütörtök) 11:45
Kisvárda

Szent Angélára, az Orsolyita rend alapítójára emlékeztünk liturgikus emléknapján, január 27-én Kisvárdán, a római katolikus templomban, ahol a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjai és tanárai voltak jelen. Az ünnepi szentmisén a rendi hagyomány szerint újította meg negyven évvel ezelőtti fogadalmát Ignácia nővér, aki két évvel ezelőtt érkezett intézményünkbe Franciska nővérrel együtt.

Kálmán József iskolalelkész ünnepi homíliáját azzal a gondolattal indította, hogy a szentmisén olyan eseménynek leszünk a résztvevői, amire még nem került sor templomunkban.
A fogadalomtétel előtt megemlékeztünk az Orsolyita rend megalapítójáról, Angela Mericiről, aki elsősorban a nők számára kívánt nyújtani társadalmi menedéket és lelki támaszt, amikor 1535-ben létrehozta Bresciában az első női „világi” tanítórendet. Ez egy olyan korszakban történt, amikor a nők még nem kapták meg a nekik kijáró figyelmet és tiszteletet. Angéla a köréje sereglő leányok és asszonyok vallásos közösségi nevelése révén kívánt hozzájárulni a családok erkölcsiségének megerősítéséhez. Azt szerette volna elérni, hogy a nők is kivegyék részüket az új katolikus lelkiség megalapozásában, az Isten- és keresztény emberszeretet ápolásában, embertársaik szolgálatában, a leánygyermekek keresztény szellemű nevelésében és oktatásában. Szent Angéla az orsolyiták életének középpontjába az istenszeretetet állította.„Arra a nagy megtiszteltetésre vagyunk hivatva, hogy Isten Fiának jegyesei és királynék legyünk a mennyben” – írta a Regulában 1535-ben. Imádságában fölajánlotta szívét Istennek, hogy azt ő tisztítsa meg „isteni szeretetének lángoló tűzhelyén”. A társaság tagjaitól pedig azt kérte, hogy “a szeretet legyen engedelmességük alapja és minden cselekedetük forrása" (Regula, 6, 9, 10).
Szent Angéla példája arra tanít minket, hogy váltsuk valóra terveinket, ne riadjunk vissza az akadályoktól, és vigyük végbe azt a küldetést, amire Isten meghívott bennünket.

A szentmise a fogadalomtétellel folytatódott. " Én Uram, én Istenem, Atya, Fiú és Szentlélek, orsolyita nővérem, Kálmán József atya és az egész templom közössége" — megszólítással kezdte Ignácia nővér fogadalmának megújítását. Majd az alábbiakkal folytatta: „Megújítom a tisztaság, szegénység és engedelmesség fogadalmát, amit 40 évvel ezelőtt a Szent Orsolya Rend Római Uniójának Konstitúciójában előírt életmód szerint fogadtam.” A fogadalomtétel szövegét egy emberként hallgattuk végig, majd a szentmise után intézményünk igazgatója köszöntötte Ignácia nővért, aki elmondta, hogy ez volt az első nyilvános fogadalomtétele, mert 40 évvel ezelőtt Csehszlovákiában, szülőhazájában nyíltan nem vállalhatta fel Jézushoz fűződő elkötelezettségét. Ez a mondat még jobban tudatosította a hívekben, diákokban, tanárokban egyaránt, hogy nemcsak Ignácia nővér, hanem minden jelenlévő számára nagy jelentőségű volt ez a hétfő reggeli ünnepi szentmise.

Köszönjük Ignácia nővérnek, hogy intézményünk diákjai, tanárai előtt újította meg fogadalmát, hogy mi is részesei lehettünk élete eme fontos eseményének!

Forrás és fotó: Kerezsi Béla intézményvezető/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41