Női és férfi szerzetes-elöljárók közös plenáris ülése

2019. nov. 5. (kedd) 09:30
Budapest, Sapientia

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) szervezésében először volt közös plenáris ülése a női és férfi szerzetes-elöljáróknak (MRK-FSzK) november 5-én Budapesten. A találkozót megtisztelte jelenlétével Michael August Blume SVD apostoli nuncius is. A plenáris ülésen 100 fő vett részt, akik 75 szerzetesrendet képviseltek.

Az összejövetel imával kezdődött, majd a jelen lévő szerzeteseket a női és férfi rendek konferenciáinak elnöke köszöntötte: Lobmayer Judit SSND és Dobszay Bence OFM. Örömüket fejezték ki, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amikor az összes szerzetes-elöljáró - női és férfi - találkozhat ezen a fórumon is, és együtt gondolkozhat mindenről, amely a rendeket érinti, foglalkoztatja és aktuálisan mozgatja.

A délelőtt folyamán beszámolót hallhattak Mézinger Gabriella SJC testvértől a SOLWODI Hungary Egyesületről (szolidaritás a szükségben lévő nőkkel), melyben szerzetesnők szolgálnak.

Majd Fejérdy András történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense számolt be az általa vezetett, és a szerzetesi iroda által, az idei évben indított történeti kutatás eddigi eredményeiről. A kutatásról 2020. október 17-én konferencia keretében lesz nagyívű beszámoló, melyre mindenkit szeretettel várnak majd.  

A beszámolók után Michael August Blume nuncius szólt az elöljárókhoz. Szükség van a megszentelt életet élőkre! - kezdte beszédét a nuncius úr. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szerzeteseket az Isten arra is meghívta, hogy megkülönböztessenek. Fel kell ismerniük, hogy milyen új formáit valósítsák meg az együttműködéseknek, és melyek segítenek abban, hogy a közösségek működjenek és eljussanak a szolidaritáshoz. A mostani együttműködési kezdeményezéseket nagyon jónak találja, és buzdítja a rendeket, hogy folytassák tovább. A különféle szereztesrendek női és férfi alapítói a maguk  korában sokat gondolkodtak együtt. Örömét fejezte ki, hogy ez itt és most folytatódik. Ha férfiak és nők együtt gondolkodnak, az jó! - fejezte be beszédét Michael August Blume.

A szentmise és a közös ebéd után Mohos Gábor püspök, érseki általános helynök számolt be a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeiről, majd Bencze Regina SSND a szerzetesrendeket érintő kongresszusi tervekről, programokról.

A szerzetesrendek között többféle együttműködés indult az elmúlt években, melyekről délután hallhattak a résztvevők beszámolókat. Az együttműködések az alábbi területeket érintik:

  • szociális
  • köznevelési
  • gazdasági
  • képzési
  • lelkigyakorlatok
  • média 
  • hivatásgondozás
  • és két új terület: a NEK-re való készület és a gyermekvédelem. 

A beszámolók után a találkozó imával zárult, majd minden elöljáró hazatért közösségéhez.

 

Szöveg és fotó: Mészáros Anett (MSZKI)

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41