Örömünnepből hálaadás

Budapest
Október 7-én találkozót tartott az Emberi Méltóság Stratégia. Két éve indult útjára, és mérhetetlen szeretet, gondosság, szakmaiság, érzékenység, odafigyelés kísérte ezt a munkát, folyamatot. Hihetetlen sok idő, energia volt ebben a két évben. Sok küzdelem és sok öröm. Lehet érezni rajta az áldást, mert az, amit Rudan Mária – ezen a rendkívül érzékeny és fontos területen – elkezdett álmodni néhány kollégájával, komoly, látható valósággá kezdett formálódni, testet öltött, gyümölcsei lettek.

 

Közel száz ember került a meghívottak névsorába, mert körülbelül ennyien kerültek kapcsolatba ez idő alatt a stratégiával. Az út még hosszú, de jó időről-időre megállni és örülni annak, ami van, ami létrejött. Ezért is tervezgette Mária és az iroda dolgozói ezt az őszi találkozást: örülni, kapcsolódni, ünnepelni.

Ez az október 7-i délután Mária elvesztésével sokkal inkább az emlékezés és a hálaadás találkozása volt, de természetesen a közösség továbbépítése és a jövő felé tekintés is jelen volt benne.

Először a Piarista Gimnázium kápolnájában imádságra, megemlékezésre gyűltünk össze, amit Didák testvér vezetett.

Négy mécsest gyújtottunk: az elsőt a Szentháromság tiszteletére. A másodikat az emberi méltóságért, amit teremtettségünkben kaptunk. A harmadikat az Emberi Méltóság Stratégiáért, szemléletformálásért gyújtottuk. A negyedik gyertyát pedig Rudan Mária, a Stratégia hirtelen elhunyt vezetőjének tiszteletére, aki az egész egyházban szószólója volt a témának. Egyháztanítóként, az egyházon belül végtelen finomsággal, érzékenységgel tudta képviselni ezt az ügyet.

Rudan Mária nem csak a stratégia volt vezetője, hanem örökre az is marad különleges módon, közvetítve ég és föld között.

A teljes cikk itt olvasható: emberimeltosag

 

Szerző: Agócs Andrea

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41