Pálos Agapé Balatonszemesen

Balatonszemes
Április 29-én Pálos Agapét szerveztek Balatonszemesen immáron második alkalommal. Az eseményt hagyományteremtő szándékkal tavaly rendezték meg először azért, hogy a településen élők és a történelem iránt érdeklődők megismerjék a szemesi Mindszent Pálos kolostor feltárásának eredményeit, valamint ezen program keretén belül adták át az elkészült romtanösvényt is.

 

Az idei évben az Agapé szentmisével kezdődött, melyet Puskás Antal atya celebrált.
Szeretetvendégség után szakmai előadásokra került sor, régészek, történészek részvételével.
Az Agapét olyan tudományos, ismeretterjesztő előadásokkal tarkították, amit a nem hozzáértő érdeklődők is könnyen megértettek. Végh András a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, ásatásvezető kutatási eredményekről, Takács Miklós régész pedig a Pálos kolostorok térszerkezetéről tartott előadást. Pátkai Ádám a balatonszemesi ásatást diák szemmel mutatta be, míg Varga Máté a balatonszemesi pénzleletek összefüggéseit tárta az érdeklődők elé.

A rendezvényen mutatták be Czigóth Sándor „Pálos kolostorok” című 52 perces tudományos, ismeretterjesztő filmjét is. Az alkotás nagy része a balatonszemesi Mindszent kolostorról szól, de más templomok és kolostorok is megjelennek benne. A filmben egy különleges háromdimenziós rekonstrukciós rajz is látható a Mindszent templom és kolostor épületeiről.
A virtuálisan rekonstruált balatonszemesi kolostor hamarosan felkerül majd a tanösvény tábláira.

A programot Puskás Antal tartományfőnök atya gondolatai zárták.

Mórocz Viktor
alpolgármester
Balatonszemesi Pálos Örökség projektvezető

 

Forrás és fotó: palosrend.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41