Új provinciális a verbitáknál

Budapest
Május 1-jén Budapesten, a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Ház kápolnájában szentmise keretében beiktatták az Isteni Ige Társasága magyarországi rendtartományának új tartományfőnökét, Magung Fransiskus Xaverius SVD atyát.

 

Május 1-én jeles alkalomra gyűltek össze verbita atyák, testvérek Kőszegszerdahelyről, Vasvárról, Bicskéről, Körömből Budapesten, a budatétényi Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban.

Magung Fransiskus Xaverius SVD ünnepélyes keretek között átvette az Isteni Ige Társasága Magyar Tartományának legfőbb elöljárói hivatalát Tete Remis SVD leköszönő provinciálistól.

Magung Fransiskus Xaverius SVD tartományfőnöki kinevezése a következő három évre szól, miként a rendi tanácstagok megbízatása is. Tartományfőnök-helyettesnek Juhos Ferenc SVD atyát, admonitornak Madassery Benvin SVD atyát választotta a Generális Tanács Rómában, hogy segítsék a tartományfőnök munkáját.

A verbita magyar közösség megköszönte Tete Remis atyának és tanácsának az elmúlt négy év szolgálatát.

A szentmisén angol és magyar nyelven felolvasták Magung Fransiskus Xaverius SVD kinevezését, aki ezt követően hivatalosan átvette a szentmise főcelebrálását, ami jelképesen a tartományfőnökség átvétele is.

Az új provinciális szentbeszédben közös elmélyülésre hívta rendtestvéreit: a Krisztussal való kapcsolatukban a személyes és közösségi imádsággal; az egymással való kapcsolatukban, vagyis a szeretetközösségben, végül a szolgálatukban embertársaik felé.

A szentmise után közös ebéddel és kötetlen együttléttel folytatódott az ünnepi alkalom.

A jeles eseményen a közösség munkatársai, jótevői is részt vettek.

Imádkozzunk Szent József közbenjárását kérve az újonnan beiktatott vezetőségért, hogy meghallják a Szentlélek ösztönzését, és így együtt tudjuk építeni Isten országát a világon és különösen Magyarországon!

 

Szöveg és fotó: Szabó Alex SVD

Forrás: magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41