Pápai üzenet

2022. már. 11. (péntek) 08:30
Róma


Ferenc pápa március 8-án kedden este üzenettel fordult a női egyházdoktorok és Európa női társvédőszentjeinek szerepéről tartott nemzetközi konferencia résztvevőihez, melyet március 7-én és 8-án tartottak a római Pápai Orbán egyetemen, közös rendezésben az Avilai Katolikus Egyetemmel és az Apostolok Királynője Pápai Ateneumnak a nők témájával foglalkozó főiskolájával.

Ferenc pápa üzenetében tisztelettel köszönti az Avilai Szent Teréz, Sziénai Szent Katalin, Lisieux-i Szent Teréz és Bingeni Szent Hildegárd egyházdoktorrá nyilvánításának évfordulója alkalmából szervezett Nemzetközi Egyetemközi Kongresszus szervezőit és résztvevőit.  Ezekhez a szentekhez akarták meg csatolni Svéd Szent Brigittát és a Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktát (Edith Stein), akiket Sziénai Szent Katalinnal együtt Szent II. János Pál pápa Európa társvédőszentjévé avatott.

E szentek kiemelkedő jelentőségű tanai, amelyek miatt egyházdoktorokká és egyházi védőszentekké avatták őket, a mostani időkben új jelentőséget nyertek maradandó értékük, lelki mélységük és időszerűségük miatt. Tanításuk a jelenlegi körülmények között világosságot és reményt nyújtanak széttördelt és megzavart világunknak. Még ha eltérő időkhöz és helyekhez tartoznak és különböző küldetést végeztek is, mindannyian osztoznak a szent életről szóló tanúságtételben. A Léleknek engedelmeskedve, a keresztség kegyelme révén járták a hit útját, nem a változékony ideológiák, hanem a „Krisztus embersége” iránti megingathatatlan ragaszkodástól indíttatva, amely áthatotta tetteiket. Időnként ők is alkalmatlannak és korlátozottnak érezték magukat, „kicsi nőknek”, ahogy Jézusról nevezett Teréz nővér mondaná, egy olyan feladat előtt, amely meghaladta őket.

Honnan is merítettek erőt ennek megvalósításához, ha nem Isten szeretetéből, amely betöltötte szívüket? Lisieux-i Terézhez hasonlóan ők is teljes mértékben megvalósíthatták hivatásukat, az ő „kis útjukat”, életük terveit. Ez egy mindenki számára elérhető út, a hétköznapi szentség útja.  A világ mai érzékenysége megkívánja, hogy a nők visszanyerjék azt a méltóságot és belső értéküket, amellyel a Teremtő felruházta őket. E szent nők életpéldája rávilágít néhány vonásra, amelyek az Egyház és a világ számára oly szükséges nőiességet alkotják, mint amelyek a nehézségekkel való szembenézés bátorsága, a konkrét dolgokra figyelő képességük, természetes hajlamuk arra, hogy Isten tervei szerint kezdeményezők legyenek a legszebb és legemberibb iránt, illetve a világ és a történelem előrelátó – prófétai – szemlélete, ami a remény magvetőivé és a jövő építőivé tette őket.

Az emberiség szolgálata iránti elkötelezettségüket az Egyház és az „Édes Krisztus itt a földön” iránti nagy szeretet kísérte, ahogy Sziénai Katalin szerette a pápát nevezni. Társfelelősséget éreztek koruk bűneinek és nyomorúságának orvoslásában és hozzájárultak az evangelizáció küldetéséhez, mindezt teljes harmóniában és egyházi közösségen belül. Végül Ferenc pápa arra bíztatta az összejövetel résztvevőit, hogy a találkozó gyümölcse legyen ösztönzés a „női szentség” előmozdítására, amely termékennyé teszi az Egyházat és a világot. Szűz Mária, az Egyház Anyja közbenjárására bízza és szívből megáldja őket.

Ferenc pápa üzenete hivatkozik Szent II. János Pál pápa 1999-ben, a „2000-es Nagy Jubileumi Szentév előtt közzétett „Spes aedificanda” kezdetű apostoli levelére, mely nagy elismeréssel szól a nők – Istentől nekik szánt – egyházi és társadalmi küldetéséről.  

„Valójában az Egyház kezdetektől fogva nem mulasztotta el, hogy felismerje a nők szerepét és küldetését, még akkor is, ha olykor egy-egy kultúra behatároló szerepe révén nem mindig fordított rájuk kellő figyelmet. De a keresztény közösség ezen a téren is fokozatosan növekedett és éppen a szentség szerepe bizonyult meghatározónak ebből a célból. Mária, az „ideális nő”, Krisztus és az Egyház Anyjának ikonja adott állandó ösztönzést, de a női vértanúk bátorsága is, akik meglepő lelkierővel néztek szembe a legkegyetlenebb kínokkal. Ehhez tartozik az aszketikus életben példaadó radikalizmust tanúsító nők tanúsága, megannyi feleség és anya mindennapi odaadása abban a „család-egyházban”, amelyben számos női misztikus karizmái járultak hozzá a teológia elmélyüléséhez és ezáltal értékes jelzést adtak az Egyháznak, hogy teljes mértékben megértse Istennek a nőkkel kapcsolatos tervét. Ez pedig a Szentírás egyes lapjain, de főként az evangéliumok Krisztusának a magatartásában már egyértelműen kifejeződik. Ebben az értelemben nyílik most lehetőség arra , hogy Svéd Szent Brigittát, Sziénai Szent Katalint és a Keresztről nevezett Szent Terézia Benediktát Európa társvédőszentjeivé nyilvánítsuk.

 

Forrás és fotó: vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41