Péliföldszentkeresztre látogattak a Gondviselés Háza idősek klubjának tagjai

Péliföldszentkereszt
Péliföldszentkereszten kirándultak a rendtartomány fenntartásában működő Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubja tagjai május végén. Sándor Viktória, a klub vezetője írt rövid beszámolót az eseményről.

 

„Két kisbusszal indult útnak a vállalkozó kedvű kis csapat Donát atya és több időseket gondozó szakember kíséretében. Már az utat is nagyon élvezték az idősek, hiszen sokan a lakásukból sem tudnak gyakran kimozdulni segítség nélkül.

Péliföldszentkereszten nagyon kedvesen fogadott minket a vezetőnk. Először a látogatóközpontot fedeztük fel: itt megnéztünk egy kisfilmet, amely megismertetett minket Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájával. A film segítségével megérthettük Ferenc pápa üzenetét: a teremtett világ védelmében minden kereszténynek feladata és felelőssége van. Ezt követően a látogatóközpontban található kiállítást tekintettük meg, amely bemutatta nemcsak a környék, hanem hazánk természeti kincseit is.

Egy kis pihenő után felmentünk a templomhoz, ahol a vezetőnk elmesélte, hogyan kerültek ide a szaléziak, és honnan ered a helység elnevezése: Péliföldszentkereszt. A középkorban ezen a területen telepedtek le a péliek, innen a név első fele: ’Péliföld’. A ’szentkereszt’ pedig a templomban őrzött ereklyére, Krisztus keresztjének egy darabjára utal. 

Az előadást követően közös szentmisén vettünk részt, amelyet Donát atya mutatott be. A lelki feltöltődés után elfogyasztottuk a szendvicseket, amelyeket  kedves vendéglátóink készítettek nekünk, majd felfedeztük a zarándokútvonalat, megcsodáltuk a keresztúti stációkat, és megízleltük a gyógyító forrás vizét is. Testben és lélekben megújulva tértünk vissza a Gondozási Központba.”

 

A Gondviselés Háza Gondozási Központ és Idősek Klubjához minden II. kerületben élő idős csatlakozhat. További részleteket és aktuális programokat a Gondviselés Háza honlapján olvashatnak.

 

Forrás és fotó: Ferences Média, 2023.

Fotók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41