Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai

PIARISTA HIVATÁSOK - Dr. Lukács László SP

Lukács László piarista szerzetes, tanár tavaly nyáron töltötte be 80. életévét. Hivatása során rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott: gimnáziumi, majd egyetemi tanárként, iskolaigazgatóként majd főiskolai rektorként, továbbá írásai révén és lelkigyakorlatok vezetőjeként is széles körben ismert. E gazdag életút néhány állomásáról beszélgettünk Lukács tanár úrral egy ködös decemberi estén.

-Mint vallásos, öt gyermekes értelmiségi családból származó gyermeknek, mi volt a legelső emléke Istenről?

-Több képre emlékszem: a családi esti imákra, közös szentmisékre, diákkori ministrálásokra. Meg aztán egy-egy nyári éjszakára, amikor egy domboldalon hanyatt fekve néztük a csillagos eget, és osztályfőnökünk, Kovács Mihály beszélt a végtelen kozmoszról és annak Teremtőjéről.

-1954-et írunk, amikor elhatározta, hogy belép a piarista rendbe. Hogyan zajlott e folyamat? Kik indították el ezen az úton?

-Hosszú és nehéz érlelődés volt ez bennem. Édesapám gyermekorvos volt, tőle örököltem a gyermekek szeretetét. Otthon természetesnek vették, hogy az ő nyomába lépek, mint a nővérem. Láttam, milyen sokan hálásak neki gyermekük meggyógyításáért. Engem mégis az a kérdés foglalkoztatott, hogy ő visszaadja ugyan a kicsiny betegek testi egészségét, de vajon később, az életük során jó és boldog emberré válnak-e? A piaristáknál pedig azt láttam, hogy tanáraink éppen a jó életre akarnak felkészíteni bennünket – nemcsak a tanítási órákon, de a szentmiséken, a kirándulásokon, a nyári táborozásokon is. Láttuk persze tanáraink hibáit is – melyik kamasz ne lenne kritikus? –, édesapám mellett mégis elsősorban piarista tanáraim életpéldája hatott rám. – A harmadik gimnázium végén aztán egy nyári lelkigyakorlaton megérintett az a felismerés, hogy ha Isten valóban maga a Szeretet, az emberek pedig szeretethiányban szenvednek, akkor oda kell adnom magamat ennek szolgálatára. Így érett meg bennem az érettségi előtt az a felismerés, hogy követni akarom a hármas piarista hivatást: tanárként nevelni a fiúkat, papként közvetíteni számukra Isten örömhírét, tehát paptanárként bevezetni őket a keresztény életbe, mindezt pedig egy élő szerzetesközösségben. Hálás vagyok azért, hogy immár több mint öt évtizede fiatalok vesznek körül: megszakítás nélkül taníthatok, huszonöt éven át középiskolásokat, azóta egyetemistákat.

-Életrajzában olvassuk: 1961-ben pappá szentelik, két évre rá az ELTE magyar-angol szakán tanári diplomát szerez; doktorál irodalomból, majd teológiából is. 1963-tól a kecskeméti piarista gimnáziumban tanít, 1966-tól a diákotthon, 1975-től a gimnázium igazgatója, 1984-ig.  Ettől kezdve a rendi főiskola, a Kalazantinum tanára, majd igazgatója is. Mit jelent az Ön számára PIARISTA TANÁRNAK lenni?

-Azt gondolom, hogy az előzőekben már megadtam a választ. Talán azt tenném hozzá, hogy napjainkra mintha az említett személyes közelség megfogyatkozott volna. Ennek persze oka az is, hogy egyre kevesebb a piarista szerzetes az iskoláinkban. Mondhatjuk, hogy a szerzetesség válságban van az egész világon. De elgondolkoztató, hogy jó úton járnak-e a rendek, ha egyre több intézményt tartanak fenn, miközben a szerzetesek létszáma egyre fogy. Persze sokat segít ezen a lelkes világiak csatlakozása, az eredmény mégis csalóka. A tanítórendek is egyre inkább csak fenntartói az iskoláknak, de a konkrét tanító-nevelő munkában maguk a szerzetesek egyre kisebb számban vesznek részt. Így viszont aligha tudják azt a lelkiséget átsugározni a diákoknak, amit egy fogadalmakkal elkötelezett, a gyerekek szolgálatában radikálisan Istennek adott piarista szerzetes életpéldája jelent. Ferenc pápa ismételten emlegeti, hogy a jó lelkipásztornak „nyájszagúnak” kell lennie, ennyire közel kell lennie a híveihez. Ennek szellemében folytatnám: akkor vagyunk hűségesek Rendalapítónk szelleméhez, ha „diákszagúak” a piaristák. Ha egy-egy iskolánkba kevés ilyen szerzetes jut, aki együtt van a diákokkal jóban-rosszban, órákon és szakkörökön, kirándulásokon és táborozásokon,  a piaristákat pedig inkább a vezetés és irányítás kevésbé diákközeli feladata köti le, akkor nehezen telik meg élettel a kalazanciusi eszmény.

-Harminckét éve a VIGILIA c. keresztény értelmiségi folyóirat főszerkesztője is. A rendszerváltás időszakából mely események voltak a legemlékezetesebbek?

-Ezek az évek számomra is igen mozgalmasak voltak. A legfontosabb feladatomnak azonban ettől az időtől kezdve a teológia tanítását tartottam a növendékeink számára. Annak is örültem, hogy így közel kerülhettem a jövendő piarista nemzedék életének alakításához. Ami a külső eseményeket illeti, azok közül kiemelkedik II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása, amelynek szervezésében közvetlenül részt vehettem. A másik legfontosabb találkozás talán Teréz Anyához kötődik. Úgy adódott, hogy itt jártakor 1986-ban és 1989-ben én kísérhettem végig, és segíthettem nővéreinek megtelepedését Magyarországon. Ez a kapcsolat a nővéreivel a mai napig tart.

-1999-ben alapították meg Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát, amelynek első főigazgatója Ön volt. Mondjon néhány szót az alapítás körülményeiről!

-1950-től csak négy szerzetesrend kapott működési engedélyt, két-két katolikus gimnázium fenntartására. A három férfi-szerzet – bencés, ferences, piarista – megtarthatta saját teológiai főiskoláját. 1990 után újra indulhatott az addig betiltott szerzetek élete, vehettek föl növendékeket. Az állam elismerte a teológiai főiskolák képzését és diplomáját, de elvárta tőlük a felsőoktatási intézményekben előírt tudományos követelmények teljesítését. A három kis rendi főiskola ennek egyedül nem tudott megfelelni. Így született meg a döntés, hogy egyesítik a hármat, a teológiai képzést pedig felkínálják minden szerzetesnövendéknek, emellett elindítják a hittanárképző szakot is. A cél az volt, hogy a szerzetességnek és a keresztény nevelésnek egyaránt műhelyévé legyen az így létrejött új főiskola, amely a régi piarista rendház felújított épületében kapott helyet.

-Általános és sajnálatos jelenség, hogy egyre kevesebben tudják magukat Krisztus szolgálatára elkötelezni. Mivel lehetne megszólítani a mai fiatalokat annak érdekében, hogy több szerzetesi/papi hivatás legyen a világban, s a piarista rendben is?

-Biztos, hogy a mélyen hívő katolikus családok ma is, mint mindig, adhatnak hivatásokat. Ez azonban ma már nem olyan magától értetődő, mint egykor volt. Segíthetnek a szerzetek missziós tevékenységében a karizmájukban osztozó világiak is. Mégis elsősorban olyan szerzetesek és papok gyújthatják fel a hivatás tüzét Isten kegyelmével, akik „örömmel és fenntartás nélkül” egész életüket odaszánják Isten és az emberek szolgálatára. „Isten a kövekből is tud fiakat támasztani”, mégis igaz: intézményekből és struktúrákból aligha születnek hivatások. Élet csak életből fakadhat, amint erre jó néhány ígéretes példát láthatunk Krisztusnak radikálisan elkötelezett fiatalok között.

Forrás: piarista.hu/SZATHMÁRY MELINDA – LUKÁCS LÁSZLÓ SP

Fotó: Thaler Tamás

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Formanek Tamás szociális intézményi tanácsadó
Gáll Zsófia vándortábor szakmai vezető
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
Rudan Mária  gyermekvédelmi tanácsadó
Schumicky Mária NEK asszisztens
Virág Benedek vándortábor projektvezető

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Szilvásy László SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41