A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán a szerzetes a Katolikus Egyházért végzett.
Csókay Károly 1926. december 7-én született Mosonban (az egykori község ma Mosonmagyaróvár városrésze – a szerk.). A kalocsai jezsuita Szent István Gimnáziumban érettségizett 1944-ben, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult, ahol 1949-ben vegyészdiplomát szerzett. Még az év szeptemberében elhagyta Magyarországot, és a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen kezdte meg tanulmányait a kémiai doktorátus megszerzésére. Közben újra felerősödött benne a papi és szerzetesi hivatás, és 1950. szeptember 22-én kérte felvételét a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományába. A noviciátus éveit Belgiumban (Arlonban) töltötte, ahol 1952-ben fogadalmat tett. 1952–54-ig filozófiai tanulmányokat végzett a rend főiskoláján, a ma Leuvenhez tartozó Egenhovenben. Utána Spanyolországba helyezték 1954-ben, ahol a barcelonai rendi kollégiumban magiszter lett, majd 1955 és 1958 között teológiai tanulmányait Oñaban végezte. 1957. július 30-án szentelte pappá Loyola-Azpeitiában De Arriba y Castro bíboros, Spanyolország prímása. 1959-ben Colombiában végezte el a terciát, és utána lelkipásztorkodni kezdett. 1959-ben kezdte meg missziós munkáját Chilében, ahol az ország déli részén, Concepción környékén kis falvakban dolgozott két éven át mint népmisszionárius. Ezt követően Chuquicamatában öt éven át bányalelkészként szolgált, és a plébánia ipariskolájában mint prefektus és tanár tevékenykedett. Nyaranta a bolíviai határ menti kénbányákban végzett missziós szolgálatot. 1967 és 1975 között a dél-amerikai ország fővárosában, Santiago de Chile nyomorövezetében volt lelkipásztor, ahol templomot építtetett, új plébániai közösséget szervezett, ellátta a kis létszámú magyar közösség lelkipásztori szolgálatát, ami segítette őt abban, hogy megőrizze anyanyelvét.
Ádám János provinciális kérésére 1975-ben Kanadába, Montrealba ment, ahol a magyar plébánián káplánként szolgált Chilla Raymond SJ plébános mellett, és eközben hét éven át a fiúk cserkészcsapatának parancsnoka volt. 1985-ben Csókay atya fél évet töltött Courtland városában mint a Szent László-templom plébánosa, majd 1986 és 1993 között ismét Montrealban szolgált mint a Magyarok Nagyasszonya-egyházközség lelkipásztora. Itt megszervezte a Cursillót és az egyházközség lelki „megújulását”, valamint a Jézus Szíve Szeretetszolgálatot.
Magyarországra 1993-ban tért vissza, amikor elöljárója, Nemesszeghy Ervin kérésére a Mária utcai ház minisztere lett, emellett segítette a lelkipásztori munkát és a hitoktatást. 1994 tavaszán Ungváron és környékén szolgált, majd májusban visszatért hazánkba, és a miskolc-avasi déli jezsuita plébánián először káplán, majd 1994 és 1999 között plébános volt. Megszervezte az iskolai hitoktatást, együttműködött a jezsuita gimnáziummal, gondoskodott a szegényekről és a betegekről, a világi híveket bekapcsolta a közösség életébe. A 2003-as esztendőt Püspökszentlászlón töltötte, ahol lelkigyakorlatokat kísért. 2004 és 2009 között ismét miskolci plébánosként részt vett a Cursillo mozgalom papi szolgálatában, illetve más plébániákon helyettesített vagy lelkinapokat tartott.
Lelkipásztori munkája mellett könyveket fordított, így Hurtado Szent Albert kortárs jezsuita egyik összefoglaló művét, a Fényt ad életednek című kötetet, valamint Ignacio Larrañaga Mária csendje című könyvét fordította le magyarra. Chilei lelkipásztori munkájáról szól az Egy magyar hithirdető Chilében című visszaemlékezése.
Jelenleg nyugdíjas kisegítő papként szolgál Miskolcon.
Arról, hogy mit jelent számára jezsuitának lenni, így vallott korábban: „Úgy éreztem, Urunk Jézus arra hívott, hogy jezsuita legyek, ezért kértem felvételemet a jezsuita rendbe. Célomnak tekintettem, hogy Urunk Jézussal közeli kapcsolatban éljek, és segítsem embertársaimat, hogy ők is megismerjék Isten irántuk való szeretetét, ami Krisztus Urunk értünk való áldozatában mutatkozott meg. Hálát adok Istennek, hogy jezsuita lehetek, és testvéri közösségben élhetek, és itt szolgálhatom Urunk Jézus egyetemes Egyházát, fogadalmaink szellemében.”
Veres András a díj átadásakor hangsúlyozta: Csókay Károly személyében egy olyan jezsuitát tüntetnek ki, akit az Úristen nemcsak hosszú élettel, hanem csodálatra méltó tetterővel és lelkiséggel áldott meg. Mindaz, amit Magyarországon is tett rendjéért és az Egyházért, összefüggésben van a sok év alatt Dél-Amerikában összegyűjtött tapasztalatokkal, amelyeket igyekezett aztán itthon a plébániai életbe átültetni – méltatta a kitüntetett szerzetest a püspöki konferencia elnöke.
A jezsuita szerzetes laudációját Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára olvasta fel. Az eseményen részt vett Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök és Csókay András idegsebész, a Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa, a díjazott unokaöccse.
„A Jóisten azt akarja, hogy jobban megtérjek hozzá, hogy az Úr Jézus barátságában elmélyüljek. Ezen a téren nincs határ, mindig lehet előrehaladni” – mondta Csókay Károly arra a kérdésünkre, hogy mi a fittségének titka.
Károly atya lelkipásztori szempontból igen sok területet kipróbálhatott. Szolgált külföldön misszionáriusként, külföldi magyarok körében és hazájában is. Különösen is közel állónak érzi magához a Cursillót, ezt a viszonylag fiatal egyházi mozgalmat, amely az ’50-es években született Mallorca szigetén. Úgy látja, ez a legjobb intézmény arra, hogy az Egyház világi embereket kiképezzen arra, hogy Isten országát építsék. Kanadai szolgálata idején került kapcsolatba a mozgalommal, amikor részt vett egy általuk szervezett lelkiségi tanfolyamon.
Károly atya szerint a legfontosabb, hogy a környezetünknek elvigyük Jézus örömhírét, és meghívjuk az embereket arra, hogy Jézus barátaivá legyenek. A Cursillo mutatta meg igazán Károly atya számára, hogy a világi emberekkel együtt kell dolgozni, hiszen a prédikáció, a szó elszáll, de a példák vonzanak. A szerzetes szerint az Egyház egyik fő célja az kell hogy legyen, hogy a világi keresztények élete vonzóvá váljon a többi ember számára.
„Az én tevékenységem igazán egyszerű, mindennapi. Amit én szeretek végezni, az a szolgálat. Szolgálni, segíteni az embereket ott, ahol lehet” – fogalmazta meg Csókay Károly a Magyar Kurírnak a díjátadó után. A szegénység problémája különösképpen megragadta, ezért is fogott karitásztevékenységbe korábbi szolgálati helyein, és a mai napig részt vesz Miskolcon a plébániai karitászcsoport munkájában. Úgy véli, hogy az anyagi segítségnél is sokkal fontosabb, hogy ezeknek a nehéz sorsú embereknek megadjuk a tiszteletet, ahogy Jézus tette, aki szegényt és jómódút egyaránt tisztelt.
A chilei külvárosi nyomortanyákon megtapasztalta, hogy az ott élőknek minden nehézség ellenére megvolt a Jóistenbe vetett bizalmuk. Nem megadni kellett ezt nekik, csak megerősíteni. Csókay Károly szerint Európában is szomjasak az emberek Isten igéjére, csak ez a világ a maga jólétével annyi mindent felajánl az embereknek, hogy nem jut idejük mélyebbre ásni. Talán ezért is nehéz ma nagyobb tömegeket megmozgató közösségeket létrehozni, mert az emberek bezárkóznak magukba – véli. Miskolcon két helyen is próbált cursillós közösséget létrehozni, az egyik el is indult, de az Avason, lakótelepi környezetben elzárkóztak az emberek, volt, aki majdhogynem az orrára csapta az ajtót.
A jezsuita szerzetes szerint barátkozni kell az emberekkel, meg kell őket hallgatni, és mivel a barátság nem megy máról holnapra, nem szabad az időt sajnálni erre. Időt kell tölteni az emberekkel, és egy pap ezt mindenkinél jobban meg tudja tenni. Igazán a fiatalokat lehet megszólítani, elérni, hiszen velük az iskolában hosszabb időt lehet tölteni, ezért is tartja Csókay atya nagyon jónak, hogy az utóbbi időben a magyar Egyház egyre nagyobb hangsúlyt helyez az oktatásra.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kurír