Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Rendi
2021. április 20. 8:30
Budapest

Szakál Ádám a magyar piaristák múltjáról és jelenéről

Együtt tanulunk 300 éve – ez a jubileumi mottója a Piarista Rend Magyar Tartományának, amely fennállása háromszázadik évfordulóját ünnepli. Honnan indult a „Pietas et litterae” szellemében formálódó pedagógia? Mit tanult és mit tanít a piarista iskola? Szakál Ádám tartományfőnökkel emlékezik Trauttwein Éva a múltra, és tekintik át a rend jelenlegi helyzetét.

– Újra jubilál a magyar piarista közösség. Mit üzennek a magyar tartomány alapításának 300. évfordulóját ünnepelve?

– Először is kérdezünk. Megkérdeztük a hozzánk tartozóktól, az óvodásoktól az öregdiákokig, hogy miért adnak hálát, mit köszönnek a piarista kötődésüknek. Egy online felületen – a piarista.hu/300 oldalon – gyűjtjük a születésnapi köszöntéseket. Ünneplésünkben – a vírushelyzetre való tekintettel is – az örömöket keressük. Jó, hogy tudunk ünnepelni, hogy nemcsak a bajokat, a nehézségeket látjuk, hanem hálát adunk azért, hogy háromszáz éve élnek a közösségeink. Gazdag múlt a miénk. Az évforduló alkalmából most visszatekintünk a kezdetekre, felelevenítjük, hogyan születettünk, mesélünk a nagyjainkról, ahogy egy család is emlékezik az őseire. De azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy ma is élő a közösségünk, annyi év után is itt vagyunk. Ez bizakodásra ad okot, hiszen ha ilyen közösségeink vannak, ha ennyi a köszönni valónk, akkor folytatni tudjuk a küldetésünket, akkor van jövőnk.

– Együtt tanulunk 300 éve – ebben a jól eltalált mottóban benne van minden, ami a piarista identitásban fontos.  

– Azt szerettük volna kifejezni, hogy mi nemcsak tanítunk, hanem közösségként tanulunk is egymástól, immár háromszáz éve. Van múltunk, élmények, emlékek kötik össze a közösségeinkben élőket. Az iskola olyan közeg, ahol hatunk egymásra. Kalazanci Szent József, amikor iskolát nyitott, az akkor élő szegény gyerekek szükségleteire válaszolt. Az iskola, amit kitalált, újszerű volt felépítésében és az ingyenessége miatt is. Arra a kérdésre kereste a választ, hogyan kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani a gyerekeket. Mert aki a fiatalokkal akar foglalkozni, annak magának is változnia kell. Így volt ez a magyar provincia alapításakor is. Amikor a piaristák Magyarországra jöttek, megvizsgálták a körülményeket, azoknak megfelelően alakították ki az iskolát, és a későbbiekben is mindig érzékenyen reagáltak az egyes korok változásaira.

– A pietas szó magyarul azt jelenti: kegyesség, jámborság. Ez idegenül, távolian hangzik a mai kor emberének. Mit jelent valójában?

– A pietas kifejezés az alapításkor az iskola ingyenességére utalt. A szó jelentése azóta változott, mélyült. Ma azt üzeni, hogy az iskola befogad, elfogadja a szegénységedet, bármilyen természetű legyen is az; nem nézi a származásodat, a nehézségeidet, a rossz tulajdonságaidat. Befogadjuk a hozzánk fordulókat, és megpróbáljuk felülírni ezeket a hiányokat. Hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk erre. Kalazanciust sok támadás és kritika érte, mert a szegény gyerekek helyzetbe hozásával gyakorlatilag a társadalom megváltoztatását indította el. Az ingyenes oktatással ugyanis megszüntethető az előjogok egyeduralma, hiszen a szegénység így már nem akadálya a felemelkedésnek. Kalazanci Szent József ezzel mobilizálta kora társadalmát. Aki tanul, aki a szorgalma révén feljebb lép, az maga is meg tudja változtatni a társadalmat, mégpedig jó irányban. Kalazancius arra mutatott példát, hogy érdemes átlépni ezeket a küszöböket, érdemes odalépni a szegény emberhez, és azt mondani neki: te is tudsz, sőt, lehet, hogy többet is tudsz, mint mi, akik örököltük a jólétet.

A pietas szó másik fordítása, a jámborság pedig azt fejezi ki, hogy Isten nélkül nem lehet odalépni a másik emberhez. Ebben az odafordulásban meg kell nyílnia a szívünknek. Hiszen Isten is mindig nyitott szívvel fordul felénk, megbocsát, és megmutatja, hogy akár a hibákból is tudunk jót kihozni, ha tanulunk belőlük. Érdemes tehát „jámbornak” lenni, Istent választani tanítómesterül. A cél az olyan társadalom, amelyben az emberek figyelnek egymásra. Szeretném, ha a fiatalok észrevennék, hogy Isten nem korlátozóként lép fel. Ha a közelébe lépünk, ha keressük vele a kapcsolatot, az olyan közeget teremt, amelyben kibontakozhatunk. Isten ugyanakkor figyelmeztetni is fog, hiszen ő tudja a legjobban, kik vagyunk. Jó és hasznos is a kezében lennünk.

– A neveléstörténetben kiemelkedőnek tartják a piaristák tevékenységét, és sikerük titkát a rendalapító lelkiségében és kisugárzó karizmájában látják. Mi fogta meg Önt a rendalapító személyében?

– Az éleslátása, az, hogy fel tudta ismerni, neki kell választ adnia kora társadalmának egy nagy kérdésére, és meg is találta a megfelelő választ. Minden tanulási helyzetben válaszokat várnak a vezetőtől. A tanulónak pedig el kell fogadnia a vezetést, a kísérést. De nem egyirányú folyamatról beszélünk. Kalazancius megmutatta a gyerekeknek a célt, és segített nekik, hogy elérjék. De nem rájuk erőszakolt valamit, hanem olyan jövőképet állított eléjük, amelyért érdemes küzdeni. Tehát a gyerekekből indult ki, segített rátekinteniük arra, hogy kik ők, hol tartanak, és irányt mutatott egy jobb jövő felé. Egy keresztényibb, igazságosabb társadalmat képzelt el, de az is fontos volt számára, hogy a neveltjeik megtalálják ebben a helyüket. Ez azóta is jellemző ránk. Segítünk megkeresni az egyénnek a saját válaszait: Mire vagyok jó? Miben tudok hatással lenni a környezetemre? Min tudok alakítani, akár a családomban, akár a kisebb közösségeimben, akár az országban? Ez az egyén felelőssége is. Találd meg, miben vagy jó, és azt fejleszd – ez a piarista pedagógiai szemlélet lényege.

– A piarista pedagógiát jelentős rugalmassággal, alkalmazkodó képességgel szokás jellemezni. Mit gondol erről?

– A piarista pedagógia alapkérdése: kiből indulok ki, milyen helyzetben van, és mi a célom. A feladat, hogy utat találjunk a kiinduló és az elérendő állapot között. Az iskolarendszer könnyen belefásulhat a megszokásaiba, de ezt nem engedheti meg magának, hiszen mind a társadalom, mind pedig a cél folyamatosan változik. Ha az út eközben nem változna, furcsa helyzetbe kerülnénk. Hogyan juttathatom el a gyerekeket a felnőtt társadalomba úgy, hogy azt majd maguk is jó irányba alakítsák? Ma is ez a kérdés. Kalazancius a szegény gyerekek felé fordult. A kor válasza a szegénységre az alamizsnaosztás volt, ami mai kifejezéssel élve nem más, mint a szegregáció. Az akkori társadalom nehezen lépett ki a megszokott keretek közül. Attól féltek, hogy ha a szegények a vezetés közelébe kerülnek, és alakítani kezdik a társadalmat, akkor felbomlik a megszokott rend, és káosz alakul ki. Túlságosan meggyökeresedett az a szokás, hogy az előkelők irányítanak a társadalomban és az egyházban is. Megcsontosodtak ezek a szabályok, holott közben változott a világ, és már más módszereket kívánt. A változás sosem áll meg, így az iskolának is folyamatosan változnia kell.

Ez persze küzdelmes dolog. Jó lenne megállni, amikor kitaláltunk egy jól működő módszert, de mindig tovább kell lépni. Ám ha a gyerekekre nézünk, újra és újra megtaláljuk a lelkesedést a megújuláshoz. A fiatalok mindig egy más világból jönnek, mint ahonnan a felnőttek indultak. Ezen lehet keseregni, de nem érdemes. Inkább tudomásul kell venni, hogy ha a gyerekeket ma más hatások érik, mint azelőtt, akkor nekünk is változtatnunk kell az oktatási módszereinken, mert másképpen nem tudjuk felvenni a versenyt a kor káros hatásaival. Állandó versenyben vagyunk, és a cél az, hogy a gyerekek javát keressük. Fontos számunkra, hogy bízzanak bennünk, és hogy velünk mondják: együtt kitaláljuk, együtt megtanuljuk. Bízom a fiatalokban, hogy találnak jó válaszokat. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy támpontokat adjunk nekik és bátorítsuk őket. Fontos továbbá, hogy együtt legyünk velük, hogy folyamatosan kérdezzük őket, és így megtaláljuk azt a módszert, amellyel a legjobban tudjuk tanítani őket. Eközben azt is meg kell mutatnunk: ha tanulunk, az feszültséggel jár, a tanulás sosem lesz kényelmes, ahogyan az emberi kapcsolatok sem. Egy erős barátság, egy párkapcsolat kihívás, de mindig ott van benne a magasabb szintre lépés lehetősége. És ez jó feszültség. Az Istenhez közeledésben is mindig ott van a feszültség, de tudjuk, ha megtesszük a következő lépést, magasabb szintre juthatunk, és ettől jól fogjuk érezni magunkat.

– A piarista iskola ma is az életre nevel. Mit tart ebből a szempontból a legfontosabbnak?

– Nagyra becsülöm azokat az idős embereket, akik használni akarják a modern eszközöket, tudnak kérdezni, és igyekeznek felfedezni, mi a jó ezekben. Tanácsot kérnek a fiataltól, és eközben azt tanítják nekik, hogy jóra is lehet használni ezeket az újabb technológiai vívmányokat. Amikor így találkoznak a nemzedékek, nevelik is egymást. Én is használom a modern technikát. Bevallom, velem is előfordul, hogy például a szükségesnél több időt töltök a telefon vagy valamelyik másik eszköz használatával, mégsem mondom, hogy nem kellenek. Vannak módszereink arra, hogyan kontrolláljuk magunkat, inkább ezeket tanítsuk meg a fiataloknak, és valljuk be, mi hol szoktunk kudarcot vallani. Ha őszintén tudjuk vállalni a problémáinkat, az sokat segít. Nem szabad elvenni a fiataloktól az élet örömét. Ahogy felfedezik a világot, az őket érő hatásokkal együtt pozitívnak látják.

Néha az a benyomásom, hogy a saját félelmeinkkel mi neveljük beléjük a pesszimizmust. Holott nyitottsággal és bátorsággal kell néznünk az új dolgokat, és azt mondanunk, igen, van veszélyük, de el kell ismernünk, hogy sok jóra is használhatók. A fiatalok a nyitottságukkal és az ártatlanságukkal alapvetően jónak látják a világot. Akkor tudják majd megoldani a problémákat, ha nem felejtik el ezt az alapállást. Jézus azt mondta: „övék a mennyek országa”. Bár mi, felnőttek látjuk a nyitottság veszélyeit is, nem szabad bezárkóznunk. Tanulnunk kell a gyerekektől, hogy minden nehézség és veszély ellenére is rá tudjunk csodálkozni a világra. 

– Az 1721-ben megalakult magyar rendtartomány rövid idő elteltével már számos iskolát működtetett az országban. Minek volt köszönhető ez a gyors növekedés? 

– A török hódoltság idején elpusztult az ország. Az újjáépítés korszakában erőteljes válaszokra volt szükség. A piaristákkal egy fiatal, dinamikus, új módszereket alkalmazó közösség érkezett Magyarországra, amely bátran állt a feladatok elé, és már az 1700-as években számos iskolát alapított. Az ország vezetői felismerték, hogy érdemes nyitni a jövőbemutató, új dolgok felé, és nem zárkózni el valamitől csak azért, mert új szemléletet képvisel. A piarista módszer lényege, hogy odalép a gyerekhez, a szegény gyerekhez is, és jobb társadalmat akar építeni.

Az első hazai piarista közösség tagjainak jelentős része nem magyar volt. A szerzetesek között akadt számos felvidéki szlovák, német, lengyel, morva. De akkor más nemzetiségfelfogás uralkodott, a regionalitás a közlekedés akkori viszonyai között sokkal elfogadottabb, fontosabb volt, a helyi identitásoknak is megvolt a maguk szerepe. Nem feltétlenül kötötték össze a nyelvet a területtel. Tudták azt mondani, hogy a gyerekeket magyarul, latinul és szlovákul is tanítják, hiszen mindegyik nyelvre szükségük van. Nem akarták elmagyarosítani a gyerekeket, ők maguk viszont meg akartak tanulni magyarul, mert tudták, hogy az ország középső részén is meg kell tudniuk szólítani az embereket. Pest újraalapítói például németek voltak, akik ott akartak hazára találni. Egészséges helyi öntudattal mondták ki: ez a világ a miénk, szeretnénk építeni, gazdagítani a magunk és a körülöttünk élők javára.

– A háromszáz év alatt a rend kudarcokat, nehézségeket is megélt. Mit tanulnak ezekből? 

– Leginkább azt, hogy fontos az összetartás, és együtt érdemes keresnünk a válaszokat. A vezetőnek is megvan a maga felelőssége abban, hogy megtalálja az optimális megoldást, és a lehető legjobban figyeljen a külső tényezőkre. Ugyanakkor helyet kell adni a közös döntéseknek, így a felelősségvállalás is közös. A valóságra szüntelenül reflektálva kell haladni a jövő felé, sem a túlzott óvatosság, sem a túl gyors változtatás nem vezet jóra. El kell tudnunk fogadni, hogy a vágyaink nem feltétlenül úgy teljesülnek, ahogyan elképzeltük. A Jóisten is így vezet bennünket. Mindig a távolabbi célokat érdemes szem előtt tartanunk, és az azokhoz vezető megoldásokat keresnünk a valóságból kiindulva. Nem kell változtatni valamin pusztán azért, mert meg vagyunk ijedve. Ha feszítenek a nehézségek, vegyünk egy nagy levegőt, és összpontosítsunk a valódi céljainkra.

Kalazanciustól azt is megtanultuk, hogy rendszert építsünk. A hirtelen válaszok csapongáshoz vezetnek. A változás szükséges, de mindig illeszkednie kell a rendszerbe, és a nagyobb cél elérése felé kell segítenie az iskolát, a rendet.

Forrás és fotó: magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Radnai Kinga - asszisztens
Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
Biró Szilveszter - EM koordinátor
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Schumicky Mária - NEK kapcsolattartó
Tóth Rezeda - NEK asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41