Szent Katalin és Szent Ferenc 80 éve Olaszország védőszentjei

2019. júl. 8. (hétfő) 08:30
Róma

XII. Piusz pápa 80 évvel ezelőtt, 1939. június 18-án hirdette ki Assisi Szent Ferencet és Sziénai Szent Katalint Olaszország védőszentjeivé. Az eseményről Rómában „Katalin és Ferenc, két rendkívüli olasz” címmel színházi előadással emlékeztek meg július 6-án és 7-én.

A római Santa Maria Sopra Minerva bazilikához tartozó domonkos kolostor közössége mutatja be a színdarabot, amely a két szent életének az Úr hívása előtti korszakát idézi fel. Az előadás elsősorban a fiataloknak szól azzal a céllal, hogy ismerjék meg Itália két történelmi védőszentjének „mindennapi” életét, továbbá emlékeztetni kíván a két szent fontos szerepére, leróva előttük a mai olasz keresztények tiszteletét.

Az előadás rendezője, Elisabetta Bernardini a Vatican News olasz műsorának elmondta, hogy a színmű interjú formájában mutatja be a két szent életét. XII. Piusz pápa teszi fel a kérdéseket Katalinnak és Ferencnek, hogy a kettő közül kiválassza Itália patrónusát. Látván azonban lelki nagyságukat, nem tehet mást, mint mind a kettőt kihirdeti Olaszország védőszentjének. Nem véletlen a kihirdetés időpontja: 1939 nyarán a pápa szükségét érezte, hogy hazáját két rendkívüli olasz szent oltalmába ajánlja a II. világháború kitörését közvetlenül megelőző drámai percekben.

A színmű a következő kérdésekre keresi a választ: milyen volt a két fiatal, mielőtt az életszentség útjára lépett volna? Hogyan jutottak el fontos döntésük meghozatalára? Mennyit kellett küzdeniük és kik ellen, hogy válaszolhassanak az Úr meghívására?

Fra’ Angelo Di Marco, a domonkos közösség tagja és a rendezőnő elmélyült életrajzi kutatásokat végeztek, tanulmányozták a két szent életét, hogy válaszolhassanak ezekre a kérdésekre. Remélik, hogy a fiatalok könnyen azonosítani tudják majd magukat azokkal az érzésekkel és indíttatásokkal, amelyeket a fiatal Ferenc és Katalin éltek át és amelyek ma is időszerűek.

Az előadásra a domonkos kolostor könyvtárában kerül sor, amelyet ebből az alkalomból megnyitnak a nagyközönség számára. A kolostor a Pantheon közvetlen közelében lévő Santa Maria Sopra Minerva bazilikához kapcsolódik, amelynek főoltára alatt nyugszanak Sziénai Szent Katalin földi maradványai.

Forrás és fotó: https://www.vaticannews.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária - EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia - EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia - zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41