A Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évfordulója

Pannonhalma
A Pannonhalmi Főapátság 2023 novemberében hirdetett jubileumi évet a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évfordulójára készülve. A jeles évfordulót augusztus 27-én ünnepelték Sulyok Tamás köztársasági elnök, a Magyar Katolikus Egyház és a bencés nagycsalád számos tagjának jelenlétében.

 

Ma nyolcszáz éve, hogy Szent Márton pannonhalmi monostorának helyreállított templomát ünnepélyesen felszentelték. 1224. augusztus 27-én II. András király jelenlétében Bereck váci püspök, Jakab nyitrai püspök és a zenggi püspök szentelte fel.

A jubileumi ünnepre a bencés közösség meghívta az egykori szentelők utódait, így most együtt mutatja be a szentmisét Marton Zsolt váci és Viliam Judák nyitrai megyéspüspök a paptestvérekkel. A zenggi püspöki szék (Senj, Horvátország) ma betöltetlen.

A jubileumi szentmisét körmenet előzte meg: Szent Márton, Szent István, Szent Benedek és Szent Asztrik ereklyéjével vonult be az ünnepi menet a templomba.

Az ünneplőket – a közélet jeles képviselőit, a pap- és szerzetestestvéreket, az egész együtt ünneplő bencés családot – Hortobágyi Cirill főapát köszöntötte. Elmondta, évről évre visszatérő ünnepük a templomuk felszentelésének napja. Egyszerre távoli – csaknem 800 évre tekintenek vissza – és egyszerre közeli, hiszen 2012-ben ünnepelték újraszentelését. A templom szentelését ünneplik, ahova nap mint nap betérnek, hogy Isten jelenlétében legyenek, elmondják panaszaikat, kéréseiket, akár haragjukat, de hálaadásukat is.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke volt.

Koncelebrált Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Várszegi Asztrik püspök, emeritus főapát, Viliam Judák nyitrai, Felföldi László pécsi, Orosz Atanáz miskolci, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, Varga Lajos váci és Fekete Szabolcs szombathelyi segédpüspök, továbbá a jelen lévő apátok, perjelek, tartományi elöljárók és a jelen lévő paptestvérek. A pannonhalmi közösséggel ünnepelt a bécsi Schottenstift bencés kolostor apátja, Nikolaus Poch és emeritus apátja, Johannes Jung.

A szentmisén részt vett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Lukijan Pantelić budai szerb ortodox metropolita érsek is.

A szentmisén jelen volt Sulyok Tamás köztársasági elnök, és felesége Nagy Zsuzsanna. Részt vett az ünnepen Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, valamint állami, gazdasági és kulturális életünk számos képviselője.

Marton Zsolt szentbeszédében az elhangzott evangéliumhoz – Zakeus története – kapcsolódva az elveszett megtalálásáról, megmentéséről, a megtérésről és az újrakezdésről beszélt. A mába helyezte Zakeus – az ókori Római Birodalomban élő kizsákmányoló adószedő – történetét: egy olyan, kisvárosban élő embert írt le, aki rettentően gazdag, akit sokan irigyelnek, talán gyűlölik is és félnek is tőle. Köztudottan becstelen, erkölcstelen és korrupt, a saját érdekei szerint alakítja a város életét. Feltehetően nincsenek őszinte szeretetkapcsolatai, így esélye sincs a megváltozásra.

Ebbe a városba érkezik a Szentatya. Emberünknek megvannak az eszközei, hogy kiemelkedő helyet biztosítson magának, ahonnan mindent jó lát. Ekkor történik egy találkozás: „A Szentatya meglátva őt, megállíttatja autóját, kiinteget és megszólítja. Olyan kedvesen és szeretettel szól hozzá, ahogyan utoljára gyermekkorában az édesanyja tette ezt vele: érdek, félelem és irigység nélkül. Ez a találkozás döntő változást hoz az életében: megtér, új életet kezd.”

Az evangéliumi Zakeusnál a Jézussal való találkozás hozta meg a fordulatot, a modern Zakeusnál pedig az Isten szolgájával való találkozás, aki Jézus szeretetét közvetítette számára.

Felmerül a kérdés: Jézus miért Zakeust választotta, miért nem egy „rendes embert”? Ott, abban a helyzetben Zakeusnak volt szüksége a megtérésre: „…mert ma a te házadban kell megszállnom.” (Lk 19,5) Ez a provokatívnak tűnő kell nem kényszerre utal, hanem Isten megmenteni akaró szeretetére. Jézus úgy szólítja meg ezt a vámszedőt, hogy ő ennek hatására elhatározza: megtér és új életet kezd. Isten szeretete és irgalma váltja ki a bűnös megtérését.

A modern Zakeusok mindannyiunk hivatását jelzik: rajtunk keresztül, a mi tanúságtételünk által jöhet létre találkozás Istennel. Jézus azt szeretné, ha a mi hiteles – nem tökéletes – életünk legyen a híd az megismerésére.

Ahogy XVI. Benedek pápa még münchen érsekként a Mustármag reménye című lelkigyakorlatos könyvében megállapítja, minden ember szíve mélyén ott él a vágy az Istennel való találkozásra; és mindenki vágyik az őt befogadó és elfogadó közösségre.

Ratzinger érsek kimondja: az Egyház hivatása megmutatni az igaz Istent az embereknek, és hiteles, krisztusi közösséget alkotni, amely befogadja a megtérni vágyókat. Tehát a mi hivatásunk, hogy Jézus szeretetét megelőlegező, és indokolt esetben tükröt tartó eszközök legyünk a Jézussal találkozni akaró, és igazi közösségre vágyó embertársaink számára. Az igazi eszközzé válásban a legfőbb forrás az imádság és az imádkozó közösség, amelynek legkiemelkedőbb helye a templom.

Marton Zsolt visszautalt a bencés közösség ünnepére, a templom 800 évvel ezelőtti felszentelésére. Rámutatott: a századok folyamán maga a bencés közösség vált élő templommá, és az imát cselekedetté formálta az oktatás-nevelésen és a tudományok művelésén túl, az idősek, betegek, üldözöttek, menekültek befogadásával. Így ad esélyt korunk Zakeusainak is, valamint minden Isten után vágyó embernek a megtérésre, és arra, hogy a jószándékú keresők krisztusi közösségre találkozhassanak.

A szentmisét követően Sulyok Tamás köztársasági elnök szólt az ünneplő közösséghez. Beszédében azt hangsúlyozta, Pannonhalma „sziklára épített ház”, mely túlélte a történelem viharait, a tűzvész, a tatár, a török pusztítását, megtalálta útját mind a II. József elrendelte feloszlatás, mind a kommunizmus egyházüldözése idején. A monostor egyszerre született a magyar állammal, története együtt íródott a nemzetével, miközben a Szent Márton-hegye a magyar kereszténység egyik kiemelt jelképévé vált.

Pannonhalmának ma is fontos szerepe van abban, hogy hazánkban a kereszténység megmaradjon, hogy legyen nemzetünknek jövője, hogy a következő nemzedékek megtartsák a hitet, keresztény magyarságukat. Ez, a következetesen megtartott krisztusi tanítás jelenti Magyarország erkölcsi talapzatát. A keresztény tanítás, erkölcsi rend nélkül nem tud működni ország.

Most templomszentelést ünnepelünk, de a falak ereje nem a kőben van, hanem a védőkben – fogalmazott Sulyok Tamás. – Emberre van szükség, bencés szerzetesekre, akik ezt az örökséget ma is őrzik, élik, akiket ma is az istenhit, az ima, a munka, a mértéktartás és az alázat határoz meg. Itt a „béke nyelvét” beszélik, és a viszály csak ott szorul vissza, ott szűnik meg a békétlenség, ahol párbeszéd és tisztelet van, ahol tisztelik az emberi méltóságot.

A köztársasági elnök háláját fejezte ki Pannonhalmáért, a Magyarországért imádkozó és az ifjúsági, egyházi és világi közösségekért dolgozó bencésekért, a tanítói munkájukért, amellyel nemzedékeken át hazaszerető, keresztény és életrevaló értelmiségieket nevelnek fel.

Sulyok Tamás azt hangsúlyozta, a bencés rend fegyelmet követel, de szabadságot ad; pontos, tiszta fogalmakkal dolgozik, akárcsak a jogtudomány, és átlátható értékrendszert teremt. Olyan alapokat ad, amelyek segítséget nyújtanak az önmagából is sokszor kifordult világban.

Ez a sok évszázados építő munka óvta meg, építette újra és újra újjá a bazilikát, ez védte a sziklára épült ház ledönthetetlenségének igazságát. Isten áldja Pannonhalmát – fogalmazott az államfő.

Az ünnepi alkalom következő eseménye a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérme bemutatása volt – az erről szóló tudósítást hamarosan olvashatják.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Trauttwein Éva/magyarkurir.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41