Ugrás a tartalomra
normál Hazai
2020. április 15. 16:00

Szerviták pestisjárvány idején

Tudjuk, hogy külföldön sok szerzetes és pap is meghalt az újtípusú koronavírus-járvány miatt ez idáig. Sokan az életkoruk miatt, de még többen azért, mert szolgálatukat teljesítették minden nehézség ellenére.

A régebben dúló járványok idején is tevékenyek voltak a szerzetesek. Hogyan éltek és cselekedtek akkor? 

Ezen gondolkoztunk, amikor is rábukkantunk egy írásra, amely a szervita rend történetét bontja ki, és ebben a pesti szerviták életéről is ír a szerző. Pestisjárványok pusztítottak Európában, és helyt álltak abban a helyzetben is a testvérek, atyák.

Álljon itt a pesti szerviták történetéből egy-egy részlet a 17-18. századi nehézségek idejéből:

„Kronológiailag és jelentőségüket tekintve ki kell emelni a szerviták megtelepedését Pesten és Egerben. A pesti volt a harmadik rendház hazánkban, ahol a szerviták megtelepedtek és egyben az első, ami tartósnak bizonyult, hisz itt folyamatosan működtek 1950-ig. A rend Széchényi György prímás támogatásával 1686-ban települt le Bécsből. A szerviták Egerbe 1687-ben I. Lipót király engedélyével telepedtek le Tirolból, közvetlen a török kiűzése után. Ez a két rendház volt a leginkább életképes, itt vált a rend valóban magyar szerzetesrenddé.

A török kiűzése után a szerviták mellett a következő szerzetesrendek voltak jelen Pesten: ferencesek, pálosok a mostani egyetemi templomban, domonkosok az angolkisasszonyok templomában, kegyesrendiek és irgalmasok.

A rend szerény viszonyok között élt három évtizeden át 1689-tól 1718-ig. Ezalatt súlyos csapást szenvedett az 1711-es a pestisjárvány miatt, amely az akkori superior és Sylverius atya kivételével - aki ebben az évben az akkori plébános, Cini Pál János távollétében a városi plébániát vezette - az összes többi rendtagot elragadta az élők sorából. 1711. május 31-én elsőként Viktor fráter betegedett meg, június 5-én meg is halt. A városi tisztiorvos a halálesetet kivizsgálta. A városi körorvos a kezelőorvossal együtt megállapította a halálesetet, amelynek során Viktor fráteren pestises kelevényeket vélt felfedezni; a kezelőorvos viszont ezeket „májfoltoknak” tartotta, utóbbi lett végül is hivatalosan bejelentve. Ennek következtében a rendházat nem zárták le, csak négy napos karantént rendeltek el. Miután ez letelt, a szerzetesek tovább tevékenykedhettek, a ferencesek templomában is miséztek. Június 13-án a szakács, Valentin (Bálint) fráter betegedett meg, június 16-án meg is halt. A városi tisztiorvos most már kijelentette, hogy Valentin fráter pestisben halt meg, ezért a rezidencia hivatalos lezárását is elrendelte. Két nap múlva további két pap lett pestises. A városi tanács elrendelte a beteg szerzetesek közkórházba szállítását. Mivel ott azonban semmiféle előkészületeket nem tettek a fogadásukra, ezért a szabad ég alatt kellett volna meghalniuk, amiért a tisztiorvos maga is lemondott azonnali átszállításukról. Balthazár atya a rendházban halt meg június 19-én. Közben a közkórháznál már egy kis faviskót állítottak fel, ahova éjjel a beteg, illetve a halott szerzetest átszállították. Június 22-én Amidaeus atya délután 5 órakor meghalt a kórházban. A városi tanács a rezidencia kapujára vaslakatokat helyeztetett. A pestis elmúltával a helyzet rendeződött.

Az 1739. évi pestisjárvány alatt, miután a templomokat bezárták, a szerviták engedélyt kaptak, hogy itt mondjanak szentmisét, és naponta este fél 8-kor a kihelyezett cibórium (áldoztató kehely, melyben a szentostyát tartják) előtt a szentolvasót elimádkozzák. A templombelső teljes elkészítése, a hét oltár, köztük a fájdalmas Szűzanya és a Szent Peregrin tiszteletére szentelt két szép mellékoltár felállítása, még évek hosszú sorát vette igénybe, míg végül 1748. július 23-án a pünkösd utáni harmadik vasárnap a templomot gróf Csáky Miklós kalocsai érsek ünnepélyesen felszentelte. Az 1739-es pestisjárvány a rend tekintélyét nagyban megerősítette. A pestisjárvány híre már három évvel korábban elérte a várost, de a városi őrség megkettőzése és a megelőző intézkedések késleltetni tudták a járvány kitörését. A pesti magisztrátus és a helytartóság egyaránt határozott intézkedéseket léptetett életbe, így többek között berendeztek egy kórházat egy kórházvezetővel és négy betegápolóval. A járványt viszont megállítani nem sikerült, a kórházat a pestises betegek hamarosan annyira megtöltötték, hogy még egy magánházat is bérbe kellett venni számukra. A kormányzat ekkor erélyesen fellépett, és egy orvost küldött Bécsből, Salliert, akit a városnak kellett megfizetni. Ugyanakkor egy lelkipásztorról is gondoskodni kellett a kórház számára. Erre önkéntesen jelentkezett a szervita Sarkander atya. Késıbb Stanislaus atya is csatlakozott a betegápolókhoz. Június 11- én érkezett a hír, Sarkander atya elkapta a pestist, és ez a hír egyre jobban terjedt, mire június 13-án a klérus és a városi tanács a plébánosnál egy megbeszélést tartott, amelyen elhatározták az összes templom és kápolna bezárását, és a szentmisék tartását pedig a Szentháromságoszlopnál rendelték el; csak a szerviták számára engedték meg, hogy az ő Mária oszlopuknál mondjanak misét. A járvány állandó terjedése mellett a szabadban tartott rendkívüli áhítatok egyre nagyobb számúvá és buzgóbbá váltak, különösen a szerviták estében.

Szeptemberben a pestis alábbhagyott, októberben pedig úgy tűnt, meg is szűnt, erre Sarkander atya, aki szerencsés felgyógyulása után a lelkipásztorkodást a kórházban tovább folytatta, október 19-én újra visszatért a kolostorba. Stanislaus atya, aki átvette a városban a pestisesek lelki gondozását, október 26-án hirtelen pestisben elhunyt, és novemberben a járvány már újra olyan méreteket öltött, hogy a kórházat ismét ki kellett nyitni, a templomokat pedig be kellett zárni. Ezúttal a lelkipásztorkodást a kórházban Adalbert atya vette át, aki a magyar, német és a tót nyelvben egyaránt járatos volt. 1740. március 19-én, a 253 áldozatot követelő pestis teljes megszűnte után a várost legfelsőbb engedéllyel felszabadították a zárlat alól, egyúttal ugyanezen a napon a városi plébániatemplomban ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartott a szervita rend perjele a két a kórházban szolgálatot teljesített atya Sarkander és Adalbert segédletével szentbeszéddel, nagymisével, Te Deummal és körmenettel egybekötve.”

Forrás: Fekete József

A SZERVITA REND MAGYARORSZÁGI TÖRTÉNETE 1867-tól 1950-ig

Doktori (PhD) disszertáció

Budapest, 2009

 

Magyarországon ma egyetlen szervita atya él, és kilenc szervita nővér.

MSZKI

 

A fotó Esterházy M. Ádám szervitát ábrázolja

(Trophaeum nobilissimae ac antiquissimae domus Estorasianae, Viennae, 1700; SLUB) 

szerzetes.hypotheses.org

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Formanek Tamás szociális intézményi tanácsadó
Gáll Zsófia vándortábor szakmai vezető
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
Rudan Mária  gyermekvédelmi tanácsadó
Virág Benedek vándortábor projektvezető

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Szilvásy László SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41