Szerzetesi találkozó Mátraverebély-Szentkúton

Mátraverebély-Szentkút
Gyalogos zarándoklattal érkeznek a résztvevők a nemzeti kegyhelyre

 

12 szerzetesrend, 41 szerzetese indul útnak április 12-én, Szécsényből és 27 kilométer erdőn, változatos terepen történő út megtétele után érkeznek meg Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyre, a szerzetesek találkozójára. 

A szerzeteseknek is fontos, hogy legalább egy évben egyszer gyalogos zarándokútra induljanak és megerősítsék egymást hivatásukban. Magó M.Teréz ferences szegénygondozó nővér szerint ugyanis egyáltalán nem kapják készen a szerzetesi életet. Mint minden hivatásban, úgy itt is szükség van megerősítésre.

„A gyalogos zarándoklaton résztvevő szerzetesek számára fontos a töltekezés, a közös imádság ezen formája, ahol a test és a lélek együtt van jelen” – mondta Magó M. Teréz ferences szegénygondozó nővér, aki az egyéni felajánlásán túl szerzetestársaival a hivatásáért, és a békéért zarándokol.

Mint mondja, olyan világot élünk, ahol minden állandóság megrendült, az alap értékek is bizonytalanná váltak, ezért nagy szükségét érzi, hogy kapaszkodót nyújtsanak az embereknek, akik közül sokan lelki problémákkal küzdenek. 

„Ma már sokkal kevésbé kapunk kész mintákat a társadalomtól. Egyre több döntést egyénileg kell meghoznia mindenkinek. Ez szabadságnak látszik, de sok esetben inkább elbizonytalanítás, ami akadályozza az egyén egészséges fejlődését” – vélekedett a szegénygondozó nővér, aki ezen okokból érzi fontosnak, hogy a zarándoklaton, majd a találkozón megerősítsék egymást, hogy aztán erőteljesebben tudják felmutatni az állandó értékeket a híveknek, és tudatosítsák bennük, van, sem háború sem járvány sem más nem változtat. 

„Mint egy zarándokúton, úgy az életben is vannak biztos pontok és ezek nem az anyagiak. Másképp is lehetünk boldogok, csak tudni kell az örök célt. Az pedig Isten” – szögezte le a nővér.

 

Dancsko Regina/Szentkút

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41