Szociális konferencia

2019. feb. 13. (szerda) 10:00
Budapest

Második alkalommal rendeztek konferenciát a szociális intézményeket fenntartó szerzetesrendek 2019. 02. 13-án a Sapientia Szerzetesi Főiskolán, Budapesten.

Örömteli együttműködésekről adhatunk hírt időről-időre, amely a különböző szerzetesrendek között jött létre. Ez alkalommal a szociális intézményeket fenntartó rendek intézményeinek (kivéve az egészségügyi int.) küldöttei találkoztak egy konferencia keretében.

A konferenciát Dobszay Benedek OFM nyitotta meg és köszöntötte a 48 résztvevőt, akik 17 szerzetesrendet képviseltek. Az ülés vezetésére Matolcsy János senior tanácsadót kérték fel. 

A 2016-os konferenciához képest - ami az együttműködés útjának kijelöléséről szólt - a mostani együttlét már a konkrét közös gondolkodás és munka kezdetét jelentette, a szorosabb kapcsolattartást az érintett intézmények között,  valamint a közös célok kijelölését és megvalósítását.

Egyértelművé vált, hogy szükség van egy olyan szakmai fórumra - mint ez a konferencia - amely segíti az intézményi-és gazdasági vezetőket, a rendfőnököket az együtt-gondolkodásban, a személyes kapcsolatok erősítésében és annak tudatosításában, hogy milyen nagy értéket képvisel az a munka, ami ezekben a szociális intézményekben nap, mint nap folyik. 

A nap egyik fontos kérdése - amire választ kerestek a résztvevők - az volt, hogy miben más egy szerzetesi fenntartású szociális intézmény, mint egy állami? Mi az a plusz érték, amit a szerzetesi fenntartás képvisel és megvalósít? 

Délelőtt a bevezetőben átfogó képet kaptak a jelenlévők a magyarországi rendekről és szolgálataikról. Ezután több kiscsoportos műhelymunka kezdődött, melynek témái a következők voltak: a jogi és munkaügyi háttér; a munkatársak fejlesztése, képzése; a gondozás és ápolás etikai kérdései. A munkacsoportok beszámolóit összegyűjtve kialakult egy fontossági sorrend, amely megmutatta, hogy mely területeken van szükség legjobban együttműködésre.

Nyitott, érdeklődő, komoly szakmai háttérrel rendelkező vezetők találkoztak ezen a konferencián, megerősödve küldetéstudatukban, és abban, hogy találkozni és együttműködni jó!

Forrás és fotó: Mészáros Anett/MSZKI (Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája)

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41