Bagyinszki Péter Ágoston OFM vette át a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola vezetését Fehérváry Jákótól. Az új rektort kérdezte Verestói Nárcisz tervekről, jövőképről, valamint az intézmény első 25 évéről is, amelyet most ünnepelnek.
– Új korszak kezdődik a Sapientia életében a rektorváltással? Nagy változások várhatók?
– Én a Sapientiához úgy közelítek, hogy szüntelenül és egyszerre van jelen a folytonosság és ugyanakkor egyfajta izgalmas dinamizmus az életünkben. Mivel eleve három fenntartó szerzetesrend szinodalitásában jött létre és működik a főiskola, három szerzetesi hagyomány, három szerzetesi karizma az, aminek az erőterében közös utat keresünk. Úgy gondolom, ez olyan dinamizmust ad a Sapientiának, amely egyszerre kínál folytonosságot és ugyanakkor megújítási lehetőségeket.
– Milyen ars poeticát vagy programbeszédet fogalmazott meg a rektori ciklusára?
– Hasznosak a mottók, még akkor is, hogyha nem lehet az életünket belesűríteni egy-egy mottóba. Bennem a „tudás, bölcsesség, emberség” – hittől átjárt emberség – mottóban sűrűsödik a Sapientia-élmény, mert úgy gondolom, hogy egy akadémiai intézményről van szó, amelyik az ismeretek világában akar adni a hallgatóinak. Amikor a nevünkre gondolok, eszembe jut az is, milyen ajándék, hogy szentírási gyökerű nevünk van, amely a isteni misztériumra utal, úgy, ahogy az Ószövetség nagybetűvel beszél Bölcsességről, úgy, ahogy azután az Újszövetségben is fontossá válik, ugye, Jézus maga is növekedett bölcsességben, Isten és az emberek előtt, ahogy Lukács evangélista megjegyzi… Végső soron Őt magát mint Bölcsességet tiszteljük, és a Sapientiát mint intézményt ebbe az összefüggésbe emeli be a névadás. Nagyon tetszik a bölcsességgel összefüggésben Charles Spurgeon gondolata, mely szerint a bölcsesség az ismereteink, a tudásunk helyes használata.
Úgy gondolom, hogy a felsőoktatásban egy intézmény ennél többet nem adhat a hallgatóknak, mint hogy megmutatja, hogyan kell integrálni a szakmai ismeretanyagot a boldogulásunk, az életünk egészébe. És a Sapientia, nomen est omen, már a nevénél fogva is nagyon magáénak tudja ezt az irányt. Keressük azt, hogy hogyan illeszkedik az igényes szakmai felkészültség egy tágabb összefüggésbe. A keresztény hit fényében a tudásunk, az ismereteink akkor töltik be igazán a maguk szerepét, hogyha ebbe a tágasabb foglalatba illeszkednek.
– A nyitás több formában megvalósult már a szerzetesi hittudományi főiskola eddigi 25 éve alatt. Merre tovább?
– Utaltunk már arra a dinamizmusra, amely nálunk különböző lelkiségi hagyományok, karizmák között valósul meg, és amely egymás felé megköveteli a szüntelen megnyílás frissességét. Külső szemlélő számára a katolikus szerzetesközösségek egységet alkothatnak, de belülről nézve komoly munkát követel, hogy egy bencés megértse a ferencest, hogy egy piarista együtt tudjon gondolkodni egy bencéssel, vagy hogy a női szerzetesközösségek színes gazdagságára úgy ráhangolódjanak, hogy abból kölcsönösen tanulni tudjanak.
Ilyen értelemben a Sapientia génjeiben, az alapító gondolatban benne van az, hogy erre a szüntelen kinyílásra törekszünk, és ez nem csak a fenntartó rendek egymás közötti kapcsolatára vonatkozik. Ha felsőoktatási intézményként nézzük a Sapientiát, akkor persze nem tartozunk a legnagyobbak közé, egyfajta középmezőnyben helyezhető el az iskola a méreteit tekintve, és ennek megfelelően nagyon fontosnak tartjuk, hogy hálózatiságban, kapcsolatiságban gondolkodjunk. Keressük azokat az együttműködéseket, amelyek inspirálnak, éltetnek minket, és ahol esetleg mi is adni tudunk a másik oldalon.
Ilyen együttműködéseket ápolunk külföldön immár három pápai egyetemmel, köztük római anyaintézményünkkel, a Szent Anzelm Egyetemmel is, vagy északabbra például a Leuveni Katolikus Egyetemmel. Az európai régió legfontosabb katolikus intézményeivel hol lazább, hol intenzívebb kapcsolatunk van, a Kárpát-medencén belül Kolozsvár és Pozsony irányába rendszeres erasmusos mobilitásokat szervezünk.
Az országon belül példaként tudom említeni azt a kezdeményezésünket, hogy a Naphimnusz 800. jubileumi évéhez kapcsolódó, interdiszciplináris szabadon választható online kurzust hirdetett a Sapientia, amely különböző intézmények oktatóinak közreműködésével valósul meg, és amelybe öt további felsőoktatási intézmény kapcsolta be a hallgatóit. Ez a kör a későbbiekben természetesen tovább bővülhet. Ilyen módon 62 vendéghallgatónk van a Pécsi Tudományegyetemről, 98 hallgatónk a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, körülbelül ugyanilyen arányban a Szegedi Tudományegyetem, a Gál Ferenc Egyetem, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola is részt vesz ebben a programunkban. Ezek a kapcsolatok természetesen kölcsönösek, vagy a jövőben kölcsönössé tehetők. A Sapientia az anyaintézménye ennek a több száz fős hallgatósággal futó online kurzusnak – egy olyan kezdeményezés, ami él a technika adta lehetőségekkel, és kinyitja a kapcsolatokat az egyházi és a nem egyházi felsőoktatás irányába.
– Közben egyre gyarapodik a Sapientia együttműködéseinek a száma.
– Alkalmi együttműködések hazai szinten tucatjával felsorolhatók az elmúlt tíz évből. Én magam az elmúlt három évben tanítottam a Pécsi Tudományegyetemen, vannak együttműködéseink a Szegedi Tudományegyetemmel, az ELTE-vel, és nyilván minden kollégának vannak hasonló együttműködései, sok-sok partner irányában, külföldön és belföldön. Tudatos törekvésünk, hogy a Sapientiára úgy gondolunk, mint ami kapcsolatokban bontakozhat ki és találhatja meg a hivatását.
Maga a Sapientia is, ha tetszik, szerzetesi kapcsolathálózatként létezik, amelynek a szerzetesrendek nemzetközi beágyazottságánál fogva természetesen külföldre is vezetnek szálai. Ez, azt hiszem, egyedülállóan izgalmas a magyar egyházi felsőoktatás világában. Ez a kapcsolati tőkénk természetesen elsősorban a hallgatóinkat hivatott gazdagítani, akik pályázati hátteret is kapnak a lehetőségek kihasználásához. A helyzet, amit örököltem, sok lehetőséget rejt, és szerintem minden irányban az az izgalmas, hogyha a részleteket sikerül életképesen megtervezni, átgondolni; ehhez most létrehoztam nemzetközi tapasztalattal rendelkező kollégákból egy ütőképes munkacsoportot. Emellett az idei tanévtől kapcsolódunk a Katolikus Egyetemek Európai Föderációjához (FUCE), ugyanúgy, ahogy a világszervezetéhez is. Ez is segít áttekinthetővé tenni, hogy mik is a valós lehetőségeink, és hogyan jelöljük meg a saját prioritásainkat.
– Ez is része a felsőoktatásban évek óta sokat hangoztatott nemzetköziesítésnek?
– Igen; a nemzetköziesítés többsebességes folyamat, amelynek már rövid távon is érdemes megkeresni a minőségi szempontból elmélyíthető irányait, amelyek például a hallgatói mobilitásokban mielőbb életre kelhetnek; illetve a tágabb kapcsolatrendszerét, amely utána mélyebb szakmai együttműködéseket inspirálhat, hosszabb távon felmutatható eredményekkel.
– A fenntartó rendek egybehangzóan értékelik a folyamatokat? Egységesen látják az intézmény jövőjét?
– A Sapientia rendelkezik egyfajta egészséges autonómiával, abban az értelemben, hogy nem kapjuk készen a fenntartó rendektől azt, hogy hogyan fejlődjünk, hogyan bővítsük a képzési portfóliónkat. Nem arról van szó, hogy össze kellene hangolni a fenntartók elképzeléseit, hanem inkább karizmák erőtereit kapjuk a fenntartóktól – azzal összefüggésben, hogy hova kerüljenek hangsúlyok, hogy milyen irányban álmodjuk a Sapientia jövőjét. És ebben a térben kell a Sapientia vezetőségének kreatívnak lennie.
– Néhány éve felvállalták, hogy a segítő szakmában dolgozókat támogatják továbbképzési lehetőségekkel.
– Ha képzési kínálatunkkal szeretnénk megfelelni a dinamikusan változó újabb igényeknek, akkor szükséges, hogy nyissunk olyan határterületek irányába, amelyek nem szorosan hitéleti képzések, mégis a keresztény értékvilágtól ihletett segítő szakmák. A legnépszerűbbek ezek közül a művészetterápia, meseterápia, a gyermek- és ifjúságvédelmi, a szociális irányú képzéseink, a szupervíziós szakirányú továbbképzésünk, és ebben az irányban még több ötlet is felmerült, amelyek megvalósításra várnak. A realitások keretei között próbáljuk kinyitni a lehetőséget arra, hogy a Sapientia megoszthassa, átadhassa a maga értékeit minél szélesebb körben.
– A 25 éves évforduló csábítja az embert arra, hogy mérleget vonjon.
– Nagyon gazdag és izgalmas az első 25 év, ami mögöttünk van. Ebben a negyedszázadban intenzíven jelen volt a gyökerek keresésére irányuló figyelem, hiszen bár egy 25 éve alapított intézményről beszélünk, de azoknak a szerzetesi felsőoktatási intézményeknek a története, amelyek egyesültek a Sapientia alapításánál, az több száz évre nyúlik vissza.
Egy másik izgalmas törekvés, ami jól kirajzolódik, hogy szeretnénk közösséget építeni a Sapientián. A szerzetesi közösségek között, az Egyház és a magyar társadalom között is szeretnénk hidat verni – úgy, ahogy azt a szerzetesi karizmák inspirálják, illetve lehetővé teszik. És izgalmas tanulság volt ezzel kapcsolatban, hogy amikor közösséget építünk egy ilyen akadémiai környezetben, az ne jelentse azt, hogy kiszakítunk résztvevőket: hallgatókat, oktatókat a saját plébániai közösségükből, a lelkiségi mozgalmakból, ahová tartoznak. Tehát nem vagy-vagy jelleggel kell kapcsolathálót építeni, hanem valahogy megtalálva a helyes arányokat.
A 25 év harmadik markáns dinamizmusa volt a növekedés igénye. Hogy a szorosan vett hitéleti képzések mellett szeretnénk kibontakozni más-más területeken is. Néha intenzívebben, néha kevésbé intenzíven ez a törekvés is ott volt velünk. Én azt hiszem, hogy a jelennek, az én most kezdődő négyéves rektori ciklusomnak a kulcsa az, hogy hogyan tudunk egyensúlyt találni az intenzív növekedés és ugyanakkor az integritásunk őrzése között. Vagyis hogyan lehetünk hűségesek a Sapientia identitásához úgy, hogy ugyanakkor valóban nyitottak maradjunk az életképes új kezdeményezések felé.
A másfél éves jubileumi időszak, amelynek az utolsó harmadában vagyunk, alkalmat ad egy ilyenfajta összegzésre; lehetőségünk van mérleget vonni a saját benyomásaink alapján, nem is csak az elmúlt 25 évről, hanem arról, hogy a jelenben, az útkeresésben hol tartunk. Erre szeretne alkalmat adni egy olyan rendezvény, amit ezúttal saját magunknak, belső sapientiás szereplőknek: nappalis és estis hallgatóknak, a nem oktató munkatársainknak és az oktatóinknak is szervezünk. Egy jubileumi műhelynapot hirdettünk meg október 17-ére; szeretnénk, hogyha a Sapientia nagy közössége találkozna aznap, megfogalmazva a maga jövőképét.
Merre tovább? Szerencsére a rektor, aki korporatív személy, vagyis kifelé és befelé az egész közösséget képviseli, soha nincs magára hagyva ezzel a kérdéssel. A szolgálatának lényege, hogy dinamikus egyensúlyt teremtsen múlt és jövő, hit és tudás, hagyomány és megújulás között – mert csak ilyen feltételek között születhet meg egy életképes jövőkép a közösség szívében.
Forrás és fotó: magyarkurir
