Tizedik születésnapját ünnepelte az Iránytű hivatástisztázó kurzus

2018. jan. 27. (szombat) 13:45
Budapest

Az Iránytű hivatástisztázó műhelysorozat 2007 óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán azzal a céllal, hogy segítse az isten- és önismeretben azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik.

A műhely története azzal kezdődött, hogy több magyarországi szerzetesközösség hivatásgondozója úgy látta, együtt többre mennek, ezért elindítottak egy korábban három, ma két féléves kurzust, így segítve a hivatásukat kereső fiatalokat.

Az Iránytű célja a mai napig az, hogy segítse az isten- és önismeretben azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. Rendszeres, kéthetenként tartott alkalmaikon sorra kerülnek a legfontosabb kérdések, amelyekkel ma szembesülhet egy útkereső; a kurzus során felkeresnek szerzetesközösségeket, rendeznek családos műhelyt, és alkalmanként több vendégelőadó, tanúságtevő is érkezik a közös együttlétekre. Évről évre átlagosan mintegy 30 fiatal vesz részt a kurzuson.

A kezdeményezés egyik gyümölcse az is, hogy 2017-től, korábbi iránytűs vezetők irányításával, az Iránytű tematikáját követve elindult a Tájoló a szegedi ferences Kilátó és a Szegedi Egyetemi Lelkészség keretein belül.

A műhelyt vezető csapatot jelenleg négy szerzetes és egy világi pap alkotja, az elmúlt évek alatt összesen 16 tagja volt különböző közösségekből. A tízéves születésnapra összegyűltek az egykori és jelenlegi csapattagok a Sodrás utcai jezsuita rendházban, hogy megünnepeljék a jeles évfordulót, hálát adjanak a fiatalokért,illetve Isten kegyelmeiért, amelyeknek oly sokszor tanúi lehettek és lehetnek, valamint hogy kérjék az Úr áldását az elkövetkező évekre.

Fotó és forrás: Fecske Orsolya SSS/Iránytű/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41