Verbita missziós hétvége Jánoshalmán

2018. nov. 10. (szombat) 09:00
Jánoshalma

Az Isteni Ige Társasága (verbiták) magyarországi tartományának szerzetesei a verbita nővérekkel és világi segítőikkel együttműködve évente két alkalommal missziós hétvégét tartanak egy-egy plébánián. November 10-én Bács-Kiskun megyébe kísérte el őket Körössy László.

 

November 8. és 11. között a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében lévő jánoshalmai Szent Anna-plébánia vendégei voltak a hitébresztő szerzetesek.

A népmissziók régi hagyományát megújító verbitákat a jánoshalmai plébániaközösség családjai látták vendégül. A szerzetesek a helyi iskolákban „missziós órákat” tartottak, a Szent Anna-templomban naponta szentmisét mondtak, rózsafüzér imádságot vezettek, tanúságot tettek hivatásukról, életükről. Evangelizáltak a helyi piacon, utcai misszió keretében, az óvodában, az idősek otthonában, találkoztak az egyházközségi képviselőkkel, plébániai csoportokkal. 

Amikor a missziós napok szombatján megérkeztünk Jánoshalmára, hamar ott találtuk magunkat a történések közepében. Javában zajlottak az iskolai „missziós órák”, ezen alkalmak helyi szervezőjével, a városban 25 éve hitoktató Bajkó Ilonával a Hunyadi János Iskola portáján futottunk össze. Elmondta, hogy tizenhárom szerzetes érkezett a jánoshalmai misszióra, családja egy erdélyi verbitát lát vendégül ezeken a napokon. Kedvesen elirányított minket a közeli plébánia kápolnájába, ahol éppen két fiatal verbita, az indonéziai Marselinus testvér és a kongói Fabien, valamint a Mélykútról érkezett lengyel Gosia verbita nővér tanított énekeket a katolikus általános iskola tanulóinak. „Isten szeretete olyan csodálatos” – hangzott a dal a plébániai kápolnában, és a gitárszó, meg a taps közben már fel is melegedett a szívünk.

Az énektanulás után visszatértünk a Hunyadi János Iskolába, ahol már egy teljes „missziós órán” vehettünk részt. Az óra előtt még összefutottunk az indiai Tete Remis SVD atyával, a jánoshalmai misszió felelősével, és a lengyel származású Burbela Gergely SVD atyával, a magyarországi verbita közösség tartományfőnökével. Remis atya jött velünk az iskola dísztermébe, ahogy a szlovák származású Katka nővér is, valamint Marco, aki Brazíliából érkezett, és Algon, aki Indonéziából. Mások a helyi mezőgazdasági szakképző iskolába mentek evangelizálni.

Az alsó tagozatos hittanosoknak tartott „tanóra” énektanulással és sok nevetéssel indult. Marco a „verbita” feliratú pólóban, gitárral a kezében, felszabadult mosollyal kísérte a dalt. „Ez az a nap, mit az Úr rendelt…”, az alsós gyerekek szívesen énekeltek együtt a vidám misszionáriusokkal. A szerzetesek bemutatkoztak, s a gyermekek csodálkozva fel-felkiáltottak, amikor kiderült, hogy egyikük a távoli Brazíliából, másikuk pedig Indiából érkezett Magyarországra. „A misszionárius olyan ember, akinek a szíve tele van Isten szeretetével, és bátran átadja ezt a tapasztalatot akár egy másik ország polgárainak is” – magyarázta Katka nővér, majd a kis missziós csapat egy bábjátékot adott elő, ami arról szólt, hogy az embert az teszi igazán boldoggá, ha ajándékait nem tartja meg magának, hanem megosztja másokkal. Az iskolások a „tanóra” végén ruhájukra ragasztható, színes papírból kivágott szíveket (post-it) kaptak, és mintegy ajándékként azt is megtanulhatták, hogy miként mondják portugálul, hindiül, szlovákul és indonéz nyelven azt, hogy szeretet.

A jánoshalmai Szent Anna-templomban a szentmisén Remis testvér volt a főcelebráns, a padokban a katolikus iskola diákjai ültek, elsősöktől a nyolcadikosokig. Az atya a padsorok előtt és között járva mondta a szentbeszédet, ami inkább „kérdezz-felelek” volt: a szerzetes bevonta a fiatalokat a „prédikációba”, amely a barátságról szólt. Előfordult, hogy a kérdések elhangzása után a hátsó padsorokban ülők közül egy-egy nagy nyolcadikos is feltette a kezét. Remis atya arról beszélt, hogy fontosak a jó emberi kapcsolatok, a leglényegesebb mégis a Jézussal való barátságunk. Azt is hangsúlyozta, hogy azáltal leszünk boldogok, ha segítünk embertársainkon.

A szentmise utáni plébániai ebéd végén a Máltai Szeretetszolgálat jánoshalmai csoportjának egyik tagja elmondta, már megérkeztek az első visszajelzések az előző napon, a piacon megtartott evangelizációról. Az is elhangzott, hogy „többször kellene ilyen megmozdulás”.

Menyhárt Sándor plébános, aki a verbita missziósokat Jánoshalmára hívta, elmondta: a helységben legutóbb hetven évvel ezelőtt rendeztek missziós napokat. – Nem aratók, hanem magvetők vagyunk – tette hozzá, valamint méltatta az egyházközség tagjainak lelkes, tettre kész hozzáállását a misszió feltételeinek megteremtésében, köszönte a segítségüket.

A nap folytatásában a verbita szerzetesek találkoztak a plébániaközösség csoportjaival (Szent József-, Szent Mónika-, máltai csoport, valamint a bibliakör) és a közeljövőben bérmálkozókkal is. A nap a plébánián zárult koncerttel és tanúságtétellel. A missziósok népviseletbe öltözve énekeltek, táncoltak, zenéltek. A brazil Marco az életéből vett történetekkel példázta az evangéliumi aranyszabály igazságát, a missziós napok mottóját: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” (Mt 7,12).

A verbita atyák a rendezvénysorozat záró napján szentmisét mutattak be, és előadást tartottak a Jánoshalmához közeli Kunfehértón és Borotán is.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41