Az egyik első nő mostantól a Püspöki Kongregációban

Róma
Ferenc pápa júliusban a Püspöki Dikasztérium tagjává nevezte ki Yvonne Reungoat nővért, a Segítő Szűz Mária Leányai rend korábbi főelöljáróját. Vele készült ez az interjú. „Jele ez a kinevezés a nőknek az egyházban és az egyházi intézményekben játszott sajátos szerepének. Újdonság, amire régóta vártunk és vágytunk”.

 

A Római Kúria reformját megvalósító apostoli konstitúció pünkösdi életbe lépése óta, melyről Maria Bruna Romitóval készült interjúnkat olvashatták, újabb konkrét lépések történtek a megújulás irányában a katolikus egyház központi szerveinél.

Legutóbb, júliusban más bejelentések között szerepel három nő kinevezése a Püspöki Dikasztériumba. Ők Raffaella Petrini ferences eukarisztikus nővér, aki Vatikán Városállam kormányzóságának főtitkára, Yvonne Reungoat nővér, a Don Bosco Nővérek (Segítő Szűz Mária Leányai) egykori főelöljárója, valamint Maria Lia Zervino, a Katolikus Nőszervezetek Világszövetségének világi elnöke. Egy héttel korábban a Reuters hírügynökségnek adott interjújában Ferenc pápa már előre jelezte, hogy nőket nevez majd ki a kongregációba, akik ezután részt vesznek az új egyházmegyés püspökök kiválasztásának folyamatában. Ez kétségkívül fontos, kényes és meghatározó feladat a katolikus egyház jövője szempontjából. Vittoria Terenzi, a Città nuova újságírója alig néhány nappal a kinevezés után készített interjút a három hölgy egyikével, a francia származású 77 éves Yvonne Reungoat-tal. 2008-ban a rendjében 136 év után elsőként választottak személyében nem olasz származású főelöljárót, sőt, 2018-ben az Olaszországi Női Szerzetes Elöljárók Konferenciájának elnöke lett.

Yvonne nővér, a Szentatyának ez a kinevezése egy új meghívás az Úrtól az egyház szolgálatára. Milyen érzésekkel fogadta a hírt?

Teljesen váratlanul ért. Néhány nappal korábban, mikor megtudtam, hogy Ferenc pápa szándékában áll két nőt beválasztani a Püspöki Dikasztériumba, nagyon megörültem, mert ezt úgy értékelem, mint nagyobb odafigyelést az egyház részéről a nők világára. Ráadásul a pápa végül három nőt nevezett ki! Úgy fogadom ezt, hogy egy új meghívás az Úrtól, amit készségesen akarok fogadni.

Belém vetett bizalma bátorít, mert biztos vagyok benne, hogy Ő mindig elkísér majd fényével. Bár nem ismerem, mit hoz az új küldetés, szeretnék örömmel és nyitottan válaszolni rá. A kinevezés ajándék és egyházi felelősség. Hálás vagyok Ferenc pápának a megbecsülésért, amit így a Segítő Szűz Mária Leányai iránt tanúsít.

Egyben ez a kinevezés jelzi, hogy szükség van az egyházban és az egyházi intézményekben a nők sajátos szerepére. Újdonság, amire régóta vártunk és vágytunk. Ezen kívül, mivel az Olaszországi Női Szerzetes Elöljárók Konferenciájának elnöke vagyok, az olaszországi szerzetesnők, és azt mondanám általában a megszentelt életű nők is megajándékozva érezhetik magukat.

Milyen feladatok várják a Püspöki Dikasztérium tagjaként?

Számomra teljesen új ez a misszió, azt sem tudom még, milyen feladataim lesznek a dikasztérium tagjaival való közös munkában. Ahhoz, hogy megértsem, mit kérnek tőlem, meg kell várnom, hogy ténylegesen belépjek. Jelenleg azzal készülök, hogy beszélgetésekkel, olvasmányokkal tágítom a látóteremet és a szívemet a világegyházra.

Véleménye szerint milyen kihívásokkal kell ma leginkább szembe néznie az egyháznak, és melyek a remény jelei?  

Alig néhány hónapja tartottuk általános rendi káptalanunkat, melynek témája ez volt: Termékeny közösségek az életért korunk társadalmának szívében. A pápa óriási ajándékkal lepett meg: 2021. október 22-én meglátogatott minket. Akkori beszédében aláhúzta:

„Jól szem előtt kell tartani a feszültségekkel és kihívásokkal multikulturális társadalmi közeget. Ezek a helyzetek olykor drámai méreteket öltenek, például a pandémia nyomán. Ugyanakkor fülelni az Úr hangjára, az Ő akaratára, ahogyan ebben a törékeny és bizonytalan időben megszólít. A jelenlegi válság sokfajta szegénységet termelt ki, sokszorozott meg. Ti tudjátok, mindez szörnyű. A rengeteg szegény, a szegénység rejtett formái is”.

A helyzet, mint tudjuk, nem javult azóta se. Sőt, az Európa szívében dúló háború nyomán a tragédia és a szegénység óriási méreteket ölt. Arra vagyunk meghívva, hogy a remény szavát, egy új élet kilátását vigyük a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság helyeire. A remény jelei kevésbé szembetűnőek, de szerintem mélyebbek és szilárdabbak.

Ne felejtsük el, hogy a szolidaritás milyen sokféleképpen bontakozik ki, hogy sok megkeresztelt nagyobb szociális érzékenységet tanúsít. Hogy a világi hívek, papok és püspökök lelkipásztori élete is növekvő tendenciát mutat, és hogy határozott állásfoglalásokra kerül sor a kicsik és gyengék, valamint közös otthonunk, a Föld védelmében.

Mit gondol, hogyan lehet előremozdítani az együttműködés folyamatait férfiak és nők között a társadalomban és a világban?

Rendünk hosszú ideje foglalkozik a nők társadalomban és egyházban betöltött szerepével. Tudatában vagyunk annak, hogy a férfiaknak és a nőknek egyaránt megvan a saját helyük, mely megfelel hivatásuknak, képességeiknek, jellegzetes tulajdonságaiknak. Kiemelnék két szempontot: hogy ezek egymást kiegészítik és a kölcsönösséget. Szent II. János Pál egyik, a férfi és a nő teremtéséről tartott katekézisében felhívta a figyelmet arra, hogy a kettőt Isten egymással szembe helyezte, nem egyiket alulra, a másikat felülre!

Sokszor különbözik a mód, ahogyan a férfi és a nő megközelít egy-egy kérdéskört, mert ugyanannak a dolognak más szempontjaira figyelnek fel. Ez lehetővé teszi, hogy tágabb és részletesebb képet kapjunk, és így hatékonyabb megoldásra jussunk. Az egyház egyértelműen ebbe az irányba halad.

A folyamat már 2004-ben elkezdődött Enrica Rosanna nővér kinevezésével a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja altitkárává. 2019-ben hét női szerzetesrend elöljáróját nevezték ki ugyanennek a kongregációnak tagjául.

Alessandra Smerilli nővért Ferenc pápa az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma titkárává nevezte ki, és más dikasztériumokba is több nőt felelős pozícióra kért fel. (Megj.: Köztük államtitkárhelyettesi pozícióba Francesca di Giovannit, akivel szintén publikáltunk egy interjút.) 2021 novembere óta a Segítő Szűz Mária Leányai rend főelöljárója az Auxilium Pápai Neveléstudományi Fakultás nagykancellárja lett. Ahhoz, hogy az egyházban és a társadalomban az együttműködésen alapuló folyamatokat tudjunk előmozdítani, fontos hinni benne, hogy a kölcsönösség megélése mindkét fél számára gazdagító.

Valamint bizalmat kell szavazni egymás kompetenciáinak. Szükséges a párbeszédre formálódás, és hogy megtanuljunk teljes folyamatokat közösen előrevinni az elejétől a megvalósulásig és a kiértékelésig. Gyakorlatozni a közös felelősségvállalásban. A keresztény antropológia pedig ehhez fontos alapvetés.

 

Forrás és fotó: ujvarosonline.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41